A tankerületi vezetők jóval több jutalomban részesülnek év végén, mint a tanárok.

A Momentum parlamenti képviselője és oktatáspolitikusa utána járt, hogy egyes oktatásban dolgozó szakembereket mégis milyen összeggel motiválnak.

Tóth Endre, a Momentum politikusa idén januárban fordult a tankerülethez azzal kapcsolatban, hogy a vezetők milyen év végi jutalmakban részesülnek. A közérdekű adatigénylésre azonban csak hónapokkal később kapott választ, melyről be is számolt a közösségi oldalán. Posztjából kiderült, hogy a pedagógusokat igen szerényen jutalmazzák, míg a tankerület vezetői hatalmas összeget kapnak év végén.

„Két bejgli a pedagógusoknak, kétmillió forint a Klebelsberg Központ vezetőinek”

Tóth Endre fél évet várt a Klebelsberg Központ válaszára, többször kitolták a válaszadás időpontját. Volt, hogy a veszélyhelyzetre nyilatkoztak, de az is előfordult, hogy olyan költségvetési linket továbbítottak, amelyből semmi nem derült ki. A politikus azonban nem hagyta annyiban, július elején eljárást indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

„A pontos összegeknek igyekeztünk utánajárni akkor, amikor januárban közérdekű adatkéréssel fordultunk kollégáimmal Magyarország összes tankerületéhez és a Klebelsberg Központhoz. Ezt követően elképesztő színjáték vette kezdetét, annak érdekében, hogy húzzák az időt és ne kelljen kiadniuk az adatokat” – írta a politikus Facebook- oldalán.

„Úgy látszik, nagyon jól viselkedhettek, hiszen a Klebelsberg Központ 15 vezetője összesen 34 millió forintot kapott tavaly novemberben, ami azt jelenti, hogy fejenként közel bruttó 2,3 millió forintos motivációs elismerés landolt a tisztára suvickolt csizmáikban. Összesen a Klebelsberg Központ 15 vezetője mellett 77 további dolgozója kapott motivációs elismerést 2021 végén. A teljes gárda jutalmazásra összesen 97 millió forintjutott” – tette közzé.

Tóth Endre úgy véli, hogy a jelenlegi rendszer még a legelhivatottabb pedagógusok kedvét is elveszi az oktatástól. Szerinte csak a motivált szakemberektől lehet elvárni azt, hogy szívvel- lélekkel adják át a tananyagot.

blikk

Hirmagazin.eu