Halászlé bajai módra

Hozzávalók 6 személyre:

(Személyenként fél kg. halat számítunk, ha igazán finom halászlét akarunk készíteni)
3 kg ponty (lehet vegyesen pl. harcsa, csuka,) az igazi bajai halászlé pontyból készül.
3 nagy fej vöröshagyma
nagyon finomra őrölt házi pirospaprika, (1 kg halhoz számítva 3-4 dkg), tehát.10-12 dkg
só ízlés szerint
Csípős piros arany kb. 1 csapott evőkanállal,
4-5 cseresznye paprika egészben

Elkészítés:

A halat megtisztítjuk, tisztítás után beirdaljuk, azaz 3-4 mm mélyen bemetszést végzünk a hal húsába fél cm-enként, majd 5-6 cm-es darabokra vágjuk. Besózzuk, legalább 1 órát álljon a sóban, (ha tovább áll az sem baj) úgy sózzuk, hogy kerüljön az irdalásokba is. Ha a sózás megfelelő alapossággal történt, főzés közben legfeljebb minimális sózásra lesz már szükség, közben kóstolással el lehet dönteni.

Bogrács aljába szórjuk a felkockázott vöröshagymát, rátesszük a hal félbevágott fejét, amelyből előzőleg kivettük a keserű csontját, farkát, s a többi haldarabot is. A tejet, ikrát nem sózzuk, és csak később tesszük a lébe. Beletesszük a csípős piros aranyat, és a cseresznye paprikákat is.
Aki szereti a csípőset, egyet elvágva is tehet bele.

Kilogrammonként 1.3 liter vízzel öntjük fel.

Amikor elkezd forrni, kilónként egy-egy púpozott evőkanál, (1 púpozott evőkanál kb. 3 dkg.) jó minőségű paprikát szórunk rá. (Nagyon fontos a paprika minősége. (Nagyon finomra őrölt házi paprikából lehet nagyon finom halászlét készíteni, mert a durva paprika nem olvad el a lébe)

25 percig főzzük, lobogó forrással. Nagyon fontos a lobogó forrás, mert ha nem forr eléggé akkor a paprika leülepedik és nem lesz szép egységes, selymes a halászlé leve.

Keverni sosem szabad. Hogy le ne égjen, időnként meg kell forgatni a bográcsot.
A belsőséget a forrás kezdetét követően kb. 10 perc múlva tegyük a lébe.

Legjobb szabad tűzön főzni, de ha erre nincs lehetőség, tűzhelyen is megoldható.
Legfontosabb, hogy tartsuk be az arányokat, ügyeljünk a minőségre a hal, és a paprika tekintetében.

A főzési időt ne lépjük túl, mert könnyen szétfőhet a hal húsa.

A levet leöntjük, sós vízben kifőzött gyufametélttel tálaljuk.
Hagyjunk kicsi levet a bográcsban könnyebb kiszedni a halszeleteket. A halszeleteket óvatosan szedjük ki és rendezzük egy tálra és úgy tegyük a halászlé mellé.

A bajai halászlé különlegessége, hogy a levet külön fogyasztják a tésztára tálalva, mellé külön tálban tálalják a halszeleteket.

Forrás: Bajai nagyi Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Cím: Balatonfüred Halászlé bajai módra
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu