Az engedelmesség szót napjainkban egyre többen negatív felhanggal használják. Pedig a társas együttélés nélkülözhetetlen szabályaihoz való alkalmazkodás nem megy másként, csak, ha ezekhez engedelmesen igazodni. S hogy a szabályokat kik állítják?
Általában egy-egy területnek a szakértői, akik „szaktekintélyek”, vagyis megérdemlik, hogy az emberek felnézzenek rájuk, tisztelettel. Nem csak a társadalom, de a család működésében is hasonlóképpen elengedhetetlen, hogy a közösen elfogadott szabályoknak alávessük magunkat. Ezek a szabályok a közös életünket hivatottak védeni az egyének váratlan, túlzó, zavaró késztetéseitől.
Mielőtt megszületik a gyermek, szükséges, hogy a szülők közös életének közös szabályai stabilan kialakultak legyenek. Csak így tudják megoldani a szülők, hogy a babával, majd a nagyobb gyermekekkel kapcsolatos számtalan váratlan helyzetet összehangoltan tudják elrendezni. A szülőpárnak tehát a közösen kialakított szabályaikat tiszteletben tartva egymás felé engedelmesnek kell lennie. Akár erőfeszítések árán, lemondásokkal, áldozat vállalással, önfegyelemmel be kell tartaniuk azokat, vagy idővel közösen módosítani. Ha ők ezt nem tudják magukkal szemben gyakorolni, akkor nincs esélye annak, hogy a gyermeküket erre meg tudják tanítani, mert a példa, amit lát a gyermek, felülírja minden tanításukat. A kölcsönös engedés-engedelmesség könnyű annak, aki gyermekkorából hozza magával az együttélésnek azokat a normáit, amelyek az egymásban megbízó, a másikról a jó szándékot feltételező, az egymásért lemondásra, áldozatra kész emberek között működtek.
Nehéz viszont annak, aki ilyen tapasztalatok híján nem tud alapvetően megbízni a másik jóakaratában, s így nem mer ráhagyatkozni a másikra, mert nem tudja elhinni, hogy „Biztosan jót akar nekem, hiszen szeret.” A két ember kétféle családból más-más tapasztalatot, szokásrendet hoz magával, de a közös életük kialakításának egyik legnehezebb feladata, hogy megkeressék a maguk kompromisszumait, amelyek érdekében mindketten áldozatot hoznak és keresik a mindkettőjük számára elfogadhatót, amihez azután tartják magukat. Ha ezt kialakították, jó eséllyel indulnak a közös szülői feladatoknak. Már a babavárás időszakában megméretik, hogyan tudnak egymásra hagyatkozni, egymásra bizalommal rábízni egy-egy döntést. Főleg akkor, ha valaki hajlamos a szorongásra, aggodalmaskodásra, és ilyenkor elveszíti a tárgyilagos látásmódját, nagy segítség lehet egy nyugodtabban, tárgyilagosabban gondolkodó társ, akiben meglehet bízni, akinek a szavát követni lehet.
Egymás iránti tisztelet
A mindennapi életben megtapasztalhatjuk, hogy ha tisztelettel szólunk valakihez, tiszteletet tanúsítunk a másik ember iránt (akár boltban, a metróban, vagy a hivatalokban), akkor viszonzásként is hasonlót kapunk, illetve a türelmetlen, esetleg goromba megnyilvánulásokat is le lehet szerelni, ha meg tudjuk őrizni a másik embernek szóló tiszteletteljes hangnemet. Egy régi szlogen ezt úgy tanította: „Csak annyi tiszteletet kérünk dolgozóink számára, amennyit önmagának is megkíván”. Ezt most fordítsuk a családi életünkre: mennyi tiszteletet várunk el, és mennyit adunk társunknak, majd pedig gyermekünknek.
forrás: Delina
