Célunk, hogy felszabadultan autózzunk!

 8109844
8109844

Hétvégén ismét felölti a navigátorával Kronome Ákos a tűzálló overált, és rajthoz állnak a Sopia-Net Mediterrán Ralin.

 8109137
8109137

Ákossal beszélgetek a verseny előtt.

gt 4453
gt 4453

Nyolc gyors vár rátok a kétnapos versenyen. Pénteken a rajtceremónia után egy 12 kilométeres szakaszt kell teljesítenetek bemelegítésként a Mecsekkapu – Árpádtető-t. Mentetek-e már ezen a gyorson korábban? Milyen jellegű is ez a pálya? Mire számítottok? Meg nyomjátok-e már az első nap?
– Ebben a formában soha nem mentünk mi rajta, az eleje meg a vége nagyon tetszik. Úgy terveztük, nem szeretnénk sokat kockáztatni, most lesz lehetőségünk kipróbálni, tesztelni a vizes Pirelli abroncsokat. Alapvetően nem szeretem az esőt.

gt 4453
gt 4453

Szombaton sokáig aludhattok, hisz az első autó csak 09:48-kor rajtol el a Somogy – Árpádtető SS2-őn, ami egy rövid sprint jellegű. Elég lehet ez nektek a többi gyorsra való belerázódáshoz?
– Az Árpádtetői szakasz miatt jöttünk el ide, ezt a rövid szakaszt remélem, hiba nélkül tudjuk teljesíteni.

gt 4452
gt 4452

A délelőtti SS2 után még hat gyors vár rátok. Ha jól látom van bennük gyors és kanyargós szakasz is bőven. Mentek majd szabályzáson is? Melyik gyors lesz a kedvencetek vajon a nap végére?
– Az elsődleges célunk, hogy felszabadultan autózzunk, próbálgassuk az autót, nem szeretnénk a falon átmenni. Mindenképp az Árpádtető lesz a kedvenc, az már mindegy, merre megyünk rajta.

gt 3491
gt 3491

Köszönjük a Partnereink és a Szervizcsapat segítségét most is: Mentes és Társai Kft., Kronome Zoltán,  Valkai János, Petrás Zsolt.

 jor3800
jor3800

Fotó: Hajóka SportFotó

– Hajósi Miklós –