Soros György évi egymillió migránst telepítene be az EU-ba, és ez a szám olvasható Berlin, illetve Brüsszel terveiben is. Hivatalosan még mindig humanitárius érveket hoznak fel, ám valójában a recesszióban lévő eurózóna és EU gazdaságának mesterséges élénkítéséről van szó. A neoliberális gazdaságpolitika elveinek megfelelően persze a költségeket most is az adófizetők viselnék, akiket minderről elfelejtettek értesíteni és megkérdezni.
Hogy mennyi múlik egy választáson, azt mi sem mutatja jobban, mint a 160 000 migráns szétosztását célzó, “vészhelyzeti” kvótáról szeptember 22-én tartott szavazás és a minapi csúcstalálkozó közötti különbség. Előbbin az előző lengyel kormány még a kötelező kvóta mellé állt, így akadályozva meg a blokkoló kisebbség létrejöttét, és Merkel kancellár politikájának látványos bukását. Az új lengyel kormány már a magyar álláspontot erősíti, így most hétvégén már csak a bevándorlást támogató 8 ország vezetője tartott külön tanácskozást, ahol évi 500 000 bevándorló szétosztásának lehetőségét vizsgálták.
A 8 bevándorlásbarát országból Görög- és Olaszországot nyugodtan kivonhatjuk, hiszen ők betelepítés helyett sokkal inkább a hozzájuk érkező tömeg szétosztásában érdekeltek. Igazából csak Német- és Svédország, valamint Ausztria kormánya lát a bevándorlókban olyan munkaerőt, amely — lehetőleg olcsón — pótolná a hiányszakmák égető munkaerőhiányát. A többi ország (főként Luxemburg és Hollandia) korábban is jelezte, hogy a már elfogadott kvótán felül nem nagyon venne fel további migránsokat.
(„Szörnyű döntés!” – sírva jelentette be a menekültügyi szigorításokat a svéd zöld politikus.)
Így gondolkodik a megbeszéléstől távol maradó Franciaország is, amely a szólamok szintjén szintén osztja ugyan Berlin bevándorlásbarát politikáját, ám a gyakorlatban ők sem akarnak a már megállapított kvótán felül migránsokat befogadni, és ők is inkább zárnának (emlékezzünk csak a Calais melletti drótkerítésre, amely “a migránsokat védi a közlekedési balesetektől”).
Ezt a fajta ódzkodást Brüsszel és Berlin is észleli, ahol nagyon félnek a “nyitott kapuk politikájának” látványos kudarcától, ezért Merkel és Juncker inkább Donald Tuskot tolják előre, ő lehet a “rossz hír” közlője: “Európában nincsen többsége annak a gondolatnak, hogy kontingensek mentén osszanak szét menekülteket”, és inkább a külső határok védelmére kellene összpontosítani. A minap az év legbefolyásosabb európai vezetőjének megválasztott Orbán Viktor és a V4 államok már régóta mondják ezt.
Eközben a migránsválság középpontjának számító Szíria leginkább egy puskaporos hordóra kezd hasonlítani, ahol az ENSZ BT 3 állandó tagja, valamint Német- és Törökország, illetve másfelől Oroszország, Irán és az Asszad-rezsim katonái harcolnak más-más célokért.
Az orosz gép lelövése mutatta, hogy milyen kevésen múlik az eszkaláció. Ha végül együtt, vagy “külön-külön” mégis legyőznék az ISIS-t, akkor egy nemzetközi békekonferencia kitűzhetné a (befolyási zónákat) demokratikus átmenet menetrendjét, aminek a végén az ENSZ által ellenőrzött választások állhatnak. Legkésőbb akkor de jure megszűnne Merkel kancellár hivatkozási alapja, a szír polgárháború.
Addig azonban várhatóan Berlin és Brüsszel is többször nekifut még a kontingensnek (= kötelező és permanens betelepítési kvótának), mert szerintük ez a “gyors” és átható gazdaságélénkítés “legjobb” eszköze. Az ő lelki szemük előtt pl. EU-szerte évi egymillió új lakás építése lebeg a bevándorlók számára, ami felpörgetné a stagnáló gazdaságot.
A bizonyítási kényszer immáron a kötelező betelepítési kvóta támogatóira hárul, nekik kell(ene) bebizonyítani, hogy a közelgő szíriai rendezés után miért kéne Európának “polgárháborús” menekültek százezreit továbbra is befogadni. Talán ezért is akarják a betelepítési kvótát még a 2017-es francia, német és osztrák választások előtt keresztülerőszakolni, hogy az ott esetlegesen hatalomra kerülő bevándorlásellenes pártokból álló kormányok már kész tényekkel, uniós szinten hozott döntésekkel álljanak szemben.
Mi, magyarok most jól állunk. A magyar álláspont Európában (és az USA tagállamaiban) kezd többségivé válni, és mint láttuk, a bevándorlást hivatalosan támogató országok (leginkább Franciaország) az első adandó alkalommal kihátrálnak Berlin és Brüsszel mögül, vagy olyan árat kérnek érte, amit utóbbiak nem tudnak / akarnak megfizetni.
A Berlin által továbbra is lebegtetett többségi szavazással szemben Varsóval és a visegrádi országokkal már stabil blokkoló kisebbség alakult. Most ennek megőrzése és bővítése a fő feladat. A mostani siker után tehát egyáltalán nem szabad hátradőlni!
Kiszelly Zoltán
politológus
forrás: Mozgástérblog.hu
