Halle Berry válásának oka a családon belüli erőszak, ebből próbál menekülni, egyszerűen már nem bír ilyen körülmények között élni. Ezért is nem meglepő, hogy válik.

Halle Berry

Már január óta tartanak a viták, amik idáig vezették a párt, végül eldöntötték, hogy ebből válás lesz, így lesz a legjobb mindenkinek. Azt nyilatkozták, hogy a kapcsolatuk megmarad baráti alapú a közös gyermek a kis Matteo miatt, aki most októberben töltötte a második életévét. Halle Berry és Oliver Martinez már 2010 óta alkot egy párt, őt egy forgatáson ismerte meg, és a házasságra már 2013-ban sor is került.

Ez év januárjában azonban a francia származású színész nagyon agresszívan lépett fel, a Los Angeles-i reptér egyik alkalmazottjával szemben. Agresszívan védte a családját, ezért fel is jelentette az alkalmazott őt is és Halle-t is. Elméletileg ez az ügy volt az utolsó csepp, ami a veszekedések sorozatát kiváltotta a házaspárnál és e miatt adta be Halle Berry a válókeresetet.

Halle Berry 2Halle Berry már a múltban is átélt olyan dolgokat, ami miatt nem kér többet az agresszív viselkedésből, megelégelte ezt. Oliver Martinez mondhatná, hogy p csak a családját védte, azonban nem ez volt az első alkalom, amikor agresszívan viselkedett.

A legfelkapottabb hír volt egy időben, hogy HallyBerry férje, vagyis Oliver Martinez és a gyermek apja Gabriel Aubryal brutálisan összeverekedtek. Bővebben az esetről: A vitát az váltotta ki, hogy a gyermek apja aki Amerikában él nem akarta elengedni a kisgyermeket Franciaországban, mondván, hogy akkor nem láthatja gyakran.

Ebből az összetűzésből bírósági per is lett, ahol kiderült, hogy Aubry azért ütötte meg Martinezt, mert megfenyegette őt, hogy megöli, majd később pedig alaposan elverte. Akkoriban Halle kiállt Oliver mellet, azt mondta, hogy mindenki hibázhat és az indulatokat nem tudták fékezni. A színésznőnek már akkor leeshetett volna, hogy a választottja nem kicsit erőszakos, ha elkattan valami. Halle Berry mindig beleválaszt a férfiak sűrűjében és megtalálja az agresszívakat, ezt ő maga vallotta be, szerinte ennek oka az apja bántalmazásai és a szülei kapcsolata, ez az, ami meghatározza az ő szerelmi életét.

„Sosem kellett menedéket keresnem, mint anyámnak, de az biztos, hogy rosszul választom meg a partnereimet. Nem mindig olyan jó emberek. Szerencsére az elmúlt években elég okos voltam, hogy fogjam a kilincset, és lelépjek, amikor a legkisebb esélyt is láttam bármiféle erőszakosságra. ez valami olyan, amit nem tolerálok többé” – nyilatkozta korábban Halle Berry, amikor még Aubryval élt.

Ezért kicsit meglepő volt, amikor kilépett a kapcsolatból Martinezért akinek közismert volt az agresszivitása. Halle Berry a párválasztásban nagyon szerencsétlen ugyanis már a karrierje kezdetén választott férfi is rendszeresen megverte, és az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor úgy megütötte, hogy a bal fülére 80%-ban megsüketült. Ezután következett David Justice baseball játékos, aki szintén bántalmazta és megalázta őt. Halle bevallotta a válás után, hogy öngyilkos akart lenni az ügyek miatt.

A következő férje Eric Benét sem lett jó választás, ugyanis amellett, hogy szexfüggő volt többször meg is ütötte a viták során Halle-t. Ha megnézzük ezeket a kapcsolatokat, akkor érthető, hogy miért is döntött úgy, hogy ebből válás lesz, nem lehet könnyű ennyi kapcsolat után újra azt látni, hogy a párja agresszív, még ha nem is ütötte őt meg. Elejét akarta venni az egésznek, hogy ne történjenek meg vele ugyanazok, mint az előző kapcsolataiban. Eddig ez volt tőle az eddigi legjobb döntés, így barátok is maradnak elmondásuk szerint és nem is sérült meg Halle.

 

Forrás: delina