forrás: hirado.hu

A Bika könnyedén veszi az akadályokat, az Ikrek nyugodt és kiegyensúlyozott napra számíthat, a Vízöntő érzelmi élete most kissé inog.

Kos (március 21.-április 20.)
Mielőtt még feladná a reményt, ideje lenne még egyszer megpróbálni, hogy elérje a célját. Túlságosan könnyedén megfutamodik, pedig az igazán értékes dolgokért legtöbbször meg kell küzdeni az életben. Az is lehet, hogy csak pillanatnyi fellángolás volt az, amit érzett, és nem szeretne túlságosan sok időt vesztegetni olyasmire, aminek a kimenetele igen csak kétséges.

Bika (április 21.-május 20.)
Könnyedén veszi az akadályokat és a munkahelyi sikerei újabb feladatok elérésére inspirálják. Buzog a tettvágytól, és mindenáron bizonyítani akar, természetesen először önmagának. Persze nem lenne ellenére az sem, ha a közvetlen környezete is tudomást szerezne a sikeréről. Főleg akkor lenne boldog, ha nem is az egész világ, de sokan értesülnének minderről.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Nyugodt és kiegyensúlyozott napra számíthat, semmi kellemetlen esemény nem borzolja az idegeit. Végre megpihenhet egy kicsit és kifújhatja magát, mivel szeretne felkészülni az újabb kihívásokra. Örömmel veszi az újabb és újabb feladatokat, mert a megméretés hamisíthatatlan öröme jellemzi. De azért szereti, ha nem egyszerre zúdul a nyakába az összes probléma.

Rák (június 22.-július 22.)
Hirtelen elhatározástól vezérelve szeretne a kapcsolatára végleg pontot tenni, mert úgy gondolja, hogy sokkal jobb lenne, ha az útját már egyedül folytatná. Biztos a dolgában, mert az elhatározása végleges, csak azzal nem számol, hogy most máshogyan gondolja a szíve. Azt hitte, hogy hamar és könnyedén túlteszi magát a dolgokon, de be kell látnia, tévedett.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Békében és a harmóniában reménykedik, de csalatkoznia kell, hiszen nem tűri az ellentmondást. Látszólag barátságos és kedves, de csak addig, amíg nem találkozik méltó ellenféllel. Általában az emberek nagy többsége visszahúzódik a társaságában, és teret enged érvényesülési vágyának. Jobb, ha tudomásul veszi, hogy van, aki olyan bátor, hogy nem fél a kockáztatástól.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Inkább visszakozót fúj, csak hogy meg ne égesse magát. Jobbnak látja, ha nem kockázat, mert akkor elkerüli a csalódást. Az elhatározását végletesnek tartja, és nincs olyan, a szívének kedves ember, akiért a szavát megmásítaná. Azaz egy azért biztosan akad, de mivel attól tart a legjobban, ezért igyekszik vele szemben a három lépés távolságot megtartani. Kár, mert jól járna vele.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Szeretne gyorsan túl lenni a feladatain, emiatt belehúz a munkájába. Ennek pedig figyelmetlenség a következménye, amivel csak a jó hírének árt. Nem fűlik a foga ehhez a munkához, ezért nincs is kedve igazán foglalkozni vele. Legszívesebben már árkon-bokron túl lenne, legalábbis valahol egészen máshol. Főleg egy bizonyos személlyel, aki a legelső helyen áll a szívében.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Egy új és ígéretes kapcsolat körvonalazódik ki, amit nem fog megbánni, még akkor sem, ha végül úgy dönt, hogy hamar befejezi. Ebből a viszonyból sokat fog tanulni, sokkal jobb emberismeretre tesz szert, aminek később igen nagy hasznát veheti. Bárhogy is alakul, a partnere egy fejlődést hozó lecke lesz az életében, akinek sokat köszönhet, még akkor is, ha alig találkozik vele.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Egy teljesen új dologba szeretne belefogni, és a lelkesedésben nem is szenved hiányt, de a kivitelezéshez másoktól vár segítséget. Nem tudja, hogy merre induljon el, s hogy honnan szerezhetne be hasznos információkat. Köztudott, hogy minden kezdet nehéz, és ha egyedül is megoldja, akkor számos értékes tapasztalatra tud szert tenni. Ne kérjen most segítséget!

Bak (december 22.-január 20.)
Magabiztossága közel sem a régi, pedig nagy terveket szövöget. Ahhoz, hogy sikeresen haladjon a ranglétrán egyre feljebb és feljebb, a kitartás mellett önbizalomra is szüksége van. Mivel önbizalmat a boltban még jó pénzért sem lehet kapni, apránként kell önmagában felépíteni. Először kisebb feladatokat végezze el, és a siker hamarosan meghozza az önbizalmat is.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Érzelmi életében gondokkal küszködik, mert elszalasztott egy jó lehetőséget, amit már azóta ezerszer is megbánt. Szeretné jóvátenni és kijavítani a hibáját, de mivel erre a partnere már nem ad lehetőséget, ezért teljesen fölösleges a kérésével továbbra is ostromolni. Nincs értelme szépíteni a dolgokat, hanem jól teszi, ha inkább szembesül a hibáival és megpróbál tanulni belőlük.

Halak február (február 20.-március 20.)
Egy jókora veszekedésre számíthat, mert mindenen megsértődik. Lehet, hogy nem szándékosan, de minden mondatot félreért. Senki sem tud a kedvére tenni, főleg családtagjai a fekete bárányok a szemében. Mindenben hibát keres, és persze, aki keres, az talál is. Sikerül egész napra mindenki kedvét elrontania, de ezt természetesen nem akarja tudomásul venni.