KELTA őSMONDA
Írország tündér lakói

A régi hagyomány szerint Írországot, mielőtt az írek megtelepedtek itt, sokféle nép lakta. Ezek közül a legnevezetesebbek a SIDHEK voltak.

A sidhek félig tündéri és félig emberi tulajdonságokkal bírtak. Értettek a varázsláshoz, gyönyörűen zenéltek énekeltek. A sidheket Dana népének is szokták nevezni, ősanyjukul ugyanis Danát tisztelték.

Különös kincsek voltak a tündérek birtokában, egy nagy kő, amely felsikoltott, ha az ír trón jogos birtokosa ráült és így nélkülözhetetlen volt a királyválasztásnál, továbbá egy dárda, amely legyőzhetetlenné tette azt, aki kezében tartotta, és egy bogrács, amelyből soha nem fogyott ki az étel. Dana népe valaha régen felhőn érkezett Írországba, és sok harcot kellett vívnia az őslakókkal az ország birtokáért.

Mikor az írek is megtelepedtek a földön, a tündérek és halandók szövetségre léptek, és jó barátságban éltek egymással. A sidhek fő szállása a BRUIG NA BOANN volt, nem messze TARÁTÓL, ahol a halandó király vára állott. Valaha DAGDA lakott itt, a tündérek fő fejedelme.

Egy napon Dagda szétosztotta birodalmát fiai között, és a tündér királyfiak Írország különböző tartományaiban kaptak pompás palotát. Csakhogy Dagda elfelejtkezett egyik fiáról, a fenséges AINGUSZRÓL, akinek anyja BOANNA folyamistennő volt. Aingusz, tehát apja elé járult, és kárpótlásul azt kérte, hogy adja át neki BRUIG NA BOANT egy napra és egy éjszakára. Dagda teljesítette fia kívánságát. Attól kezdve, azonban Aingusz nem volt hajlandó többé elhagyni a palotát, mert egy nap és egy éjjel együtt az örökkévalóságot jelenti. A palota tehát az ő birtokába jutott.

Írország sidhjei a nagy ünnepeken itt gyűlnek össze, és itt lakomáznak. Az embereket szent borzalom tölti el, ha errefelé utaznak.

Aingusz barátságos viszonyban élt a környező kevésbé előkelő tündérekkel, és az is előfordult, hogy főrangú tündérek elhívták, legyen vitáikban döntőbíró, vagy pedig vegyen részt az örömünnepeken.

Aingusz még egészen fiatal volt, amikor éjjel álmában csodaszép leány látogatta meg, ránézett azután hitelen eltűnt. Másnap éjjel megint megjelent a lány, ezúttal hárfát hozott a kezében, és énekelt. Ainguszt egészen megváltoztatta ez a látomás. Nem tudott többé enni, és egyre fogyott az ereje. Egy teljes évig minden éjjel látta álmában a lányt, és közben egyre gyengébb és betegebb lett.

A leghíresebb tündérorvosok is hiába igyekeztek orvosságot találni a bajára végre elmentek Ulster tartomány földi királyának, Konhovárnak udvari orvosáért, aki híres tudós volt, és a betegek arcáról leolvasta, mi bajuk van, sőt a házból kigomolygó füstből is meg tudta állapítani, beteg e valaki a ház lakói közül vagy sem. Alighogy rápillantott Ainguszra, már tudta, hogy egy távollévő lányba szerelmes. Elküldött hát a fiú anyjáért, Boann istennőért, és így szólt hozzá:

– Fiad csak akkor gyógyul meg, ha rátaláltak arra a lányra, aki álmában szokta látogatni.

Egy esztendeig hiába keresték a lányt, akkor elhívták Aingusz apját, Dagda tündérkirályt is, és tanácsot kértek tőle. Dagda segítségül hívta a munsteri tündérkirályt, Bodhot, akinek a hatalma Írország minden tündérére kiterjedt. Bodh egy esztendő haladékot kért, hogy az alatt megkeresse a lányt. Egy esztendő múlva elmentek Bodhoz a válaszért a tündérdombra, és magukkal vitték egy kocsiban a nagybeteg Ainguszt is. Bodh nagy lakomát adott tiszteletükre, azután elvitte őket a tündértóhoz.

A tó mellett HÁROMSZOR ÖTVEN aranyfürtös lány játszott, két-két lányt ezüstlánc kötött össze.

Közöttük volt az a lány is, akit Aingusz álmában látott. Csakhogy Bodh kijelentette, nincs hatalma a lány felett, aki egy másik tartomány, CONNAUGHT tündérkirályának a lánya.

– Menjetek hát el AJLILHOZ és MEHVEZ Connaughtba- mondta-, és kérjétek meg tőlük a tündérkirálylány kezét. (Ajlil és Mev voltak ebben az időben a halandók uralkodói). Ajlil ekkor magához hívatta tartományának tündérkirályát, de az nem volt hajlandó hozzáadni a lányt Ainguszhoz.

Halandók és tündérek megostromolták a várát, de hiába, mert a tündérkirály kijelentette, hogy a lány hatalmasabb varázsló, mint ő, és önállóan rendelkezik sorsa felett. Annyit azonban elárult, hogy egyik évben a lány emberi alakban jár a földön, a következőben pedig madár alakot ölt. Azt is elárulta, hogy minden évben halottak napján a sárkánytóban található madár alakban, és háromszor ötven hattyú úszik körülötte. Ott megtalálhatják, de senki sem kényszerítheti a férjhez menésre, ha ő maga nem akarja.

Halottak napján Aingusz elment a sárkánytóhoz, és, íme, a tó vizén úszkált háromszor ötven fehér madár, kettő-kettő nyakán ezüstlánccal összekötve, fejükön pedig aranyfürtök. Aingusz emberi alakban állt a tóparton, és onnan hívta magához a lányt. A madár alakú lány azt felelte: kimegyek a partra, ha megesküszöl, hogy később ismét visszajöhetek a tóba, amikor csak kedvem tartja.

Így is történt. Aingusz átkarolta a lányt, és maga is fehér madárrá változott. Háromszor körülúszták a tavat, ez volt a záloga annak, hogy Aingusz megtartja esküjét. Akkor elrepültek és olyan szépen énekeltek, hogy amerre csak szálltak, az emberek három nap és három éjjel mély álomba merültek az énektől.

A sidheknek azonban sokat kellett harcolniuk az országukban lakó félelmetes szörnyekkel, főként a famoriakkal, akiknek csak fél szeme, fél karja és fél lába volt. Egy ideig a famoriak voltak a győztesek, és a famori király, Balor uralkodott minden tündérnemzettségen.

Ez a Balor félszemmel tudott verni, és ha egyetlen szemét kinyitotta, elpusztultak mindazok, akikre haraggal nézett. Amikor már Balor megöregedett, félszeme gyakran lecsukódott, és kötelekkel húzták fel szemhéját, hogy az ellenséget el tudja pusztítani.

Balornak egyszer azt jósolta egy druida, hogy saját unokája fogja megölni. Ezért egyetlen leányát egy magányos szigeten toronyba záratta, hogy soha ne mehessen férjhez, és ne legyenek utódai. A végzet azonban mást határozott.

Élt ebben az erdőben három kovács fivér, a sidhek nemzettségéből, akiknek olyan csodálatos tehenük volt, amelynek teje soha, de soha nem fogyott ki. Minden ember és tündér szeretett volna a tehén birtokosa lenni. Balor király is hallott róla, és elhatározta, hogy csellel szerzi meg magának a tehenet.

Elment Balor a kovácsműhelybe, ahol éppen két fivér dolgozott. Finom acélt vitt magával, és nekik ajándékozta, hogy készítsenek belőle fegyvereket. Amíg a két fivér a kovácsműhelyben foglalatoskodott, addig a harmadik őrizte a csodálatos tehenet. Balor ekkor vörös hajú kisfiú alakját vette fel, és elment a harmadik fivérhez, aki a tehenet őrizte.

Rágalmazni kezdte a két kovácsot, azt állította, hogy finom acélból maguknak készítenek fegyvereket, s a harmadik fivért ki akarják semmizni. Megharagudott a kovács, a tehén kötőfékjét a kisfiú kezébe nyomta, és elrohant a kovácsműhelybe, hogy bosszút álljon a sérelemért. Erre a kisfiú visszaváltozott Balor királlyá, magával vonszolta a tehenet, és hamarosan árkon-bokron túl volt vele.

Rájöttek a kovácsok a cselre, és a legidősebb fivér elhatározta, hogy szörnyű bosszút áll a lopásért. Egy druida tanácsára, női ruhát öltött hát, és a tengeren át, arra a szigetre jutott, ahol Balor király lányát őrizték az előkelő hölgyek. Ott elhitette velük, hogy ő maga is nemes hölgy, aki hajótörést szenvedett, és így jutott a szigetre. Sikeresen rászedte az őrséget, azután titokban feleségül vette Balor lányát, majd pedig ismét eltűnt a szigetről.

Egy idő múlva a királylánynak három fiacskája született. Megtudta ezt Balor is, roppant haragra gerjedt, a szigetre hajózott, és megparancsolta, hogy a GYERMEKET DOBJÁK A VIHAROS TENGERBE, ott, ahol ÖRVÉNYLENEK a habok.

Így is történt, csakhogy az egyik gyermek megmenekült.

A vízben úszott egy tündér, a karjába vette, és elvitte apjához és két nagybátyjához. A kisfiút LUGNAK nevezték el, s bár anyja a famoriak közül való volt, ő maga a sidh tündérekhez volt hasonló. Mikor felserdült, igen szép fiú lett, és ő volt hivatva arra, hogy visszaszerezze a sidhek uralmát. Amikor már megtanulta a kovácsmesterséget, apja elvitte más mesterekhez is, és nem volt olyan tudomány a világon, amelyre ne tanította volna meg. Akkor elment Balor király palotájához, bekopogott az ajtón, és bebocsájtást kért.

– Ki kopog? – kérdezte az őr.

– Lug van itt, Balor király unokája – volt a felelet.

Az őr megkérdezte, hogy milyen mesterséghez ért, mert a palotába csak az nyerhet bebocsájtást, aki valamilyen tudományban kiválik. Lug azt mondta:

– Kiváló költő vagyok. – az őr azt felelte:

– Költőre nincs szükségünk, van már a palotában.

– Lug erre folytatta:

– Értek a kovácsmesterséghez.

Az őr azt felelte.

– Van már kovács a palotában.

– Harcos vagyok-, folytatta erre Lug.

– Van már harcos a palotában.

– Hárfás vagyok – mondta Lug.

– Van már hárfásunk, a tündérek tanították muzsikálni.

– Történetíró vagyok.

– Arra sincsen szükségünk, az is van már nálunk.

– Varázsló vagyok.

– Sok varázsló és druida lakik nálunk.

– Lehetnék a király pohárnoka.

– Ez a hivatal is be van töltve.

– Aranyműves vagyok.

– Az is van a palotában.

Erre Lug azt mondta: – Kérdezd meg hát a királyt, van-e olyan embere, aki egymaga annyi mindenféle mesterséghez ért, mint én. Ha akad ilyen, eltávozom a kapu elől.

Az őr bement a királyhoz és jelentette, hogy ezermester áll a kapu előtt. A király előhozatta a társasjátékot, és játszani kezdett Luggal, Lug pedig minden játszmát megnyert. Erre beengedték a kastélyba, és a bölcsek székébe ültették. Balor varázsló azonban nem akarta elhinni, hogy Lug jobban érti a mesterséget, mint ők. Egy OMEGA nevű varázsló kiszakított egy óriási követ a vár falából, olyan nagyot, hogy nyolcvan pár ökör tudta volna csak megmozdítani. Kihajította a vár elé, és azt kívánta, hogy Lug hozza vissza a követ a palotába. Lug könnyűszerrel visszahelyezte a követ a falba, azután hárfáján, három varázsdalt játszott a vár lakói számára. Gyönyörű volt a három dal, és ekkor már többen sejtették, hogy Lug van hivatva visszaállítani a sidhek hatalmát.

A sidhek ez után elhatározták, hogy csatába szállnak a famoriakkal.

Lug vezetésével sikerült megsemmisíteni az ellenség derékhadát. Csakhogy hátra volt még a végső küzdelem. Balor király maga köré gyűjtötte maradék harcosait, és maga szállt szembe a sidhekkel. Pusztultak a sidhek, mert Balor egyetlen szeme gyilkos pillantásának senki sem tudott ellenállni. Csakhogy mikor már Balor fáradni kezdett, és egy percre lehunyta szemét, Lug a közelébe settenkedett. Mikor újra felemelte szemhéját, Lug egy KÖVET hajított egyetlen szemébe, és így ölte meg a szörnyet.

Helyette unokáját, az ezermester Lugot választották meg királynak, aki bölcsen és igazságosan uralkodott. Ettől kezdve senki sem vonta kétségbe a sidhek jogát az uralkodásra.

Így teljesedett be a druida jóslata.

Forrás: holvolt.gportal.hu, Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;

Cím: Szentes Kelta ősmonda
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu