ELTűNT HAJÓK A FEKETE-TENGEREN

1981-ben egy derült, szélcsendes napon a Fekete-tengeren egy kis bolgár teherszállító hajó segélykérő jeleket sugárzott az éterbe. Ezeket a jeleket felfogta néhány hajó. A rádiókapcsolat egyszer csak hirtelen megszakadt a bajba került teherszállítóval. Egy mentőcsapat átkutatta a térséget, de csupán azt állapította meg, hogy a hajó a Fekete-tenger egyik legbiztonságosabb zónájában nyomtalanul eltűnt.

1984-ben és 1985-ben négy közepes súlyú hajó és egy nagy görög halászhajó eltűnése keltett riadalmat a tengerészek körében. 1985. szeptember 15-én, a napsugarak reggeltől alkonyatig zavartalanul táncoltak a szelíden hullámzó tengeren. A parti megfigyelő – és mentőszolgálat alkalmazottai azt hitték, hogy ez a nap eseménytelenül zajlik le, de nem lett igazuk. 19 óra 48 perckor jött ugyanis a Hyperos görög halászhajó üzenete: „Veszélyben vagyunk! Nem tudom mi történik velünk.” Ezután a hajó minden előjel nélkül eltűnt a parti megfigyelőállomás radarjának képernyőjéről.

Azonnal riadóztatták a mentőszolgálatot! Miután a megfigyelőállomás közölte a Hyperos koordinátáit, két hajó azonnal a feltételezett katasztrófa színhelyére sietett. Egy panamai hajó fél óra múlva már el is érte a célterületet, de a rendkívül nyugodt tengeren nem találta meg sem a katasztrófa áldozatait, sem a hajó maradványait. A vízen még csak egy aprócska olajfolt sem úszkált. Szovjet és román repülőgépek hat napig szintén eredménytelenül kutatták a terepet. A Hyperos eltűnésének a titkát eddig még nem tudták megfejteni. A feltételezett katasztrófa helyszínén a tenger nem túl mély.

Az alacsonyan szálló repülőgépek bizonyára észrevették volna egy elsüllyedt hajó maradványait. Az sem valószínű, hogy a gyenge tengeráramlások a súlyos rakományt a 20-30 kilométerre lévő mélyebb vízig sodorta. A Curierul National című napilap hétvégi melléklete szerint a nyolcvanas évek közepén alakult egy bizottság, amely megpróbált fényt deríteni az eltűnések okára. A vizsgálat eredményeit eddig nem hozták nyilvánosságra. Hat évi kényszerű hallgatás után a mentőcsapat néhány tagja nyilatkozott az említett újság egyik munkatársának, de nem járultak hozzá nevük közléséhez.

A radarkezelő így emlékezett vissza a rejtélyes esetre: „Bár azon a napon
fáradt voltam, figyelmem egy pillanatra sem lankadt. A radarernyőn világosan követhettem két hajó mozgását. A Hyperos és a másik hajó normális sebességgel haladt. Egyszer csak döbbenten meredtem a képernyőre, mert a Hyperos hihetetlenül nagy sebességre kapcsolt. Pár pillanat múlva egyik rádiós kollégám berohant a szobába és tájékoztatott a görög hajó üzenetéről. Alig 2-3 perc múlva a görög hajó végleg eltűnt a radarernyőről…”

Forrás: despotikus; Képek: Google;
Korrektúra: www.infotmationportal.eu;

Cím: II ker. Eltűnt hajók a Fekete-tengeren
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu