Köszönet a válogatottnak a fantasztikus élményekért. A Nemzetek Ligája elitjének üzenjük: hamarosan visszatérünk!

https://www.facebook.com/M4Sport.hu/posts/2761069580691900

 Nagy csatában kaptunk ki, de akár nyerhettünk is volna, nézd meg a videókat!
A 79. percben történtek után a VAR sem látta úgy, hogy be kellett volna fújni a büntetőt Bastoni lökőmozdulatáért.
A csapatkapitányt a 75. percben lecserélte Marco Rossi, ezzel 86 mérkőzéssel és 26 góllal zárja válogatott pályafutását. A csapatkapitány helyett Ádám Martin érkezett, Negót Bolla Bengedúz váltotta.
Az 52. percben Di Marco növelte az olaszok előnyét.

Nego, Szoboszlai, Styles és Szalai Ádám is kiegyenlíthetett volna egyazon helyzetből, de Donnarumma védései kifogtak a mieinken.

Egy percre rá nagy árat kellett fizetni érte.

Tüzijátékot rendeztünk az olasz kapu előtt: először Nego lőtt a tizenhatoson belülről kissé jobbról, Donnarumma kiütötte a labdát, ami Szoboszlai elé került, az ő lövésébe is belelépett egy védő (megmentve csapatát a góltól), Styles a kapu bal oldalába tartó kísérletét Donnarumma védte, végül Szalai Ádám elé pattant a labda, de közvetlen közelről neki sem sikerült bevennie a kaput. Egy perccel később büntettek az olaszok.

A magyar tüzijáték:

Az olasz gól:

45+1. perc: Szalai Ádám besárgult

A magyar csapatkapitány Jorginhót kérte számon, miután ütköztek a levegőben és az olasz látványosat esett, majd megpróbálta felsegíteni felrángatni a földről, a játékvezető szerint túlzásba vitte.

Szoboszlai jobb oldali szabadrúgásának Donnarumma alászaladt, a hosszúról visszajövő labdába az ötösön belül érkező Szalai Attilának sikerült belepiszkálnia, irányítania viszont már nem sikerült, pedig gyakorlatilag üres volt a kapu.
Az olasz letámadás meghozta eredményét: Nagy Ádám passzolt röviden haza a tizenhatos előteréből, Gulácsi hiába lépett ki kapujából, Wilfried Gnontónak sikerült megzavarnia, Giacomo Raspadorinak pedig már könnyű dolga volt.
A védő egy jobb oldali beadás után Gulácsi Péter jókora hibáját javította az utolsó pillanatban.
Alaposan meghatódott utolsó, 86. válogatott meccse előtt Szalai Ádám, aki már a köszöntésekor elérzékenyült, a Himnusz alatt pedig potyogtak a könnyei.
Pályafutása utolsó válogatott mérkőzése előtt – a köszöntés pillanatait a gyep locsolórendszere viccelte meg.
… És itt van a meccs teljes folyamata
KEZDŐK
1GULÁCSI
2LANG 6ORBÁN
4SZALAI A. 5FIOLA
8NAGY Á. 13SCHÄFER
18KERKEZ 7NEGO
9SZALAI Á. 10SZOBOSZLAI
KEZDŐK
1G. DONNARUMMA
4TOLÓI 19BONUCCI
15ACERBI 2DI LORENZO
18BARELLA 8JORGINHO
16CRISTANTE 3DIMARCO
10RASPADORI 11GNONTO
90+5.

PERC

Fotók: Pór K.
90+5.

PERC

Nincs elérhető leírás.
90+5.

PERC

Nincs elérhető leírás.
90+5.

PERC

Szalai Ádám kimászik a közönség közé.
90+5.

PERC

FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
90+5.

PERC

Az angol–német meccsen potyogtak a gólok!
90+5.

PERC

A Himnusz előtt elbúcsúzik Szalai Ádám a közönségtől.
90+5.

PERC

Olasz öröm, magyar bánat.
90+5.

PERC

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
90+4.

PERC

Itt a vége akkor az NL-álmainknak.
90+4.

PERC

Schäfer ballal 17 méterről az egyik védőbe lő.
90+4.

PERC

Bölöni László és mellette Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere (fotó: Sz. Gy.)
90+3.

PERC

Nincs elérhető leírás.
90+3.

PERC

Négy perc a ráadás.
90.

PERC

Pasquale Mazocchi be, Di Lorenzo le, újoncavatás.
90+1.

PERC

Mellé, kissé jobbról a bal felső mellé lő 10 méterről Scamacca, miután Dimarco balról ballal leadott, éles szögből jövő lövését éppen a cserecsatár elé tolta Gulácsi.
87.

PERC

Fiola Attila kap sárga lapot Di Lorenzo felrúgásáért.
87.

PERC

Az angolok közben fordítottak.
85.

PERC

Kleinheisler László be, Szoboszlai nagy csalódást okozott ma.
85.

PERC

Laczkó Zsolt kap sárga lapot reklamálásért.
84.

PERC

Fotók: Szabó Miklós
84.

PERC

Nincs elérhető leírás.

Nincs elérhető leírás.

82.

PERC

Az angolok közben megmutatták, hogyan kell egyenlíteni 0–2-ről három perc alatt…
81.

PERC

Au revoir, NL-döntő!
80.

PERC

Mi kellett volna még, Bastien sporttárs???
80.

PERC

Naná, hogy nem az, hiszen csak két kézzel lökte őt. Nem harapott, nem rúgott oldalról…
80.

PERC

EZ BÜNTETŐ KELL LEGYEN!!!
80.

PERC

Videobíró.
80.

PERC

NEM BÜNTETŐ, Fiola emel balról középre, Ádám ballal 11 méterről nem találja el a labdát, mert két kézzel ellökte őt Bastoni.
78.

PERC

Nem, Gazdag jobbszellő, Szoboszlai meg balszellő.
76.

PERC

Felállva tapsolt a közönség, amikor Szalai Ádám elhagyta a pályát.
76.

PERC

Ádám Martin be, Szalai Ádám le, kétgólos hátrányban egy szem erőcsatárral rohamozunk a két gólért?
76.

PERC

Bolla Bendegúz be, Nego le, Rossi óvatos duhaj.
73.

PERC

Gianluca Scamacca be, Raspadori le, ékcsere.
73.

PERC

Tommaso Pobega be, Jorginho le, motorcsere az olaszoknál.
72.

PERC

A magyar csapatból Fiola Attila ötvenedszer léphet pályára nemzeti színekben. Először még paksi játékosként Dárdai Pál hívta be, és 2014 októberében a Feröer ellen 1–0-ra megnyert idegenbeli Eb-selejtezőn a szünetben állt be. A válogatottban kétszer talált be az ellenfeleknek, a franciáknak a tavalyi Európa-bajnokságon a Puskás Arénában lőtt gólja örökre emlékezetes marad.  
71.

PERC

A válogatottól a mai mérkőzéssel való visszavonulását bejelentő csapatkapitánynak, Szalai Ádámnak ez a 86. fellépése nemzeti színekben, ezzel az örökranglistán lehagyta Puskás Ferencet (85), beérte Grosics Gyulát, és feljött a hetedik helyre.
70.

PERC

Szoboszlai két szöglete is rossz.
70.

PERC

Dimarco az olasz válogatott 1500. gólját szerezte az imént.
70.

PERC

Gabbiadini 30 éves, tíz évvel ezelőtt mutatkozott be az olasz A-válogatottban, ez a 13. meccse.
69.

PERC

Eközben az angol–német meccsen…
69.

PERC

FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
69.

PERC

Szalai Attila bal oldali beadását Orbán a tizenhatos jobb sarka elől jobbal jócskán a léc fölé rúgja.
65.

PERC

Manolo Gabbiadini be, a Langgal ütköző, és így megsérülő Gnonto le.
65.

PERC

Styles ballal 17 méterről ismét kapura lő, Bonucci a léc fölé fejeli a labdát az ötös elől.
64.

PERC

Fotók: Árvai Károly
64.

PERC

Nincs elérhető leírás.

Nincs elérhető leírás.

64.

PERC

Szoboszlai bal oldali, jobblábas szögletét kiejti a kapus, Orbán odalép, és a bal alsó sarok mellé teszi mellel a labdát. KOMOLYAN MONDJUK, ILYEN NINCS.
63.

PERC

Styles lő ballal kapura kissé balról, 18 méterről, Bonucciról majdnem a jobb alsóba pattan a labda, de ezt is eléri nagy vetődéssel Donnarumma.
61.

PERC

A tábor a szokásához híven, a második félidő kezdetén elénekli a Székely himnuszt.
57.

PERC

Dimarco ballal a jobb felső mellé lő 14 méterről, kissé balról, Schäfer potya passzából.
56.

PERC

Gazdag Dániel be, Kerkez le, Fiola megy ki a bal szélre.
56.

PERC

Ó, DONNARUMMA, MAGYAROK OSTORA. Nego jobbról pazarul ad be jobbal, Styles az ötös bal sarkáról kapura fejelne, a jobb, azaz a rövid alsó sarokba, de az elvetődő kapus jobb lábában elakad a labda!
51.

PERC

FEDERICO DIMARCO ballal a léc alá lő kissé balról, egy méterről a jobb sarok elől, Negót megelőzve, a Barella szép lapos indítását jobbról jobbal laposan tökéletesen középre adó Cristante passzából. 0–2!
51.

PERC

ÉS PERSZE ITT A BÜNTETÉS.
51.

PERC

GÓÓÓL!!! (0–2) Dimarco
51.

PERC

Előtte Fiola szép passzával Nego lőtt jobbal kapura kissé jobbról, 12-ről, de védte azt a kapus, Szalai ötről ballal rosszul találja el a labdát, a kipattanóval megáll Szoboszlai gondolkozni egy pillanatnyit, ez éppen elég, hogy blokkolja az ötméteres, kissé balról jövő próbálkozást Di Lorenzo.
50.

PERC

MELLÉ, HÁT NEM IGAZ!!! Styles lő a bal sarok felé, Donnarumma eléri vetődve a félmagasan szálló labdát, de Szalai Ádám elé tolja, aki kissé jobbról egy méterről nem tud a kapuba lőni! Közbevetődött a kapus, hagyott neki időt felkelni Szalai, és elérte a labdát az olasz a bal, azaz a rövid alsó sarok előtt…
47.

PERC

Helyzettel, Dimarco bal oldali beadását Di Lorenzo az ötös jobb sarka és Kerkez mellől a kapu rövid felső sarka mellé fejeli!
47.

PERC

FOLYTATJUK!
FÉLIDŐ Alessandro Bastoni be, Acerbi le. Interes védő helyett interes védő.
FÉLIDŐ Callum Styles be, Nagy Ádám le, olasz helyett az angol másodosztályban vitézkedő szűrő a magyar csapatban.
FÉLIDŐ De mit várt a meccstől minden idők egyik legjobb védője?
FÉLIDŐ Mancini már említett sarkazásos gólja. Szalaitól kellene egy ilyen ma. Vagy bármelyik magyartól.
FÉLIDŐ
FÉLIDŐ FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
FÉLIDŐ Marco Rossi együtteséből a három középső védő, Lang Ádám, Willi Orbán és Szalai Attila játszotta végig mind az öt NL-meccsünket, az olasz csapatból egyedül a kapus Gianluigi Donnarumma – a két csapat egymás elleni mérkőzésén pedig mind a négyen a kezdetektől a pályán voltak.
FÉLIDŐ A squadra azzurrában 25 labdarúgó kapott játéklehetőséget a tavalyi Európa-bajnokságon, az aranyérmes játékosok közül 11 szerepel most is a keretben. Az akkor egyetlen percet sem védő harmadik számú kapus, Alex Meret szintén eljött Budapestre, sérülés miatt hiányzik viszont a Lazio 55 válogatott fellépésén 15 gólt elérő támadója, Ciro Immobile.
FÉLIDŐ A Gracenote adatelemző cég számításai szerint a magyar válogatottnak 63, az olasznak pedig 37 százalék az esélye, hogy megnyeri a 3. csoportot és négyes döntőbe jut a Nemzetek Ligája A-divíziójából.
FÉLIDŐ Fotó: Szabó Miklós
FÉLIDŐ Nincs elérhető leírás.
FÉLIDŐ Eközben az angol–német meccsen…
FÉLIDŐ Magyarországon összesen 15-ször találkoztunk az olaszokkal, és a mérleg teljesen kiegyenlített: 5 győzelem, 5 döntetlen, 5 vereség. Valamennyi alkalommal Budapesten rendezték a találkozót, de öt különböző stadionban: a Millenárison, a Megyeri úton, a Hungária úton – akkor még így hívták –, az Üllői úton, valamint a Puskás Ferenc Stadionban, korábbi nevén a Népstadionban. Utóbbi helyszínen hatszor csaptak össze a felek, a mérleg 3–2–1 ide.

♦ Tétre menő találkozón legutóbb 1955. november 27-én a Népstadionban rendezett Európa-kupa-találkozón győzött a magyar válogatott, a 2:0-s mérkőzés góljait Puskás Ferenc és Tóth II József szerezte.   

FÉLIDŐ A párharc története hullámzó, mert mindkét válogatottnak volt már több évtizedes veretlenségi sorozata a másikkal szemben. 1910-től 1925-ig a magyar csapat négyszer nyert, kétszer ikszelt, a következő diadalra azonban egészen 1952-ig kellett várni – közben öt döntetlen mellett 11-szer győzött az itáliai együttes. Az Aranycsapat helsinki olimpián elért 3:0-s sikerét követő négy találkozóból viszont hármat a mieink nyertek meg, míg egy döntetlennel zárult. 1965-től több mint 40 éves szünet – öt olasz diadal és két iksz –  után, 2007-ben, a két csapat máig utolsó budapesti találkozóján jött össze az újabb magyar siker. Várhidi Péter szövetségi kapitány együttese Juhász Roland, Gera Zoltán és Feczesin Róbert egy-egy góljával úgy nyert 3–1-re, hogy Fabio Cannavaróék akkor aktuális világbajnokként érkeztek a Puskás Ferenc Stadionba.      
FÉLIDŐ Olaszország a magyar válogatott ötödik leggyakoribb ellenfele. Eddig 35-ször találkoztunk, az örökmérleg 9 magyar győzelem, 9 döntetlen, 17 olasz siker, tétmeccseken 3–6–10.
FÉLIDŐ VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
45+2.

PERC

Szalai Ádám kap sárga lapot Jorginho ellökéséért, de inkább azért, mert Jorginhót a mezénél fogva húzta fel. Ezen meg a karmester húzta fel magát, kis dulakodás következett.
45+1.

PERC

Szalai Á. sárga lap
45+1.

PERC

Nego középre fejeli Szalai Ádám beadását, de ez Bonuccié.
45.

PERC

Egy perc a ráadás.
45.

PERC

Nagy magyar mezőnyfölény, de helyzetek nélkül.
44.

PERC

A stadionban zúg a Hajrá, magyarok!
44.

PERC

Ha Roberto Mancini együttese Budapesten nyerni tud, akkor csoportelsőként 2020 után másodszor jut be az NL négyes döntőjébe.

A  Nemzetek Ligájában eddig összesen 17 mérkőzést vívtak az olaszok, az egyenlegük 7 győzelem, 7 döntetlen, 3 vereség. Idegenben kétszer veszítettek, 2018 szeptemberében Portugáliában 1–0-ra, majd idén júniusban Németországban 5–2-re.

42.

PERC

Nemzetközi tornán legutóbb 2020-ban, az NL B-ligájában nyerte meg csoportját Magyarország, előtte a 2016-os franciaországi Eb-n lett csoportgyőztes, Izlandot, Portugáliát és Ausztriát megelőzve. A selejtezőket tekintve 1985-ben a mexikói világbajnokság előtt végzett kvartettje élén, többek között az akkor kétszeres vb-ezüstérmes Hollandia előtt. Továbbjutást jelentő második helyezést 1997-ben ért el a vb-csoportjában, ám ezt követően a pótselejtezőt elbukta Jugoszláviával szemben.  
42.

PERC

NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE
42.

PERC

KIMARAD! Szoboszlai jobb oldali szabadrúgását elméri Donnarumma, Orbán a bal szélről ballal visszarúgja a labdát, Szalai Attila négy méterről, ballal a bal alsó mellé sodorja azt!
38.

PERC

Dimarco ballal 16 méterről, kissé balról az égbe lő.
38.

PERC

Dimarco beadása és Gnonto csúsztatása, valamint Barella passza után Raspadori jobbal 15 méterről, kissé jobbról az elévetődő Kerkezbe lő.
36.

PERC

Nagy Ádám ebben az idényben 350 percet játszott a Pisában, amely a Serie B, az olasz másodosztály sereghajtója, két ponttal.
35.

PERC

Szoboszlai beadása rossz aztán, Jorginho indítása Nagy Ádámé.
35.

PERC

Kerkez bal oldali beadása éppen csak nem jó a bal sarok előtt felugró Schäfernek!
34.

PERC

A volt római Francesco Acerbi kap sárga lapot a volt római Nego megrúgásáért.
33.

PERC

Nego jobb oldali beadása a kapusé.
33.

PERC

Szoboszlai bal oldali beadását Fiola három csel után az ötösről jobbal kapura kotorná, de az utolsó pillanatban elrúgja előle a labdát Acerbi.
32.

PERC

Fotó: Dömötör Csaba
32.

PERC

https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/91/54/93/cikk_2915493/m2_960px.jpg
32.

PERC

HŰHA, Di Lorenzo könnyedén megveri a jobb oldalon Kerkezt Raspadori keresztpasszával, de ballal 14-ről a jobb alsó mellé lő. Gulácsi nem vetődött, de megúsztuk.
31.

PERC

Lang becsúszva eléri Dimarco bal oldali, ballábas beadását, Raspadori meg nem tud lőni jobbal a tizenhatos bal sarka elől.
30.

PERC

Dimarco jobb oldali szabadrúgása igen rossz. Kirúgás. Gulácsi azonnal felrúgja most a labdát…
29.

PERC

A 27. perchez érve a tábor belekezdett az Álljatok fel! c. rigmusba, és mire kezdtek felállni az emberek, az olaszok megszerezték a vezetést…
27.

PERC

Hátul passzolgatunk, ami nem a legjobb ötlet, Szalai Attila balról középre ad, Nagy Ádám a tizenhatosról gyengén gurít haza Gulácsi elé, aki kivetődik, lábbal, összecsap Gnontóval, a labda GIACOMO RASPADORI elé csorog, aki egy higgadt csel után ballal a jobb alsóba lő öt méterről, kissé balról. Az őt hátulról kísérő Nagy elől… 0–1!
27.

PERC

Ó, NAGY ÁDÁM…
27.

PERC

GÓÓÓL!!! (0–1) Raspadori
27.

PERC

Dimarco bal oldali beadását nem éri el rendesen az ötösön a bevetődő Gnonto, de mindegy is, mert les.
26.

PERC

Ha Marco Rossi csapata a 3. csoport első helyezettjeként bejut a Nemzetek Ligájában a legjobb négy közé, olyan tettet visz véghez, amelyhez hasonlóra legutóbb 1972-ben volt példa. Akkor Illovszky Rudolf együttese az Európa-bajnokság négyes döntőjében szerepelt, amelyben negyedik lett.
26.

PERC

A magyar csapat az egyetlen válogatott a mezőnyben, amely a C-ligából indulva jelenleg az A-ligában szerepel, sőt, egy döntetlennel meg is nyerheti a csoportját a legfelső ligában. Ugyanakkor az olaszoktól elszenvedett vereség esetén sem végezhet hátrébb a második helynél, és ennek köszönhetően biztosan kiemelt lesz a 2024-es németországi Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásánál. Ráadásul az is biztos, hogy az NL következő kiírásában is az A-ligában szerepelhet a magyar válogatott. 
26.

PERC

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2018 őszén indította el a Nemzetek Ligáját (NL), amelynek ez a harmadik kiírása, és a magyar válogatott most először szerepel a legfelső osztályban, az A-ligában. Az első kiírásnak még a C-, a másodiknak a B-liga tagjaként vágott neki. Most az A-ligában 10 ponttal vezeti a csoportját. Az összesített NL-mérlege 9 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség, 24–13-as gólkülönbség, ráadásul a legutóbbi két meccsét kapott gól nélkül hozta le. Már az első, 2018. szeptemberi, finnek elleni találkozótól (0–1) fogva Marco Rossi a szövetségi kapitányunk. Itthon 5 győzelem, 2 iksz és csupán 1 vereség – 2020. szeptember 6-án 2–3 az akkor még Sztanyiszlav Csercseszov által irányított orosz válogatott ellen – a magyar válogatott mérlege a Nemzetek Ligájában. 
24.

PERC

Orbán indítását elfejeli Kerkez elől a tizenhatos előterében Bonucci, Cristante megindul a bal szélen, de szereli őt Lang.
23.

PERC

Eközben az angol–német meccsen…
23.

PERC

Nego megindul a jobb szélen, de azonnal szereli őt Cristante.
21.

PERC

Kontra, Schäfer nem lő ballal 14 méterről, Szoboszlaihoz passzol, körülveszik, ő Szalai Ádámhoz sarkazna, de közbelép Di Lorenzo.
20.

PERC

Raspadori jobb oldali kornerét elharcolja az ötösön Szalai Attila Acerbi elől, előtte Orbán mindenkit lebirkózott az ellenfelek közül. Hát igen.
19.

PERC

Fiola visszatért.
19.

PERC

Cristante indítását elrúgja Gnonto elől a tizenhatoson Orbán, és kap egyet a bal bokájára.
19.

PERC

Jorginho már visszatért, Fiola jobb szemöldöke fölött elrepedt a bőr.
18.

PERC

Kettős ápolás.
17.

PERC

Gnonto lő távolról a jobb sarok mellé, jócskán.
17.

PERC

Fiola és Jorginho összefut, ápolás. Bár inkább Fiola lépett oda az olasz-brazil jobb bokájára, aztán kapott tőle egy könyököst.
16.

PERC

13.

PERC

Szerencsére elfejelte a labdát a jobb helyzetben lévő Dimarco elől.
13.

PERC

Magyar védő nélkül érkezett az ötös elé az olasz jobb oldali mindenes…
13.

PERC

MELLÉ, Di Lorenzo kissé jobbról, 11 méterről a bal alsó mellé fejeli Raspadori jobb oldali, jobblábas szabadrúgását.
11.

PERC

FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
10.

PERC

Gnonto fut el a bal szélen… lesre.
8.

PERC

Kerkez bal oldali, ballábas beadása nagyon rossz, de nagy tapsot kap a volt Milan-játékos.
8.

PERC

Fotók: Szabó Miklós
8.

PERC

Nincs elérhető leírás.
8.

PERC

Nincs elérhető leírás.
6.

PERC

6.

PERC

Szoboszlai gyámoltalan, szerelik őt a tizenhatoson, jobbról jobbal középre adja a labdát Cristante, Gulácsi a könnyű labdát majdnem beejti magának, de Szalai Attila ballal elrúgja a labdát az érkező, gólra éhes Bonucci elől!!!
5.

PERC

Ó, TE JÓ ÉG!!!
5.

PERC

Nagy Ádám nem figyel, szerencsére visszafordul a tizenhatos elől Cristante, Acerbi indítását Di Lorenzo jobbal középre adja, de közbelép kerkez.
3.

PERC

Szoboszlai bal oldali beadása magas középen Szalai Attilának.
2.

PERC

Szoboszlai jobbal a sorfalba lő 21 méterről, majd a kipattanót jobbal a kirepülő Tolóiba vágja.
1.

PERC

Szalai Ádám jobb oldali beadását elrúgja Nego elől Bonucci, majd Barella kezez a tizenhatos előtt, középen, szabadrúgás.
1.

PERC

ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A mieink tiszta fehérben, a csíkos felsőben, a vendégek tiszta kékben.
Fotó: Szabó Miklós

Nincs elérhető leírás.

Szalai Ádám zokogott a Himnusz alatt.

Fotó: Szabó Miklós

Nincs elérhető leírás.

Nincs elérhető leírás.
Maroknyi olasz tábor a vendégszektorban.
Az egész stadion felállva tapsol az olasz himnusz alatt.
Fotó: Pór K.
Nincs elérhető leírás.
Itt születtem s itt halok, mindörökké magyarok – ez a szurkolók üzenete, jelenti a helyszínről Pór Károly.
Szalai Ádámot köszöntik a mérkőzés előtt, naná, hogy most kapcsolnak be a locsófejek az ék és Csányi Sándor előtt.
Egy új remény. Az olaszoktól Ciro Immobile mellett Marco Verratti, Matteo Politano, Lorenzo Pellegrini, Sandro Tonali, Domenico Berardi, Lorenzo Insigne, Federico Chiesa, Alessandro Florenzi, Manuel Locatelli és Leonardo Spinazzola is sérült.
Fotó: Borbola Bence
Nincs elérhető leírás.
Fotók: Pór Károly
Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
A  Nemzetek Ligájában eddig összesen 17 mérkőzést vívtak az olaszok, az egyenlegük 7 győzelem, 7 döntetlen, 3 vereség. Idegenben kétszer veszítettek, 2018 szeptemberében Portugáliában 1–0-ra, majd idén júniusban Németországban 5–2-re.
Már a mérkőzés előtt kiváló a hangulat a Puskás Aréna környékén

ÉLŐ FELVEZETÉS A NAGY MECCSRŐL ITT!

IDE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! (FOTÓK: DÖMÖTÖR CSABA)

Mutatós a magyar válogatott legújabb vendégmeze (Fotó: Adidas)
A Magyar Labdarúgó-szövetség Instagram-oldalán osztotta meg hétfő délután, hogy a magyar válogatott az eredetileg a 2024-es Eb-selejtezőkre készített új, idegenbeli mezében lép pályára.
Sportolók, hírességek és politikusok is szurkolnak nemzeti csapatunk sikeréért. Lássuk, miket írtak a találkozó előtt!
Román zuhanás, magyar szárnyalás – Bukarestben Rossi csapatával példálóznak.
Magyar–olasz: őrült árak! Van, aki félmillió forintért árulja jegyét…
Elmondta: több szempontból is különleges lesz számára a hétfői mérkőzés.

„Bejuthatnunk a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, ami nem is tudom hány évtized után lenne óriási siker az országnak. A másik, hogy egy fontos játékosom utoljára lép pályára. A harmadik pedig, hogy a már most meglévő országos lelkesedés olyan szinten hághat a tetőfokára, amit az ember már önmagáért is szívesen megélne.”

Marco Rossi szövetségi kapitánytól azt kérdezte a Nemzeti Sport: ő gondolkodott-e már azon, ki lehet Szalai Ádám utódja csapatkapitányként.
„Már azelőtt gondolkoztam ezen, hogy bejelentette a visszavonulását, hiszen jó ideje sejtettük a szándékait. Az biztos, hogy engem senki nem fog befolyásolni ebben a kérdésben. Engem nem érdekel, ki, hol játszik, ebben az országban nincs senki, aki nyomást helyezhetne rám ilyen döntésekben. Akkor hívok be valakit és bízok rá felelősséget, ha biztos vagyok abban, hogy segíti játékával a válogatottat.
„Ugyanúgy fogunk felmenni a pályára, mint Olaszországban, persze azért egy kicsit nagyobb elánnal, hiszen otthon pályára lépni teljesen más. Nagyon várom már a meccset. Úgy megyünk fel a pályára, hogy győzni szeretnénk, aztán ha abból döntetlen lesz, nem leszek szomorú. De nyerni szeretnénk!”
Szoboszlai Dominik elárulta: nem gondolt bele, hogy a németek ellen szerezte meg az első gólpasszát a válogatottban.

„Nekem minden meccsen az a legfontosabb, hogy segítsem a csapatot és minél eredményesebbek legyünk. De így, hogy pont Szalainak tudtam adni a gólpasszt, még jobban örülök az egésznek.”

Arra vonatkozóan is kapott kérdést, hogy Szalai Ádám éppen neki adta át a csapatkapitányi karszalagot lecserélése után.

„Ez elég nagy megtiszteltetés. Nem az én döntésem lesz, hogy ki legyen az új csapatkapitány. Huszonegy évesen ez óriási felelősség, de nyilván nem fogom azt mondani, hogy nem vállalom el, mert ilyen lehetőség kevésszer jön egy játékos életében. Ha megadatik, akkor nagy megtiszteltetéssel el fogom vállalni, de persze vannak még játékosok, akiknek reális esélyük lehet erre.”

– Hétfő este a Puskás Arénában az olaszok ellen a csoportelsőség lesz a tét…
– Gyakorlatilag döntőt vívunk, és ha azon számunkra kedvező eredményt érünk el, feltehetjük a koronát az eddigi szereplésünkre. Olaszként különleges mérkőzés lesz ez nekem, de talán már nem annyira, mint a júniusi, cesenai találkozó volt.

– Mit tart nagyobb fegyverténynek, Anglia és Németország legyőzését, vagy azt, hogy – a bennmaradást már elkönyvelve – azért léphet pályára a magyar válogatott Olaszország ellen, hogy legalább egy pont megszerzésével a kvartett élén végezzen, egyúttal biztosítsa helyét a Nemzetek Ligája négyes döntőjében?
– Néhány hónapja szerintem senki sem gondolta, hogy a válogatott az A-liga utolsó körében azért küzd majd, hogy a csoport élén zárjon. Öt meccsen szereztünk tíz pontot – a rajt előtt vajon ki hitt ebben?! Miközben azt mondom, legyünk hálásak a játékosoknak, azt is elárulom, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk az olaszok ellen. Legalább olyan kemény munkára lesz szükség, amilyet Lipcsében végeztünk. Azért megpróbáljuk élvezni azt a kilencven percet is. A helyzetünket könnyíti, hogy a németországi siker csak újabb lökést adott nekünk. Az imént kérdezték, mit tartok nagy fegyverténynek. Nos, azt, hogy Hansi Flick elismerte, kifejezetten nehéz ellenünk játszani, mert jól védekezünk, kevés helyet adunk az ellenfélnek. A németek elleni első félidőben jól megtartottuk és jól is járattuk a labdát, sokszor a nehéz szituációkat is pompásan oldottuk meg. A szünet után már nem mertünk úgy futballozni, mint addig, kevesebb kockázatot vállaltunk, a magabiztosság mintha hiányzott volna belőlünk. Ám azt senki se feledje, hogy a világ egyik legerősebb válogatottja állt velünk szemben. Hogy mást ne mondjak, ha Manuel Neuer és Leon Goretzka nem betegszik meg, Hansi Flick hét Bayern-futballistát is bevethetett volna, márpedig legjobb tudomásom szerint a Bayern Münchent nem sorolják Európa gyengébb csapatai közé… Amikor elemzünk, értékelünk, mindig gondolnunk kell arra, kik ellen játszunk.

– Az olaszok vannak annyira jók, mint a németek?
– Olaszország ugyanazt a magas szintet képviseli, mint Németország és Anglia. Mi nem tartunk ott, mint az említett három nemzet válogatottja, de fokról fokra igyekszünk fejlődni. Az olaszokkal, ugyebár, egyszer már találkoztunk ebben a sorozatban, és nem azért állítom ezt, mert kettő egyre kikaptunk, de az volt a legrosszabb meccsünk júniusban, a másik hármon sokkal jobban futballoztunk. Azt remélem, hétfőn megmutatjuk, hogy nem a németek és az angolok felülmúlása, hanem a cesenai vereség volt a kakukktojás, ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, Roberto Mancini is klasszisokat tudhat a csapatában. Amit másfél hete, a kerethirdetéskor kijelentettem, most is tartom: a döntetlennel elégedett lennék.

Fotó: Borbola Bence

Nincs elérhető leírás.

Kapitány úr, mit érzett a tizenhetedik percben, Szalai Ádám góljánál?
– Azt, hogy túl korán jutottunk vezetéshez… – felelte egy mosoly kíséretében a Nemzeti Sport kérdésére a lipcsei mérkőzést követő sajtótájékoztatón Marco Rossi. – Nyilván nagyon boldog voltam, részint a csapat, részint Szalai Ádám miatt. A mérkőzés előtt mondtam neki, hogy az utolsó két válogatott meccse mindenképpen emlékezetes marad számára. Egy csodás gól a lipcsei stadionban, ráadásul Németország ellen – ez még hihetetlenebbé teszi mindezt. Ő olyan játékos, akit külföldön jobban elismernek, mint Magyarországon – főleg azok, akik értenek a futballhoz. Elég csak megnézni, mit mondott Hansi Flick, a németek szövetségi kapitánya, amikor a meccs előtt Szalai Ádámról kérdezték. Ha ő dicsérte és minden jót kívánt neki a jövőre, akkor el tudjuk képzelni, milyen megbecsülésnek örvend például Németországban. Sajnálom, hogy visszavonul a válogatottból, de maximálisan tiszteletben tartom a döntését. Egy biztos, sok magyar mondhat neki köszönetet azért, amit a nemzeti együttesért tett.
A Nemzetek Ligája A-ligájában a bennmaradást már kiharcoló magyar válogatott Olaszország ellen a csoportelsőséget is megszerezheti – egy döntetlennel is. Marco Rossi szövetségi kapitány a németek legyőzéséről, Szalai Ádám csodagóljáról, a szerénység megőrzéséről és persze a „döntőről” is beszélt a lipcsei siker után.
A tehetség hátán – Malonyai Péter jegyzete.
Száz font, tíz pont – Ballai Attila publicisztikája.
BŐVEBBEN ITT!
Gulácsi Péter ezúttal a magyar labdarúgó-válogatott tagjaként ért el szenzációs győzelmet a neki hazai pályát jelentő lipcsei stadionban. Egy feledhetetlen siker és egy csodás jubileum háttere.

Mancini után a Chelsea sztárja, Jorginho következett.

„Ezt a meccset hasonlóan kell megközelíteni, mint az angolok ellenit. Nehéz lesz, úgyhogy tisztelettel, alázattal kell hozzáállni. A magyar válogatott jól teljesített eddig, de igyekszünk majd a várható atmoszférát átfordítani a mi javunkra, hogy nekünk is megadja azt a pluszt, ami kellhet a sikerhez.”

A Nemzeti Sport arra volt kíváncsi: mit szól ahhoz, hogy az angolokat és a németeket is legyőzték a mieink.

„Engem nem lepett meg, mert már egy ideje jól teljesít a magyar válogatott, főleg ebben a stadionban. Nekünk is nagyon nehéz ellenfél lesz.”

„Nyílt csata lesz, simán benne van a döntetlen is. Örülök, hogy sor kerül rá, mert kiváló meccs lesz szép játékkal, a magyarok is mindent meg fognak tenni a győzelem elérése érdekében. Támadnunk kell, ugyanakkor védekeznünk is, hiszen a magyar válogatott hetvenezer szurkoló előtt biztosan győzelemre fog játszani. Nyugodtnak kell maradnunk.”
„Nagyon is jól emlékszem, de arra is, amikor a visszavágón három nullra nyertünk” – válaszolta, majd kollégánk rögtön kijavította, hogy valójában 3–1 lett a meccs vége.

„Igaz, három egy. Magyarországon sosem egyszerű játszani. Örülök, hogy a magyar válogatott kiválóan szerepelt az Eb-n és a Nemzetek Ligájában is. A korábbi csapattársam a szövetségi kapitány, aki kiváló munkát végez, tényleg örülök neki.”

A csoportgyőzelem esélyeiről elmondta: 50-50 százalékot ad a két válogatottnak.

Ezután a Nemzeti Sport arról kérdezte: mit gondol arról, hogy a magyar válogatott vezeti a csoportot, illetve emlékszik-e még arra, amikor 1991-ben a Sampdoria játékosaként 2–1-es vereséget szenvedett a Honvédtól?
Honfitársai arra próbáltak utalni, hogy Immobile hiánya visszavezethető-e a klubok és a válogatott konfliktusára, de Mancini erre már kitérő választ adott.
Az olasz újságírók rögtön arról faggatták Roberto Mancinit, mit szól ahhoz, hogy Ciro Immobile sérülés miatt nem tartott velük Budapestre.

„Mindent megtett, hogy velünk maradjon, megpróbált helyrejönni, de ma reggel úgy kellett döntenünk, hogy otthon hagyjuk. Nem akartunk kockáztatni, nagyon sajnálom.”

A Nemzetek Ligája A-ligájában a bennmaradást már kiharcoló magyar válogatott Olaszország ellen a csoportelsőséget is megszerezheti – egy döntetlennel is. A mieink után az olasz válogatott is megtartotta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóját, méghozzá Roberto Mancini szövetségi kapitány és a Chelsea sztárja, Jorginho részvételével.
Pótolhatatlan élmény – Thury Gábor jegyzete.
Fotó: Dömötör Csaba
Nincs elérhető leírás.
Fotó: Árvai Károly
Nincs elérhető leírás.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!