Fekete harcsa tejfölös-zöldséges szószban

Hozzávalók:

50 dkg fekete harcsa
1 nagy vöröshagyma
3 dl fehérbor
3 dl víz
3 dl tejföl
1 ek liszt
1/2 kg mexikói zöldségkeverék

őrölt bors
1/2 mk szerecsendió
1 db zöldségleves kocka
2 ek olaj

Elkészítése:

A harcsát mossuk meg, majd alaposan csepegtessük le. Ezután ízlés szerint daraboljuk fel, majd tegyük félre. (én kisebb kockákra vágtam fel)

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd a felhevített olajon pároljuk üvegesre. Ezután öntsük fel a borral, és a vízzel, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a leveskockát és a szerecsendiót. Forraljuk fel, majd a lángot mérsékelve főzzük puhára.

Amikor a hagyma már teljesen megpuhult, szűrjük át egy szűrőn, majd a a visszamaradt hagymát, kanállal passzírozzuk át. (én a hagymának kb. a 3/4 részét passzíroztam bele a lébe) Ezután a hagymás-levet tegyük vissza a tűzre, és forraljuk fel.

A tejfölt keverjük simára a liszttel, és egy kevés főző lével, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a forrásban lévő hagymás léhez. Ezután kevergetve, addig főzzük még kezd besűrűsödni. Ekkor tegyük bele a feldarabolt harcsát, majd keverjük alaposan össze, és főzzük kb. 10 percig. (először elég sűrű lesz a lisztes habarástól, de a hal enged pár perc után annyi levet, hogy egy szószos állagot kapunk)

Közben a mexikói zöldségkeveréket lefedett jénaiban, közepes fokozaton pároljuk a mikróban puhára. Ízlés szerint enyhén sós vízben is puhára főzhetjük.

Amikor a harcsa már megfőtt, öntsük bele a szószba az előzőleg lecsepegtetett zöldségkeveréket is. Ezután óvatosan forgassuk össze, majd szép lassan rotyogtassuk még 2-3 percig.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel tálaljuk. Én rizst készítettem hozzá, de krumplipürével, tésztával is finom.

Forrás: KGizi; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;

Cím: Nem köthető városhoz Fekete harcsa tejfölös-zöldséges sz
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu