Teljesen összeroncsolódott ennek az autónak az eleje, miután vezetője nagy sebességgel belehajtott az állami egyetem ünnepi felvonulásába az oklahomai Stillwaterben.

Súlyos tömeggázolás Oklahomában

A balesetben hárman a helyszínen életüket vesztették, több mint harminc embert kórházba vittek, nyolc sérült állapota válságos.

Szemtanúk szerint az elgázolt emberek métereket repültek az ütközéstől, az autó 130 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatott.

A gépkocsit vezető 25 éves nőt a helyszínen őrizetbe vették, a rendőrök szerint alkohol hatása alatt vezetett.

 

Forrás: euronews