Az ausztrál Quennslandi Egyetem tudósai egyszerű fény részecskéket (fotonok) használtak arra, hogy szimulálják a kvantum részecskék időutazását. Megmutatták, hogy egy foton át tud hatolni egy féreglyukon, majd kölcsönhatásba lépni régebbi önmagával. A megállapításaikat a Nature Communications folyóiratban tették közzé.
Ennek az időutazási találós kérdésnek az eredete onnan származik, amit „zárt időszerű görbéknek” neveznek. Zárt időszerű görbéket használnak, hogy szimulálják a rendkívül erős gravitációs tereket, mint amelyeket egy forgó fekete lyuk hoz létre, és elméletileg képesek (Einstein általános relativitás elmélete alapján) eldeformálni a létezés szövetét úgy, hogy a téridő visszahajlik önmagába – így létrehozva egy zárt időszerű görbét, majdnem egy olyan útvonalat, amely az időben történő visszautazáshoz használható.
A Scientific American szerint sok fizikus iszonyatosnak találja a zárt időszerű görbéket, mert minden, rajtuk áthaladó makroszkopikus tárgy elkerülhetetlen paradoxonokat hoz létre, ahol az ok-okozat összeomlik. (2)
Mások azonban nem értenek egyet ezzel az értékeléssel. 1991-ben David Deutsch fizikus kimutatta, hogy ezek a paradoxonok (melyeket a zárt időszerű görbék hoznak létre) kvantum szinten elkerülhetők, mert ezeknek az alapvető részecskéknek a furcsa viselkedése hozza létre azt, amit mi anyagnak nevezünk.
Köztudott, hogy kvantum léptékben ezek a részecskék nem követik a klasszikus mechanika szabályait, hanem furcsa és váratlan módon viselkednek, mely valójában nem is lehetséges.
Isten hozott a kvantumfizika világában, ahol az úttörő fizikus Niels Bohr egyszer azt mondta, hogy „Azok, akiket nem sokkol, amikor először találkoznak a kvantummechanikával, valószínűleg nem értették meg.”
„Úgy döntünk, hogy megvizsgálunk egy jelenséget, ami lehetetlen, teljesen lehetetlen megmagyarázni bármely klasszikus módon, és amely a kvantummechanika szívében van. A valóságban ez tartalmazza az egyetlen rejtélyt.” – Richard Feynman, a huszadik század egyik Nobel-díjasa (Dean Radin: Entangled Minds – 2006) (3)
A kvantumvilágban azok a paradoxonok, melyeket nem értünk, gyakori jelenségek, de ennek nem kell elrettenteni az embert attól, hogy komolyan vegye ezt a tudományt. Még Einstein sem nagyon hitt a kvantumelméletben, de ha ma is élne, minden bizonnyal szórakoztatónak találná a területen elért legutóbbi áttöréseket.
„Lenyűgöző, hogy van egy általános viszonylagosság, amely megjósolja ezeket a paradoxonokat, de amikor kvantummechanikai kifejezésekkel vesszük fontolóra őket, a paradoxonok eltűnnek,” – Tim Ralph, a Quennslandi Egyetem fizikusa.
A kísérlet
Tim Ralph (fentebb idézett) és Martin Ringbauer doktorandusz hallgató a zárt időszerű görbe Deutsch szerinti modelljét szimulálta, a Scientific American szerint „a két évtizedes elméletet sok szempontból tesztelve és megerősítve.” Bár ez csak egy matematikai szimuláció, a kutatók (és csapatuk / kollégáik) hangsúlyozzák, hogy a modell matematikailag egyenértékű egy foton zárt időszerű görbén való áthaladásával. Bár ténylegesen semmit sem küldtek vissza az időben, de hogy ezt tegyék, a tudósoknak találniuk kellene egy valódi zárt időszerű görbét, amely mindeddig nem történt meg, már amennyire tudjuk. Persze még mindig megmarad annak a lehetősége, hogy a fekete költségvetésű tudomány megtette.
Gondolkodjunk az „időparadoxon„, egy olyan hipotetikus forgatókönyv szempontjából, ahol valaki arra használ egy zárt időszerű görbét, hogy visszautazzon az időben, hogy kárt okozzon a saját nagyapjának, így megakadályozva, hogy később megszülessen. Most képzeljünk el egy részecskét, amely visszamegy az időben, hogy átpöccintsen egy kapcsolót azon a részecske generáló gépen, amely létrehozta azt – ez az a lehetőség, melyről a fizikusok azt mondják, hogy megmutatták a szimulációjukon keresztül.
Miért van ennek olyan nagy valószínűsége?
Véleményem szerint nem kétséges, hogy az időutazás lehetséges. Miért hiszem ezt? Nos, mivel száz százalékig tudjuk, hogy a szuperpozíció kvantum léptékben valóságos.
„A probléma őrjítő része az, hogy a részecskék képesek két helyen létezni egyszerre, ami nem pusztán elméleti absztrakció. Ez egy nagyon is valós aspektusa annak, ahogy a szubatomi világ működik, és ezt kísérletileg számos alkalommal megerősítették.” – Roger Penrose matematikus (4)
„A természet egyik legfőbb titka az a képesség a kvantummechanika törvényei szerint, mely a szubatomi dolgokat szabályozza, hogy egy részecske, mint például egy elektron a lehetőség egy homályos állapotában létezik – lehet bárhol, mindenhol és sehol – amíg egy laboratóriumi érzékelő vagy az emberi szem valódisága elé nem kerül,” – Dr. John Archibald Wheeler, a Princeton és a Texasi Egyetem emeritus fizika professzora. (5)
Ez azt jelenti, hogy egy részecske egyszerre több állapotban is létezhet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a kvantum kettős rés kísérlet. A legújabb kísérletek is megerősítették a kvantum határozatlanságot, melyek azt mutatják, hogy a tér valójában csak egy konstrukció, amely a szeparáció (elkülönülés) illúzióját kelti. Az egyik dolog, mely azt sugallja, hogy nagy valószínűsége van az időutazásnak, összefüggésben a cikkben említett kísérlettel az a tény, hogy vannak olyan kísérletek, melyek azt mutatják, hogy a részecskék valójában az időben határozatlanok.
Ezt szemlélteti az úgynevezett „késleltetett választás kísérlet.”
Ahogy a kvantum kettős rés kísérletet, a késleltetett választás/kvantum radír kísérlet is beigazolódott, és újra megismételhető volt. Például az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) fizikusai sikeresen lefolytatták John Wheeler késleltetett-választásos gondolatkísérletét. Megállapításaikat a közelmúltban tették közzé a Nature Physics folyóiratban. (6)
2007-ben a tudósok Franciaországban fotonokat lőttek egy készülékbe, és kimutatták, hogy cselekedeteik visszamenőlegesen képesek megváltoztatni valamit, ami már megtörtént.
Ez a konkrét kísérlet illusztrálja, hogy az, ami a jelenben történik, képes megváltoztatni azt, ami a múltban történt. De azt is megmutatja, hogyan mehet az idő visszafelé, hogyan fordítható meg az ok-okozat, és hogyan okozza a jövő a múltat.
„Ha megpróbálunk a kvantumállapotnak egy objektív értelmet tulajdonítani, kíváncsi paradoxonok jelennek meg: a kvantum hatások nem csak a pillanatnyi távolbahatást utánozzák, hanem, ahogy itt látható, a jövőbeli tettek hatással vannak az elmúlt eseményekre még azután is, hogy ezek az események visszavonhatatlanul rögzítettek.” – Asher Peres, a kvantum információelmélet úttörője. (7)(8)(9)
Bár még nincs hozzáférésünk egy zárt időszerű görbéhez, jó okunk van azt hinni, hogy ez a fajta időutazás lehetséges a kvantummechanikai szinten, és ezért soroltuk fel az egyéb kísérleteket, hogy megmutassuk, hogy az „idő” valójában nem is igen létezik, legalábbis nem úgy, ahogy mi gondoljuk.
Hogy ugyanezek a kvantummechanikai törvények miért nem figyelhetők meg makroszkopikus szinten, még megértésre vár, de a fizikusok dolgoznak a problémán. Például 2012-ben David Wineland és Serge Haroche fizikusok megkapták a fizikai Nobel-díjat annak bizonyításáért, hogy a „kvantum furcsaságok” nem csak a szubatomi mikrovilág szintjén léteznek, hanem megmutatják magukat a makrovilágban is. Egy időben a szuperpozícióról azt gondolták, hogy csak a megközelíthetetlen kvantum világban létezik, de ennek már vége. Tudjuk, hogy lehetséges, csak még nem jöttünk rá, hogyan. Úgy tűnik azonban, hogy egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy kiderítsük. (10)(11)
Talán egy nap meghatározzuk ennek a rejtvénynek a kulcsát, és képesek leszünk megfigyelni, hogy nagy objektumok, mint az utók, az emberek, az alma és narancs hogyan viselkednek abból a szempontból, ahogy az anyag teszi szubatomi szinten, és talán egy napon fogunk találni egy féreglyukat vagy egy zárt időszerű görbét az űrben, hogy valódi kísérleteket végezhessünk, melyek túlmutatnak az elméleten. Ennek ellenére egy csomó dolog, amit korábban elméletinek tekintettünk a kvantumfizikában, az ma már nem elmélet, mint példéul a kvantum határozatlanság.
forrás: Újvilágtudat
