Az Orosz Legfőbb Ügyészség a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványt és egy másik társult szervezetét nemkívánatos csoportokká nyilvánította, és megtiltja az orosz állampolgárok és szervezetek számára, hogy részt vegyenek bármelyik programjukban.

Az ügyészek betiltják a Soros Alapítványt, amely "fenyegetést jelent az orosz nemzetbiztonságra"

A hétfőn kiadott nyilatkozatban az ügyészek szerint a Nyílt Társadalom Intézet és a Nyílt Társadalom Intézet Segítségnyújtás Alapítvány veszélyt jelentenek az orosz alkotmányos rendre és a nemzet biztonságára. Hozzátették, hogy az Igazságügyi minisztériumot is megfelelő módon tájékoztatják ezekről a következtetésekről, és mindkét csoport Oroszország nemkívánatos szervezeteinek listájára kerül.

Az ügyészek nyomozást indítottak a két szervezet tevékenységének felderítésére – mindkettőt a jól ismert amerikai pénzember, Soros György szponzorálja – ez éj júliusában, miután az orosz szenátorok jóváhagyták 12 csoport úgynevezett „hazafias stop listáját”, melyek közvetlen figyelmet igényelnek a feltételezett orosz ellenes tevékenységük miatt. A listán szereplő csoportok között található a Demokráciáért Nemzeti Alapítvány, a Nemzetközi Republikánus Intézet, a Nemzeti Demokratikus Intézet, a McArthur Alapítvány és a Freedom House.

Július végén az Orosz Igazságügyi Minisztérium nemkívánatos csoporttá nyilvánította a Demokráciáért Nemzeti Alapítványt, miután ügyészek felfedezték, hogy az amerikai civil szervezet milliókat költött arra, hogy megpróbálják megkérdőjelezni az orosz választások legitimitását, és befeketíteni a hazai katonai szolgálat presztízsét.

A nemkívánatos külföldi szervezetekről szóló törvény ez év lúlius elején lépett hatályba. Előírja, hogy a Legfőbb Ügyészség és a Külügyminisztérium készítsen egy hivatalos listát a nemkívánatos külföldi szervezetekről, és tiltsa meg tevékenységüket. Ha egy csoport elismerten nemkívánatos, annak eszközeit Oroszországban be kell fagyasztani, irodáit be kell zárni, és anyagainak bármilyen terjesztését be kell tiltani.

Ha a tilalmat megsértik, a törvényen kívül helyezett szervezet személyzetét, és bármely orosz állampolgárt, akik együttműködtek velük, súlyos pénzbüntetésre, vagy akár börtönbüntetésre kell ítélni az ismételt vagy súlyosbított bűncselekmény esetén.

A Soros Alapítvány az 1990-es években kezdett működni Oroszországban, de aktív működését 2003-ban lezárta.

 

Forrás: Újvilágtudat