forrás: hirado.hu

A Rák családi körben tölti a mai napját, az Oroszlán régi kedvese után vágyakozik, a Szűz megbánhatja, ha eltér a szokásos karácsonyi menütől.

Kos (március 21.-április 20.)
Kicsit fenntartással készül a mai napra, mert azokkal a rokonaival is együtt kell ünnepelnie, akik azért nem állnak annyira közel a szívéhez. Tisztában van vele, hogy minden kívánsága nem teljesülhet, ezért félreteszi a neheztelését. Belátja, hogy nem csak a mai napon, hanem minden esetben a szeretet és az elfogadás a legfontosabb. Végül a vártnál is sokkal jobban érzi magát.

Bika (április 21.-május 20.)
Még a szíve is majdnem leáll, amikor észreveszi, hogy egy igen fontos ajándékot elfelejtett megvenni. Az első hatalmas sokk után, megpróbál józanul gondolkodni, hogy miként tudná a feledékenységét még gyorsan pótolni. Tisztában van vele, hogy az utolsó pillanatban van, de reméli, hogy a szerencséje nem hagyja cserben. S valóban a védő angyalai a segítségére sietnek.

Ikrek (május 21. – június 21.)
A véleményét igyekszik magában tartani, ami egyáltalában nem könnyű, de belátja, hogy nem érdemes a meghitt ünnepet fölöslegesen elrontani. Úgy csinál, mintha meg sem hallotta volna, és elengedi a füle mellett. Gyorsan átlátja a helyzetet, s rájön, hogy milyen igaz a mondás, hogy okos enged, szamár szenved. Arról nem beszélve, hogy lesz még idő arra, hogy visszavágjon.

Rák (június 22. – július 22.)
Csendes, szeretetteli légkörben, a családja körében tölti a mai napját, és igazán semmi oka sem lehet panaszra. Minden feladatával időre elkészül, és mindenki nagyon értékeli a fáradozásait. Még a párja is elhalmozza dicsérettel, mert olyan jól sikerül az ünnepi vacsora. Semmi sem zavarná meg a boldogságát, ha mindenki jelen lehetne, aki fontos volt az életében.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Már bánja, hogy olyan könnyen elengedte a kedvesét, mert a hiánya a szeretet ünnepén még égetőbb. A hiúságának köszönheti, hogy felhúzta az orrát és a makacsságának, hogy nem képes belátni, hogy talán még sincs igaza. Most már tudja, hogy mennyire fontos a szívének, s hogy nem szeretné végleg elveszíteni. Ezért kissé félve, de boldogan megteszi a békülő lépést.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
A felhőtlen örömébe azért némi üröm is vegyülhet, ha eltér a megszokott ünnepi menütől. Amennyiben egy nagy elhatározásra szánja el magát, akkor sajnos számolnia kell azzal is, hogy lesznek olyanok a szerettei közül, akik nem fogadják majd az újdonságot osztatlan lelkesedéssel. Mielőtt még elkeseredne, legyen büszke magára, hisz mer szakítani a hagyománnyal.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
A rengeteg ajándék láttán, hamar belátja, hogy a szeretteivel együtt kissé túlzásba vitték az ajándékozást. Mindenkinek igyekezett a kedvébe járni és még akkor is engedett, amikor a lelke mélyén tisztában volt vele, hogy teljesen fölösleges. Már bánja, hogy a békesség kedvéért nem állt a sarkára. Ez egy nagy tanulság, és elhatározza, hogy jövőre egész másképp csinálja.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Egy különleges ajándékkal szeretné elkápráztatni a párját, és reménykedik, hogy el is éri a célját. Jól tudja, hogy nagy a kockázat, hiszen nagy az esélye, hogy fordítva sül el a dolog, és tökéletesen melléfog. Nem egy izgulós típus, de már alig várja, hogy eljöjjön a gyertyagyújtás ideje és átadhassa az ajándékát. Szerencsére kedvese őszinte öröme minden várakozását felülmúlja.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Olyan kellemesen telik a napja, ahogyan azt elképzelte. Szeretteivel jó együtt lenni és békességben eltölteni az ünnepet. Mindenki igyekszik kerülni azokat a témákat, amiből akár némi nézeteltérés is lehetne. Hisz mindenki tapasztalja, hogy együvé tartozás mindennél többet ér. Szívesen vendégül látja azokat a barátait is, akik valamilyen okból most egyedül lennének.

Bak (december 22. – január 20.)
Egy félre értelmezett szó miatt rosszul indul a napja, mert egy megjegyzésen megsértődik, és úgy dönt, hogy nem is békül meg. Tökéletesen biztos benne, hogy igaza van, és úgy érzi, hogy nem is érdemli meg, hogy így megbántották. Egy ideig próbálja kötni az ebet a karóhoz, de végül belátja, hogy túlságosan felnagyítja a dolgokat és örömmel csatlakozik a párjához.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Csendben, szeretetben telik a napja a családja körében, és az idővel sem áll hadilábon. Sikerül mindennel nagyobb idegeskedés nélkül elkészülnie, bár kisebb akadály azért felmerül, mert szokás szerint olyan helyre sikerült eltenni egy ajándékot, hogy csak komoly fejtöréssel tud rájönni, hogy hol is lehet. Mielőtt pánikba esne, sikerül egy titkos helyen meglelnie.

Halak (február 20. – március 20.)
Annyi váratlan meglepetésben van része, hogy szinte nem is akar hinni a szemének. Minden kívánsága teljesül, és még a legtitkosabb vágya is való válik a kedvese jóvoltából. Már bánja, hogy megemlítette neki, hogy mit szeretne, mert igen mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. Olyan régen említette neki, hogy mi a szíve vágya, hogy már elfeledte. De annál nagyobb az öröme.