Az iszlám világ egyesítése, a Nyugat háborúba csalogatása, polgárháború Szíriában és Irakban, egy Iszlám Állam megalapítása, Európa menekültekkel való elárasztása. Nem az elmúlt tíz eseményei ezek csupán, hanem egy olyan iszlamista terv részletei, melyet a kilencvenes években dolgoztak ki a Nyugat meghódítására. Ami ezt érdekessé teszi, hogy ennek a tervnek a nagy része már megvalósult…

Az al-Káida mesterterve

Precíz terv a világ meghódítására
Az al-Káida mesterterve

 

Sokan azt gondolják, a jelenlegi események a történelemben már látott, társadalmi és szociológiai változások eredményei csupán. A világ eseményeit sokan nem tekintik megszervezettnek, a háttérirányítást feltételezőket buta konteósoknak nyilvánítják, és meghagyják összeesküvés elméleteket gyártók hobbijának. Valóban, számos ilyen tézis irracionális és a valóságtól messze áll, sajnos azonban történelmi tapasztalataink olyankor szembesítenek vele, hogy az események nem mindig a véletlen művei.

Az al-Káida egy hét lépésből álló, 20 éve alatt megvalósítható tervet eszelt ki a Nyugat behódoltatására. Sajnos ez nem utólag koholt szenzációhajhászás – a terv ugyanis 2005-ös kiszivárgása óta közismert, jelentős része pedig már történelem.

A kilencvenes években nagyot fordult a világ – az akkor nyiladozó poszt-szovjet államok a demokrácia adta lehetőségek eufóriájában az MTV-t vagy a Van Damme filmek VHS-eit bámulták, dübörgött a Hollywood-i filmipar, óriásit ugrott a technológiai fejlődés, és még sorolhatnánk. A Közel-Keleten az „alvó” terrorista sejtek már javában készültek a szerintük „liberális és erkölcstelen” mámoros Nyugat leigázására, bele értve az Izraelt támogató „Nagy Sátán”, az USA megtámadására.

Az al-Káida mesterterve2

2015. januárjában megrendült Európa – a Charlie Hebdo elleni merénylet szembesítette a Nyugatot, hogy az elfelejthetőnek vélt al-Káida korántsem tűnt el, vagy olvadt bele az IÁ-ba. Az esemény visszhangja a pár hetes „Je sius Charlie” mozgalomban ki is merült, a kontinens nagy része visszatért békés fogyasztói életmódjába. Pedig a támadás után az al-Káida jemeni vezetője Nasszer bin Ali al-Anszi büszkén vállalt felelősséget a Youtube-on közzétett üzenetében a támadásért, kiemelve hogy a szervezet vezetője, Ajman al-Zavahiri adta ki a parancsot, sőt ők képezték ki a Kouachi fivéreket és finanszírozták az akciót.

Mindez azért fontos, mert az Oszama bin Laden által életre hívott szétszóródottnak hitt al-Káida ( „a Bázis” القاعدة  ) egyáltalán nem szűnt meg. Már a kezdetektől az iszlám világ egyesítését és a Nyugat eltüntetését tűzte ki célul. Ennek érdekében egy húsz éves periódust határoztak meg. A tervet egy 2005-ben megjelent könyv, az Al-Zarkavi: Az al-Kaida második generációja című munkájában hozta nyilvánosságra Fouad Husszeini, jordániai újságíró. Huszeini közvetlen forrásokra hivatkozik, számos al-Káida taggal készített személyesen interjút. 1996-ban együtt ült börtönben Abu Muszab al-Zarkavival, aki nem csak a tervet agyalta ki, hanem az Iszlám Állam megalapításának ötlete is tőle származik. Ahogy bevezetőjében írja: „Könyvem megírásához egy sor al-Kaida tagot is megkérdeztem, akik a szervezet különböző ideológiai irányzataihoz tartoznak, annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kaphassunk arról, miként alakul a jövőben a terroristák és a Nyugat közötti háború”.

isis_caliphate
(Az ISIS által „visszaszerezni” kívánt Kalifátusi területek).

Amikor 2015 augusztusában a Der Spiegel szkeptikusan írt róla. úgy fogalmazott hogy „abszurd dolog azt feltételezni, hogy képesek lennének az iszlám világban egy kalifátust felállítani” Akkor csak a terv első szakaszán voltunk túl – azóta a nagy része megvalósult, és az ötödik stációnál vagyunk.

„Az Ébredés” (2000-2003)

A 2001. szeptemberi merényletek ismét felélesztették és összekapcsolták az egymástól különálló terrorista csoportokat. Az Amerika elleni sikeres akció bizonyította, hogy lehetséges a világ legerősebb hatalma ellen is erős offenzívát kifejteni. Az első szakasz a 9/11-es merénylet megszervezésével indult, célja hogy az USA-t belerántsák egy közel-keleti konfliktusba. A George Bush által meghirdetett „terror ellenes háború” lényegében egy „iszlám” elleni háborúként került köztudatba az arab világban, sokan Nyugaton is kritizálták az erényesen (és jogosan fellépő) Bush-t. Az Umma, vagyis az iszlám világ felébredt, és a 2003-ig, Bagdad elestéig tartó első szakaszt sikeresnek ítélték az al-Káida vezérek. Amerika a bin Laden-i terminológiával élve „papírtigris”-nek bizonyult, akit a saját hazájában is meg lehet sebezni, valamint az iraki és afgán terepen egyaránt.

„A szemnyitás” (2003-2006)

Az iraki háború ideje alatt az iszlamisták radikalizálódtak, a „megszálló és hódító keresztes hadak” ellen szívesen fogtak össze korábban ideológiai értelemben szembenálló csoportok is. A szervezet nemzetközi mozgalommá vált, miközben az amerikai csapatok elleni kiképzett és harcedzett sereg már világ-szerte bevethetővé avanzsálódott.

„A talpra állás” (2007-2010)

A szervezet kilépett a nemzetközi színtérre, felkészülve a Szíriában folytatódó dzsihádra („Az Irakban megkezdett harc Szíriában fog folytatódni” – írta a könyv 2005-ben). A cél az volt, hogy mudzsahedek szíriai bázisokat kiépítve toborozzanak elkötelezett harcosokat. A terv itt egy évvel csúszott meg, azonban Szíriában immáron négy és fél éve dúl a borzalmas polgárháború.

„A vihar” (2010-2013)

Az elvilágiasult és ezért gyűlöletes arab kormányokat meg kell buktatni – a szervezet a 2010-es évek elején eléri, hogy ezek elbukjanak. 2005-ben még nehezen volt elképzelhető egy Khadafi, vagy Murszi nélküli Észak-Afrika, akik azóta egymás után buktak el, mert az „Arab Tavasz” elsodorta őket. Líbiában, átmenetileg Egyiptomban (köszönhetően a közel 100 éves Muszlim Testvériségnek), valamint Irakban és Szíriában . Ezt Husszeini így fogalmazta meg a könyvben: „Az al-Kaida a zűrzavarban megerősödik. Támadásokat hajt végre az olajkutak és vezetékek ellen, az Egyesült Államok gazdaságával szemben pedig a kiberterrorizmus eszközeivel is elkezd harcolni”.

„A Kalifátus felállítása” (2013-2016)

A kalifátus, vagy iszlám állam kiépítése a terv szerint 2013-ban kezdődik el, mert ekkorra a nyugati befolyás szinte teljesen megszűnik a Közel-Keleten. A komoly ellenállás valóban meg is szűnt: 2011-ben Barack Obama parancsára az USA kivonta egységeit az iraki és szíriai térségből. A radikálisok cselekedtek, és 2013-ban Abu Bakr al-Bagdadi elfoglalt a Levante-i térséget, 2014-ben pedig az újonnan kikiáltott „Iszlám Állam” első kalifája lett.

„A totális konfrontáció” (2016-2020)

A terv utolsó évei még nem történtek meg. Eszerint az Iszlám Kalifátus helyreállítását követően a muszlim sereg kirobbantja a háborút a Nyugat ellen, mely bin Laden jóslata szerint a hívők és hitetlenek konfliktusa lesz. Ez azért is fontos, mert az Iszlám Állam hamar világossá tette: harcuk mindazok ellen szól, akik hitehagyottak, képmutatók, langyosak és nem kellően muszlimok. Nem véletlen választotta az Abu Bakr nevet, mint az első kalifáét (632-634) aki Mohamed halála után azért harcolt, hogy visszahozza erőszakkal azokat az arabokat, akik a próféta halálát követően elhagyták az iszlámot.

„A teljes győzelem”

A Nyugat elleni támadások csupán eszközök a Kalifátus teljes térnyerése és Jeruzsálem (al-Kudsz, arabul القدس‎) megszerzésének érdekében. A terv lezárásaként a hitetleneket a másfél-milliárd muszlim teljesen legyőzi, és megalakítja az iszlám teljes uralmát. Így lejön a béke a földre, és teljesen dar al-iszlám lesz a világ.

Az al-Káida mesterterve3

Noha a terv nagy része megvalósult és történelmi tény, a Nyugat passzív és nem tesz semmit a „teljes megvalósulás” ellen. Ha mi, a Nyugat, aktívan nem cselekszünk ez ellen, az gyakorlatilag annak megvalósulását segítjük elő: semmi okunk sincs azt gondolni, hogy a terv kiötlői és a mozgalom jelenlegi vezetői az eddigi sikereken felbuzdulva az utolsó fázis előtt leállítja a programot. Egy egységes, agresszív, terjeszkedő és végső soron akár nukleárissá is válható, nagyszabású harcra készül az iszlám világ, hogy a nemzeteket terrorizálva és leigázva győzelemre jusson – csakúgy, mint tette azt korábban is évszázadokon át.

 

Forrás: iszlamallam.blog.hu