Ukrajnában járt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka. Erről csak a kijevi magyar nagykövetség adott hírt, amikor megosztotta a látogatásról beszámoló ukrán vezérkari oldal posztját.

A látogatásról az ukrán hadsereg vezérkarának oldalán tettek közzé egy képes beszámolót. A poszt szövege szerint egy kisebb küldöttség érkezett Ukrajnába Ruszin-Szendi Romulusz vezetésével.

A magyar parancsnok találkozott Valerij Zsaluzsniyijjal, az ukrán hadsereg főparancsnokával is. Zsaluzsnyij azt mondta: a látogatás annak a jele, hogy Magyarország Ukrajnát támogatja az Oroszország elleni háborúban.

Nagyra értékelem a szakmai, baráti kapcsolatot, amelyet magyar kollégámmal ápolok, és elégedett vagyok az államaink közti katonai együttműködéssel

– idézték az ukrán főparancsnokot a közleményben.

Az ukránok beszámolójából az is kiderült, hogy a magyar delegáció egy hosszabb körutat tett Ukrajnában.

Az ország déli részén jártak Dnyipróban és Krivij Rihben, valamint – az oroszok által a napokban is bombázott – Mikoljivben. Északkeleten voltak a szintén bombázott Harkivban és Csernyihivben, Kijevben pedig megtekintették a háborúban zsákmányolt tárgyakból nyílt múzeumi tárlatot. Ezenkívül ellátogattak azokba a kijevi elővárosokba (Hosztomel, Irpiny, Borogyanka, Moscsun), ahol az oroszok háborús bűnöket követhettek el.

Magyar részről – a Honvédelmi Minisztérium által vagy a honvedelem.hu oldalán – cikkünk megjelenéséig nem számoltak be a magyar parancsnok hivatalos látogatásáról. A kijevi magyar nagykövetség oldalán szintén csak az ukrán nyelven írt beszámolót osztották meg.

A parancsnok elismerését fejezte ki a hősies ukránoknak

Frissítés: Időközben megjelent a honvedelem.hu oldalán is a beszámoló az ukrajnai látogatásról, amelyben többé-kevésbé ugyanazt írták le, amit az ukrán vezérkar is közölt. Hozzátették viszont azt is, hogy

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a látogatás végén elismerését fejezte ki az ukrán katonák feladatellátása kapcsán, akik a jelentős áldozatok ellenére is bátran, hősies helytállással védik országukat és annak lakosait.

(Borítókép: Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy 2022. február 24-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Forrás: Index / Hirmagazin.eu