Interjú Vass Zoltán rallycross pilótával, a Máriapócson október 23-24-én megrendezésre kerülő Rallycross Országos Bajnokság és Amatőr versenysorozat VII. futama előtt.

Főkép

Harsányi Zolival pontegyenlőségben vagytok a második helyen, így gondolom nem lesz sétagalopp számodra a RabócsiRing-i Rallycross OB, vagy hagyod az „öreg” Harsit érvényesülni?
– Azt gondolom, ezt a versenyt is ugyanúgy fogom végig csinálni ahogy a korábbi futamokat, magamra figyelve és a saját elképzeléseim szerint.
Cél, hogy a döntőben ott legyünk és minél jobb eredményt érjünk el.
Az éves összesítésben jó lenne egy dobogós helyet megszerzi, hiszen a szoros pontverseny miatt még a 3. hely sem biztos.

_HAM3017

Mi az erősséged Zolival szemben Máriapócson?
Kifejezetten Harsányi Zolival szemben nincs erősségem, azt gondolom a jó rajtokra kell majd figyelnem, hiszen a RabócsiRing-en minimális az előzési lehetőség. Bízom benne, hogy a Colt is jól fog működni és jó időket tudok majd menni.

 

Van-e kedvenc kanyarod?
– A murvás részen, a Joker-körrel párhuzamos, nyújtott balos kanyar a kedvencem.

42

2016-os terveid?
Jövőre marad a Colt, némi fejlesztéssel.
A célunk ismét a teljes Rallycross szezon lesz, illetve 1-2 nemzetközi verseny, de ezekről még nem született döntés a csapaton belül.

 

Szurkoljunk közösen Zolinak október 23-24-én Máriapócson, a Rabócsiringen!

 

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu