forrás: MTI

A kormány szigorítaná az elektronikus cigaretta (e-cigaretta) használatát és forgalmazását, egy a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében a jövőben interneten sem lehet majd ilyet vásárolni – mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Beneda Attila kiemelte, tévhit, hogy az e-cigaretta nem káros és segít a leszokásban, és a napvilágot látott kutatások alapján döntött úgy a kormány, hogy törvényben szabályozzák az e-cigaretta használatát és forgalmazását.

Hangsúlyozta: a cigaretta párája káros a környezetre és az egészségre, hosszabb távon pedig komoly megbetegedéseket okozhat, hasonlóan, mint a hagyományos dohánytermékek.

e-cigaretta
Egy nő elektromos cigarettát szív az e-cigaretta korlátozása miatt Budapesten. MTI Fotó: Kallos Bea

Beneda Attila hozzátette, az uniós dohányirányelvek miatt kellett pontosan meghatározni az e-cigaretta fogalmát és forgalmazásának feltételeit, jelezve egyben azt is, hogy az e-cigarettát nem fogják betiltani, de ezen termékekhez is a dohányboltokban lehet majd hozzájutni.

A törvényi változtatások a jövő év nyarán lépnek életbe.

Török Krisztina, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója a Ne gyújts rá! világnap alkalmából arról beszélt, az intézet kisfilmekkel és különböző akciókkal próbálja folyamatosan felhívni a figyelmet a dohányzás káros hatásaira.

Az alkalomra elkészített és a sajtótájékoztatón bemutatott három kisfilm kapcsán – amelyekben hárman mesélik el, hogyan szoktak rá a dohányzásra és ez esetükben milyen komoly megbetegedést okozott – a főigazgató megjegyezte, a videókkal a céljuk nem az ijesztgetés, hanem annak tudatosítása, hogy a bemutatott élethelyzetek „velünk is megtörténhetnek”.