Bilincsben vittek el egy 42 éves férfit a rendőrök Nagykőrösön, miután kiderült róla, hogy tíz éven át dolgoztatott rabszolgaként egy másik férfit.
Éveken át bántalmazott és kihasznált áldozat csak árnyéka volt egykori önmagának, amikor néhány héttel ezelőtt találkozott a testvérével.
Az öccs gondjaiba vette, kórházba vitte, ápolta, etette és itatta, majd amikor a testvére kezdett jobban lenni, erősödni, és beszélni, elmesélte neki a hányattatott sorsát.
A 29 éves fivér tíz éve élt egy nagykőrösi családnál, ahol munkát kínáltak neki. Eleinte nem volt gond, szabadon jöhetett, mehetett, ám egy idő után korlátozták a mozgását. Nem zárták be, nem tartották fogva, bár nem is kellett, hisz a férfi rettegett tőlük, miután rendszeresen megverték, éheztették, dolgoztatták.
Bármennyire is szeretett volna kiszabadulni nyomorából, a 42 éves R. Ferenc fizikailag és lelkileg is megnyomorította. Napi tíz órát végeztetett vele fizikai munkát, majd hazatérve házimunkát, fizetséget nem kapott, ételt is egy tányérral esténként.
Slaggal fürdették
A férfinak korlátozták a fürdési lehetőségeit is, volt, hogy slaggal locsolva fürdették. Fekhelye a ház udvarán volt, és csak akkor engedték be az előszobába vagy a garázsba, ha esett az eső, vagy nagyon hideg volt.
Ilyen körülményeket találtak a lakásban a rendőrök
A Modí forgatásainak egy része Magyarországon zajlott, a színésznő fotókat is mutatott róla.
Fotó: Németh Kata / Index
Tavaly ősszel többször is bele lehetett futni Budapesten Johnny Deppbe, hiszen a...
Korábban ismeretlen cápafajt fedeztek fel Új-Zéland vizeiben – írja a BBC. Az új állat egy úgynevezett szellemcápa, melynek példányai nagyon ritkának számítanak, hiszen a tenger...
A Kia Motors a dél-koreai autógyártás egyik kiemelkedő szereplőjévé vált az elmúlt évtizedekben. Noha sokáig a Hyundai leányvállalataként működött, az elmúlt években növekvő globális...
Többé senkinek sem kell keresgélnie az ügyeleti hívószámot, központi elérhetőségen lehet október 1-jétől háziorvosi ügyeleti segítséget kérni Budapesten is. A Magyar Orvosi Kamarának (MOK)...
Így írnak Amerikában és a Közel-Keleten Magyarországról és az árvízről.
A legfrissebb közlések szerint már kedden elhagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot - ezt Orbán Viktor...