Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül, amikor azt állítom, hogy a zenei ipar mindig is őrültnek tűnt. Tény, hogy néhány művész zenéje már annyira kitalált, és a megjelenésük is olyan, hogy azzal már nem tudunk mit kezdeni, és közben érezzük, hogy nem azok, akiknek valójában látszanak.

Lady Gaga

A kamerák és az online világ hasonló minőséget közvetítenek, melyről kilométerekről érezni a hiteltelenséget. Stefani Joanne Angelina Germanotta, más néven Lady Gaga is megerősítette ezt az érzést, aki arról beszélt, hogy a zeneiparban annyira sekélyesnek érezte az életét, hogy majdnem teljes egészében kilépett belőle. Beszélt arról, hogyan találta meg boldogtalanságának kiváltó okát.

Lady Gaga feltehetően az a valaki, aki „mindent visz”. Hírnév, pénz, barátok, szerencse, örökség és még ennél is több, ennek ellenére továbbra is boldogtalan. Miért van ez? A Yale Egyetemen az Érzelmi Forradalom találkozón (Emotion Revolution Summit) elmondott beszédében közönségével megosztotta, hogy hogyan promotált olyan illatanyagokat, melyek nem tetszettek neki, bulikba járt és olyan emberekkel rázott kezet, akik nem igazán érdekelték, és pénzt keresett mások számára, miközben annyira túlhajszolta magát, hogy annak már a szenvedélye és a kreativitása látta kárát, és közben elvesztette az önérzetét. Akkora nyomás nehezedik a zeneművészekre, hogy megtegyék ezeket a dolgokat, melyeknek semmi köze a tehetséghez és a művészethez, de mivel ez a „munkával jár”, tegyük fel, hogy oké? Gaga úgy gondolja, hogy nem.

Miközben ezt felismerte, elkezdett valami nagyon egyszerű dolgot tenni, hogy visszataláljon önmagához, amit annyira akart. Elkezdett „NEM„-et mondani. Azzal, hogy lemondta a fotózási lehetőségeket, nem ment el eseményekre, és visszautasította, hogy olyan dolgokhoz csatlakozzon, melyek nem igazán érdeklik, Lady Gaga lassan visszatért ahhoz, aki ő valójában.

Azt mondta: „… lassan, de biztosan elkezdtem emlékezni, ki vagyok. És akkor hazamész, és belenézel a tükörbe, és azt gondolod, IGEN! Veled el tudok menni aludni minden este!” Általában ez nem egy egyszerű dolog, de még ijesztőbb, amikor az ember élete hiteltelenné válik. Beszélni róla egy dolog, és aztán megtenni is más. Annyi belső konfliktust képes létrehozni, hogy az számos különböző negatív módon tud megmutatkozni. Lady Gaga számára talán ez volt, hogy képtelen jól érezni magát attól, aki visszatükröződött belőle. Fő üzenete közvetlenül arról szól, hogy sokszor egy kitaláltnak tűnő életet élünk, különösen a közösségi médiákban.


Lady Gaga teljes beszéde:


Collective Evolution

 

forrás: Újvilágtudat