Ganxsta Zolee könyve rengeteg olyan történetet tartalmaz, amelyen nagyon sokan megbotránkozhatnak.

Ganxsta lányáról is ír a könyvében

Ebbe tartoznak természetesen a turné körüli, illetve utáni bulik is. Ugyanakkor a rapper megoszt ennél nemesebb élettapasztalatokat is, például azt, amikor megszületik a lánya. A korábbi cikkünkben már írtunk a zenész kicsapongó életéről, most pedig egy picit családiasabb részletet hozunk.

Ganxsta könyve lényegében olyan, mint maga a rapper. Ki mondja a frankót, feketén-fehéren, még akkor is, ha az nagyon sok embernek nem tetszik. A továbbiakban ebből olvashattok részleteket.

„1966. január 7-én születtem a VIII. kerületben, de a kórházból már Angyalföldre, a Róbert Károly körútra vittek haza. Abból a lakásból aztán harmincnyolc évig nem költöztem el.

Monci nagyon szép volt: szőke, göndör toll, fa…a alak. Gabival nem sokkal előtte szakítottunk – illetve ő mondta azt, hogy elég volt –, és elhatároztam, hogy nem bonyolódom komoly kapcsolatba.

Egyszer ki is mondta a frankót.

– Jössz ezzel a dumáddal, hogy te vagy a nagy, kék szemű viking hős, miközben tudod, mi vagy te? Egy vályogvető sátoros cigány gyerek. (…) Lenyomtam a dühömet, és elgondolkodtam. Sajnos igaza volt. Tényleg az vagyok.

Amikor Moncit megismertem, egész éjjel nyomtam neki a dumát, de ő csak hajtogatta, hogy »nem érdekel a művész úr«.

Úgy gondoltam, Gabi után nem fogok még egyszer úgy magamra húzni egy nőt, hogy állandóan vele lógok. Aztán az egyből két nap lett, aztán egyszer csak lakást nézett a Szent­endrei úton. (…) Moncival később majdnem szakítottunk, mert megbuktam egy-két félrelépésemmel.

Úgy tűnt, hogy vége lesz, de visszafogadott. Megbeszéltük, hogy legyen egy kismanó. Azonnal bólintottam. Pedig nekem előtte az volt a véleményem a gyerekről, hogy büdös és hangos, tehát nem kell, a Kartellben meg az volt a szabály, hogy akinek gyereke születik, az ki van rúgva, és aki megnősül, az is ki van rúgva. Aztán azt mondtuk, hogy a gyerekek maradhatnak, de megnősülni nem ér. Aztán a megnősülés is ért.

Monciba anno nagyon beleoltottam az argentinságot (de a válás óta kinőtt belőle).”

Mit is olvashatunk? Nos, egy tipikusan olyan ember történetét, aki a saját szabályai szerint él és aki egész egyszerűen nem tud élni úgy, hogy korlátai vannak. Bármennyire is furán hangzik, de a felesége korlátokat is jelentett a számára, mindamellett, hogy bizonyára támaszt is nyújtott. Egy olyan ember, aki lényegében minden egyes turné után más és más nővel volt együtt, nem tud leállni és nem tudja azt mondani, hogy most már csak ő az egyetlen. Lehet szerelem első látásra, lehet az a nő élete értelme is, a kísértés mindig is ott lesz, hogy valaki mással is létesítsen intim viszonyt.

Nevezhetjük amolyan függőségnek is, hiszen az eddigi életéről, szokásáról nem tudott lemondani, nem tudott megszabadulni. Nyilván nem tudjuk, hogy ezt mennyire akarta volna, de valószínűleg szerette volna, különben nem akarta volna annyira a kibékülést feleségével és nem akart volna gyereket sem.

Ezzel az életfilozófiával Ganxsta szempontjából az egyetlen baj az, hogy nem fog örökké tartani. Hitegetheti magát, de biztosan nem lesz örökké turnézás és biztosan nem lesznek örökké olyan nőcskék, akik szinte bármit megtesznek csak azért, hogy együtt legyenek vele.

 

Forrás: delina