Müller Cecília kedden jelentette be, hogy Magyarországon is azonosították a majomhimlőt egy 38 éves férfinél. Az országos tisztifőorvos hozzátette, hogy a vírus nem terjed könnyen emberről emberre, szóval a megbetegedéshez mindenképpen szoros kontaktus szükséges.

Maga a majomhimlő testnedvekkel terjedő vírus, amely lázzal, duzzadt nyirokcsomókkal és fájdalmas kiütésekkel jár, de szerencsére általában enyhe lefolyású. A hólyagok elsősorban a kezeken, a lábakon és az arcon jelentkeznek.

A betegség 2-4 hétig tart, a fertőzöttet pedig mindenképpen el kell különíteni.

Az egészségügyi vezetők, köztük az Egyesült Királyság Egészségügyi Biztonsági Ügynöksége új útmutatást adtak ki ma, amelyben azt tanácsolják minden majomhimlős betegnek, hogy hagyják abba a nemi életet, és a fertőzés után használjanak óvszert legalább nyolc hétig.

Tehát aki elkapja, annál eljön az óvszeres szexelés kora, és a párjával is nagyon óvatosan kell érintkeznie.

„A majomhimlős embereknek kerülniük kell más emberekkel való érintkezést, amíg elváltozásaik be nem gyógyulnak, és a varasodás meg nem szárad. A betegeknek tartózkodniuk kell a nemi élettől a tünetek korai fellépésének időszakában”

– idézte a szakértőket a Mirror.

Az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi esetszámok csak a „jéghegy csúcsát” jelenthetik.

Itt is vannak elvileg olyan tüneteket nem mutató fertőzöttek, akik tovább tudják adni a vírust. A szexet akkor is érdemes kerülni, ha egy adott beteg már jól van. Bárkinek, akinek szokatlan kiütései vagy elváltozásai vannak bármely testrészén, azonnal forduljon orvoshoz.

Milyen betegség a majomhimlő? A szakértő válaszol – videó

promotions

Hirmagazin.eu