forrás: MTI

Az idén eddig nagyjából 150 millió forint értékű, jogerősen elkobzott portékát kínáltak fel a hatóságok, bíróságok közérdekű célra – írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatására hivatkozva hétfői számában a Magyar Idők.

 hamis-1024x673

A tárca közlése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 110 millió forint értékben kínált fel használható termékeket, a felajánlások sorsáról határozó Karitatív Tanács ebből 75 millió forintnyit vett át. A NAV-tól ruhaneműk és cipők mellett raklapok kerültek a karitatív szervezetekhez, a feldarabolásra kerül faanyagot tüzelőként használhatják el a rászorulók.

Ezek mellett harmincmillió forintos felajánlást tettek az elkobzás lehetőségével élő más hatóságok és az igazságszolgáltatás, amiből húszmilliónyit fogadott el a tanács. A tárca tájékoztatása szerint évről évre az ország több ezer rászorulóját segíthetik a jogerősen elkobzott termékek.

A lap emlékeztetett rá: a hamis, vagy más okból lefoglalt, jogsértő termékek – ruhaneműk, cipők, háztartási eszközök – csak akkor kerülhetnek a rászorulókhoz, ha a jogellenesen elhelyezett márkajelzéseket eltávolítják róluk.