A népszerű egyiptomi üdülővárosban, Hurghadán július elsején történt kettős halálos kimenetelű cápatámadás ismét az érdeklődés középpontjába állította azt a kérdést, hogy vajon mennyire kell egy-egy potenciálisan veszélyes cápafaj felbukkanásától tartani a turisztikailag frekventált tengerparti nyaralóhelyeken?
Cikkünkben most a magyar utazók által különösen kedvelt és nagyobb tömegben látogatott mediterrán vizek, az Adriai-, az Égei-, a Ligur- és a Tirrén-tenger, illetve a földközi-tengeri partvidéket jellemző „cápahelyzetről” adunk áttekintést.
Jóval nagyobb az esély az ötös lottó főnyereményére, de akinek leharapta a fél lábát, vagy a fél testét a cápa, az másképp vélekedik, ha még tud..
A cápatámadások – a légi katasztrófákhoz hasonlóan – mindig mélyen megrázzák a közvéleményt, holott a halálos kimenetelű cápás balesetek más egyéb állat-ember agressziókhoz képest nagyon elenyészőnek számítanak.
A világtengeren történt és hitelesen dokumentált esetleírások legjobban feldolgozott archívuma, a Floridai Természettudományi Múzeum által gondozott International Shark Attack File (ISAF) adatai szerint hosszú évtizedek óta éves átlagban 80-100 nem provokált cápatámadás történik világszerte, amelyből – szintén átlagosan – öt-tíz végződik halállal.
Ezzel szemben minden évben átlag ötezer ember hal meg méhcsípéstől, húszezren vesztik életüket kutyatámadásban, és egyedül csak Indiában 50 ezren halnak meg kígyómarás miatt. Még szarvasmarha-támadásban is nagyságrendekkel többen – évente átlag 500 fő – vesztik életüket, mint cápatámadásban. A beszédes számok ellenére azonban egy-egy halálos kimenetelű cápatámadás mégis sokkal jobban sokkolja a közvéleményt, mint egy hasonló eredménnyel járó kutya-, medve- vagy például krokodiltámadás.
A CÁPATÁMADÁSOK MIATTI ÉRZELMILEG FELFOKOZOTT REAKCIÓKNAK NINCSEN OBJEKTÍV ALAPJUK,
mert annak, hogy valaki a nyaralása során cápatámadás áldozatául essen, nagyjából egy az ötvenmillióhoz az esélye, még annál is kisebb, mint hogy megnyerje az ötöslottó főnyereményét. Tényszerűen megállapítható, hogy a cápáktól való irreális félelmeknek tehát nincsen valós alapja, a „cápafóbia” sokkal inkább pszichés tényezőkre, mintsem objektív okokra vezethető vissza.
A tengerben – ami számunkra idegen közeg – az ember sokkal jobban kiszolgáltatottnak érzi magát mint a szárazföldön. Ha valaki mélyebben beúszik a vízbe, és fokozatosan eltűnik a tengeraljzat sziluettje, hirtelen fenyegetőnek érzi a hasa alatt tátongó, átláthatatlan kék mélységet. Ilyenkor beindulnak a tudat alatti félelmek, amelyek a mélyből felbukkanó „szörnyek” képzetét a leggyakrabban egy hatalmas cápa formájában jelenítik meg.
Kockázatot jelentő cápafajok a Földközi-tengeren
A mediterrán medence vizei az európai, és így a magyar turisták számára is az egyik legkedveltebb célpontot jelentik nyáron. Gyakran feltett kérdés, hogy a hozzánk legközelebb fekvő tengeren, az Adriában élnek-e egyáltalán cápák, illetve mi a helyzet ebből a szempontból a Földközi-tenger más térségeivel?
Az, hogy csak nagyon ritkán érkeznek hírek cápák felbukkanásáról a mediterrán térségből,
TERMÉSZETESEN MÉG NEM AZT JELENTI, HOGY A FÖLDKÖZI-TENGERBEN NE ÉLNÉNEK CÁPÁK.
A tudomány jelenlegi ismeretei szerint összesen 47 cápafaj honos a mediterrán nagymedencében. (A világtengerből valamivel kevesebb mint 500 cápafajt ismerünk.) Ezek közül 32 faj vagy egy méternél kisebb, vagy pedig olyan életmódot folytat, ami miatt semmilyen veszélyt nem jelent az emberre nézve.
Összesen 15 olyan földközi-tengeri cápát tartanak számon a tengerbiológusok, amelyek a testhosszuk és a zsákmányszerzési szokásaik miatt viszont potenciálisan veszélyesnek számítanak. A Földközi-tenger különleges élővilágának hatvan százalékát az atlanti eredetű fajok teszik ki, nagyjából harminc százalékot képviselnek az endemikus vagy bennszülött fajok, a trópusi eredetű fajok pedig tíz százalékkal reprezentálják magukat a mediterrán vizekben.
A tizenöt potenciálisan veszélyes cápafaj előfordulása nem egyenletesen oszlik meg a mediterrán nagymedencében, akadnak olyan fajok, amelyek csak Gibraltár környékén, illetve a spanyol partvidéket és a Baleári-szigetcsoportot övező vizekben, az Alborán-tengeren, mások pedig kizárólag az észak-afrikai partok, vagy éppen a keleti (levantei) nagymedence vizein bukkanhatnak fel. Természetesen vannak olyan nagyobb testű cápafajok is, amelyek a Földközi-tenger bármely pontján előfordulhatnak.
Ezek közé tartozik a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias), a kék cápa (Prionace glauca), a röviduszonyú makócápa (Isurus oxyrinchus), a simafejű pörölycápa (Sphyrna zygena), valamint a heringcápa (Lamna nasus) is.
A potenciálisan veszélyes fajok közé sorolandó továbbá a kizárólag csak az észak-afrikai partok környékén előforduló nagy pörölycápa (Sphyrna mokarran), a keleti nagymedencére jellemző fonócápa (Carcharhinus brevipinna), a rövidfogú homoki tigriscápa (Odontaspis ferox), valamint a homoki tigriscápa (Carcharias taurus), bár ez a két utóbbi faj csak akkor jelenthet komolyabb veszélyt, ha provokálják őket.
Az ISAF nyilvántartása szerint a Földközi-tengeren 1847-től napjainkig összesen 52 teljes körű esetleírással dokumentált nem provokált cápatámadás történt. (Az ISAF szigorú szempontok szerint értékeli az esetjelentéseket, ezért más adatbankokban ennél nagyobb szám is szerepelhet, a szerk.) A mediterrán vizeken 27 halálos kimenetellel végződött esetet tartanak nyilván,
AMELYBŐL – ARÁNYÁT TEKINTVE – A LEGTÖBB, ÖTBŐL ÖT ESET AZ ADRIAI-TENGER HORVÁTORSZÁGI PARTSZAKASZÁN TÖRTÉNT.
(Más adatbázis szerint kilenc cápatámadás ismert az elmúlt száz évből a horvát Adriáról.) A Földközi-tengeren a legutolsó halálos kimenetelű baleset 1989. február 2-án következett be az olaszországi Baratti-öbölben,
AHOL EGY LÉGZŐKÉSZÜLÉKES BÚVÁR ESETT NAGY FEHÉR CÁPA TÁMADÁSA ÁLDOZATÁUL.
Az eddigi legutolsó mediterrán cápatámadás 2008. október 7-én a horvátországi Vis-sziget vizein történt.
Az áldozat, a 43 éves szlovén állampolgárságú Demjan Pecek szigonypuskával vadászott, amikor egy négy méter körüli nagy fehér cápa támadt rá.
AZ ÁLDOZAT TÚLÉLTE A PROVOKÁLTNAK MINŐSÜLŐ AGRESSZIÓT.
A Földközi-tengerről ismert 27 halálos kimenetelű cápatámadás szinte kizárólag egyetlen faj, a nagy fehér számlájára írható.
De mi a helyzet az Adrián?
Az Adriai-tengerből 27 mediterrán cápafaj előfordulása ismert, amelyek közül a legnagyobb, a tízméteres testhosszúságot meghaladó, de planktonszűrögető életmódja miatt veszélytelen óriáscápa (Cetorhinus maximus), valamint a potenciálisan legnagyobb veszélyt jelentő nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) egyaránt előfordulhatnak a horvát és az olasz partszakaszon.
EGÉSZEN AZ 1970-ES ÉVEKIG A NAGY FEHÉR CÁPÁK RENDSZERESEN FELBUKKANTAK A HORVÁT PARTVIDÉKEN,
elsősorban a Kvarner térségében, kezdve a Rijekai- (Fiumei-) öböltől Cres, Losinj, illetve az Isztriai-félsziget nyugati partjáig bezárólag. A horvát Adrián 1974. augusztus 10-én Omis mellett történt az eddig utolsó halálos kimenetelű cápatámadás.
Az áldozat, a német állampolgárságú Rolf Schneider a part közelében sznorkelezett,
AMIKOR EGY ÖT MÉTER HOSSZÚSÁGÚRA BECSÜLT NAGY FEHÉR CÁPA TÁMADT RÁ.
Az 1970-es évek végétől az Adriai-tengeren jelentősen megritkultak a nagy fehér cápák, ami elsősorban a kékúszójú tonhalállomány túlhalászására és a környezetszennyezési problémákra volt visszavezethető.
Az 1990-es évektől lassan ismét megnövekedtek az észlelési számok; 1993-ban Mljet, 1995-ben Losinj, 1997-ben Dubrovnik térségéből jelentettek nagyfehér-észleléseket, 2003. június 24-én pedig Palagruza mellett tonhalhalászok emeltek felszínre egy hálóba akadva elpusztult, 5 méter 70 cm hosszú példányt. A Vis mellett 2008-ban történt incidens óta nem érkeztek újabb, fehér cápákról szóló megerősített észlelések Horvátországból.
A horvát Adria relatíve leggyakoribb nagy testű cápafaja a kék cápa (Prionace galuca) csak rendkívül ritkán bukkan fel partközelben, mivel ennek a fajnak a nyílt tenger az élőhelye. A potenciálisan veszélyes röviduszonyú makócápa (Isurus oxyrinchus) szintén honos adriai fajnak számít, de sokkal ritkább, mint a kék cápa.
Az utóbbihoz hasonlóan a makó is pelágikus faj. A külső testjegyeiben a nagy fehérhez hasonló, de annál jóval kisebb heringcápával (Lamna nasus) szintén nincs sok esélye találkozni a fürdőzőknek, mivel ez a faj is nyílt térségeket kedveli.
Milyen potenciálisan veszélyes fajokkal találkozhatunk egy-egy térségben?
Görögország Jón-, illetve Égei-tengeri vizein elsősorban a kék cápák számítanak viszonylag gyakorinak. Az Égei-tenger vizein felbukkanhat a magányos életmódot folytató bizarr fejformájú és potenciálisan veszélyes sima pörölycápa (Sphyrna zygena), amely elérheti a 4 méteres maximális testhosszúságot is.
Az Égei-tengerben szintén honos fajnak számít a félelmetes ábrázata ellenére az emberrel szemben unoffenzíven viselkedő homoki tigriscápa (Carcharias taurus), valamint a sebes úszású fonócápa (Carcharhinus brevipinna).
Az Égei-tengeren a múltban viszonylag gyakran bukkantak fel nagy fehér cápák,
A GÖRÖG VIZEKEN TÖRTÉNT HALÁLOS KIMENETELŰ BALESET IS ENNEK A FAJNAK A SZÁMLÁJÁRA ÍRHATÓ.
Az utolsó halálos kimenetelű görögországi cápatámadás 1984 augusztusában történt a népszerű fürdőhelyen, a Voloszi-öbölben. Az áldozatra, egy fürdőző férfire 4,5 méteres hosszúra becsült nagy fehér cápa támadt rá. Olaszország parti vizein, mind a keleti adriai oldalon, mind pedig nyugaton, egyaránt előfordulhat az amúgy ritka fehér cápa.
A múltban a Tirrén- és Ligur-tengeren észlelték az egész mediterrán térségben a legtöbb nagy fehér cápát.
A 11 OLASZORSZÁGI HALÁLOS KIMENETELŰ CÁPATÁMADÁS SZINTÉN A NAGY FEHÉR SZÁMLÁJÁRA ÍRHATÓ.
Az olasz vizeken is gyakori a kék cápa, és a népesebb szardíniarajokat követve fel-felbukkan a heringcápa is. Az olaszországihoz nagyon hasonló a „cápahelyzet” Spanyolország földközi-tengeri partvidékén.
Egyes nem megerősített, illetve néhány tengerbiológus által megkérdőjelezett észlelés
GIBRALTÁR TÉRSÉGÉBŐL TIGRISCÁPA (GALEOCERDO CUVIER) FELBUKKANÁSÁRÓL SZÁMOLT BE.
Noha ez a veszedelmes trópusi-szubtrópusi faj egészen Marokkó atlanti partvidékéig felúszik, de a Földközi-tengerben nem számít honos fajnak. Azt azonban nem lehet teljesen kizárni, hogy egy-egy példány a Gibraltári-szoroson át betévedhet a Földközi-tengerre.Egy három évvel ezelőtti, de tegyük hozzá, hogy a szakértők által nem megerősített- beszámoló szerint az Adriai-tenger dél-horvát vizein észleltek egy tigriscápának vélt nagyobb testű cápát.
Az utóbbi évtizedekben rendkívül megnőtt a török Riviéra népszerűsége.
A TÖRÖK VIZEKEN OLYAN CÁPAFAJOK IS FELBUKKANHATNAK, AMELYEKET A FÖLDKÖZI-TENGER MÁS RÉGIÓIBAN NEM NAGYON LÁTHATUNK.
Ilyen például a Vörös-tengerből bevándorolt „jövevény”, a kis-közepes méretű feketefoltos szirticápa (Carcharhinus melanopterus), valamint a jóval ritkább másik indopacifikus bevándorló, a csipkésfejű pörölycápa (Sphyrna lewini). (A feketefoltos szirticápa Izrael Földközi-partvidékén relatíve már nagyobb számban fordul elő.)
A parthoz közeli egészen sekély vizekben is felbukkanhat az emberre egyébként nem veszélyes, és nem különösebben agresszív homokpadi vagy barna szirticápa (Carcharhinus plumbeus).
Jobb félni, mint megijedni
Noha matematikailag szinte a zéróhoz közeli annak az esélye, hogy cápatámadás érjen valakit a Földközi-tenger vizein, mégis tekintsünk át néhány hasznos tippet arról,
HOGY HOGYAN CSÖKKENTHETJÜK ENNEK A KEVÉSSÉ VALÓSZÍNŰ ESETNEK IS A KOCKÁZATÁT.
A nagyobb testű húsevő cápák többsége bizonyos napszakokban, elsősorban kora reggel és késő délután mutat fokozott aktvitást. Ezért célszerű mellőzni a hajnali vagy a kora esti szürkületi időt a vízbe menetelre.
A potenciálisan veszélyesnek tartott fajok többségét különösen vonzzák bizonyos élénk színek, elsősorban a citromsárga, a neonzöld, valamint a pink különböző árnyalatai. Ennek az a magyarázata, hogy a cápák színlátása a spektrumnak ezekben a színtartományaiban a legjobb. Ugyancsak kerüljük a csillogó tárgyak, ékszerek viselését, ha bemegyünk a vízbe.
LEHETŐSÉG SZERINT SOHASE ÚSSZUNK BE EGYEDÜL MÉLYEN A TENGERBE,
mindig legyünk többen. Igen hasznos eszköz lehet az úszószemüveg vagy a búvármaszk az úszáshoz, mert nemcsak megvédi a szemünket a csípős sós víztől, hanem azt is lehetővé teszi, hogy megfigyeljük az alattunk lévő víztömeget.
SOHA NE CSAPKODJUK, PASKOLJUK A VIZET KITARTÓAN, HANEM ÚSSZUNK NYUGODT, EGYENLETES TEMPÓBAN.
A víz paskolása ugyanis olyan szabálytalan lökéshullámokat kelt, amit a cápák egy speciális érzékszervükkel, az úgynevezett oldalvonalukkal rendkívül nagy felbontásban, tehát messziről is érzékelhetnek. A szabálytalan lökéshullámok a ragadozót a sebesülten vergődő zsákmányra emlékeztetik, ezért felkelthetik a kíváncsiságát. Ne menjünk vízbe frissen szerzett vérző sérüléssel, vagy ha a vízbemenetel után szerzünk ilyet, mert például lehorzsoljuk a lábunkat a sziklákon, ne folytassuk az úszást, hanem menjünk ki a partra.
A VIZELET MÉG A VÉRNÉL IS SOKKAL JOBBAN FELKELTHETI A CÁPÁK ÉRDEKLŐDÉSÉT,
ezért kerüljük a vízbe vizelést. A cápák orrán lévő apró pórusok hálózatából álló érzékszerv, a Lorenzini-ampullák a leggyengébb mikroelektromos mezők érzékelésére is alkalmasak. Mivel a vizeletben még a vérsavóhoz képest is magasabb a pozitív töltésű nátriumionok aránya, ezért a cápák messziről és igen nagy hígításban is képesek ezt detektálni.
Úgyszintén kerüljük el a halászhajók vagy horgászcsónakok közelében való úszkálást. Végül mit tegyünk abban a nagyon valószínűtlen esetben, ha felbukkanna a közelünkben egy cápa?
AZ ELSŐ ÉS LEGFONTOSABB SZABÁLY, HOGY NE ESSÜNK PÁNIKBA, ÉS NE PRÓBÁLJUNK MEG HANYATT-HOMLOK ELÚSZNI.
A menekülés ugyanis támadó reflexet válthat ki a ragadozónál még akkor is, ha egyébként csak kíváncsiskodik. Álljunk meg, vegyünk fel függőleges testhelyzetet, és mindig forduljunk a körülöttünk köröző cápa után. Ilyenkor különösen hasznos lehet az úszó- vagy búvárszemüveg. Lélegezzünk nyugodtan, lassan és mélyen vegyük a levegőt, mert ez egyrészt segít a stresszoldásban, másrészt normálisan tartja a pulzust.
Pánikhelyzetben a pulzusszám megnövekszik, ami megváltoztatja a testünket körülvevő mikrofeszültségű bioelektromos mező impulzusait,
AMIT A CÁPA A LORENZINI-AMPULLÁIVAL ÉRZÉKEL,
és ez szintén megnövelheti az agresszió kockázatát. Ha nyugodtan maradunk, a legnagyobb valószínűséggel egy-két kíváncsiskodó kör után odébbáll a ragadozó. Soha ne felejtsük el, hogy az ember nem jelent természetes zsákmányt a cápák számára, mivel nem vagyunk részei a tengeri táplálékláncnak.
Amíg évente legfeljebb öt-tíz halálos cápatámadás történik a világtenger egészén, ezzel szemben az ember évente átlag 80-100 millió cápát pusztít el, számos fajt a kihalás szélére sodorva a kíméletlen kereskedelmi halászattal. Ennek fényében talán már más értelmet nyer az a kérdés, hogy ki is a veszedelmesebb ragadozó?
