Ahogy arról már beszámoltunk, Emmanuel Macron francia elnök pártja és szövetségeseinek Együtt! elnevezésű hárompárti koalíciója mindössze 245 képviselői helyet szerzett a francia nemzetgyűlési választáson.
Ez kisebbségi kormányzást jelent, hiszen 577 hely van a francia nemzetgyűlésben (parlamentben). Ráadásul Macron LREM nevű pártja csak 158 helyet szerzett. Ezzel jelentősen elmarad még a minimális várakozásoktól és közvélemény-kutatói jóslatoktól is.
Macron és pártjának bukását érzékelendő érdemes megjegyezni, hogy 2017-ben az LREM egyedül 314 helyet szerzett, jóval többet, mint a nemzetgyűlésben történő jogalkotáshoz szükséges, abszolút többséget jelentő 289 hely. Érdemes megismételni: 314 képviselő helyett 158, és a koalíciós partnerekkel együtt is csak 245. Ez, ahogy a Le Figaro fogalmazott a választásokról készített egyik első elemzésében, azt jelenti, hogy Macronnak egy törvényhozási katasztrófával kell megbirkóznia az elkövetkező években. Az, hogy mekkora a baj, mutatja, hogy az egyébként rendkívül aktívan kommunikáló Macron a választások második fordulójának éjjelén semmiféle nyilatkozatot nem adott, egyszerűen eltűnt. Bár jelentősen előretört, a második fordulóban elért 131 képviselői hellyel a vártnál kisebb győzelmet aratott Mélenchon szélsőbaloldali szövetsége, a NUPES is (őket még óvatos becslésekkel is 160-200 körüli helyre mérték), ráadásul a szélsőbaloldali Mélenchon-szövetség tagjai már a választás másnapján elárulták főnöküket: sem a szocialisták, sem a szélsőbaloldali zöldek, sem a hagyományos kommunisták nem hajlandók egy frakcióba menni az újkommunista Mélenchon pártjával. Ahogy Magyarországon, a francia baloldali kispártokat is a pénz vezeti – több frakció, sokkal több pénz. Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése viszont majdnem kétszer annyi győzelmet szerzett, mint amennyi a legoptimistább várakozásaikban szerepelt, és 89 képviselőt küldhetnek a Nemzetgyűlésbe.
Rekordnagyságú a távol maradók száma
A Le Figaro elemzése alapján érdemes a választások „legnagyobb nyertesével”, a távol maradókkal kezdeni. Csak minden második választópolgár ment el vasárnap szavazni, 53,77%-os távolmaradással. Ennél is csak egyszer szavaztak kevesebben nemzetgyűlési választásokon 1958 óta. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a 18 és 35 év közötti korosztálynak 70%-a maradt távol mindkét fordulóban, ez döbbenetes arány. Területi megoszlásban a legszegényebb, vidéki, közép-franciaországi és a mezőgazdaságból élő megyékben volt nagyobb a távolmaradás, de Franciaország tengerentúli területein, Martinique, Guadeloupe szigetén és Guyane-ban több mint 70% is volt a távolmaradás.
A franciák csalódtak a politikában és politikusaikban.
Marine Le Pen és a Nemzeti Tömörülés történelmi győzelme
A Le Figaro „dicsőséges visszatérésről” ír, a szélsőbaloldali „Libération” pedig „történelmi áttörésről” beszél. A nemzeti alapokon politizáló jobboldali párt ugyanis rendkívül jól szerepelt mindkét fordulóban, így összesen 89 képviselőből áll majd a nemzetgyűlésben a csoportjuk.
Ez a duplája annak, amit a közvélemény-kutatók megjósoltak. A Nemzeti Tömörülés (és elődpártja, a Jean-Marie Le Pen-féle Nemzeti Front) történelmének legjobb eredményét érte el, és nemcsak annak örülhet, hogy megszerezhette a képviselői csoporttal járó pénzügyi és humánerőforrás-támogatást, hanem annak is, hogy véglegesen a jobboldal legerősebb pártja és ereje lett. Ezt az is mutatja, hogy olyan új területeken nyert, mint Gironde, Hérault, Pyrénées-Orientales vagy Aube.
Ahogy Marine le Pen korábban fogalmazott, a köztársasági elnöki választásokra és a törvényhozási választásokra Macron és Mélenchon paktumot kötöttek, amelynek az volt a lényege, hogy a köztársasági elnöki választások első fordulójában csak harmadik helyet elért Mélenchon teljes táborát Macron támogatására szólította fel Marine Le Pen ellen, a törvényhatósági választásokon pedig Macron visszaadta ezt a szívességet azzal, hogy csak látszatkampányt folytatott, és ahol lehet, még vissza is léptek Mélenchon jelöltjei részére, kizárólag azért, hogy gyengítsék Marine Le Pent és a Nemzeti Tömörülést.
Az eredmények tükrében úgy tűnik, hogy a paktumnak csak az első része működött, ugyanis senki sem számolt a feljövő Nemzeti Tömörüléssel, és azzal sem, hogy miután Éric Zemmour és „Visszahódítás” nevű pártja már nem versenyzett a második fordulóban, Zemmour szavazóinak döntő része Marine Le Pent választotta. Marine Le Pen egyébként már be is jelentette, hogy nem veszi vissza a Nemzeti Tömörülés elnöki tisztségét, hanem a nemzetgyűlési csoportot vezeti inkább. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Nemzeti Tömörülés jelenlegi ideiglenes elnöke, a 27 éves, rendkívül tehetséges, nemrégiben Budapesten nagy sikerű előadást tartott Jordan Bardella lehet a Nemzeti Tömörülés új elnöke a párt ősszel esedékes tisztújításán.
Utoljára 1986-ban jutott be a francia nemzetgyűlésbe a Nemzeti Tömörülés (illetve elődje, a Nemzeti Front) jelöltje. Ugyanis 1988-tól kizárólag egyéni jelöltekre lehet szavazni Franciaországban, a szocialista elnök, Francois Mitterrand így akarta annak idején megakadályozni, hogy a radikális jobboldalnak parlamenti frakciója legyen. Hiszen a kétfordulós választásban a jobbközép és a balközép mindig kisegítette egymást, akkor még Jean-Marie Le Pen ellen. (Egy-egy képviselő még így is tudott olykor nyerni, de frakciója nem lehetett, és párthovatartozását sem használhatta.)
Mélenchon úgy nyert, hogy közben nagyot bukott
Jean- Luc Mélenchon, a kommunista-marxista szélsőbaloldali pártvezér a törvényhozási választások első fordulójának másnapján bejelentette, hogy ő lesz Franciaország következő miniszterelnöke, és az öt pártot összefogó baloldali választási koalíciójával, a NUPES-el abszolút többséget szerez (legalább 289 képviselő).
Ehhez képest Mélenchon 131 helyet szerzett mindösszesen, és nem ő lesz a miniszterelnök, innen nézve tehát valóban bukott. Nyert (volna) viszont abból a szempontból, hogy – elvben – övé lehet a legnagyobb ellenzéki párt a nemzetgyűlésben, ami a hagyomány alapján azzal is jár, hogy pártjáé lesz a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának elnöki tisztsége, aminek pedig stratégiai jelentősége van a kormányzás szempontjából.
Azonban a három másik baloldali párt, amelyik tagja a NUPES-nek, hétfőn bejelentette: nem mennek közös frakcióba Mélenchonnal, így viszont Marine Le Pené lesz a legnagyobb ellenzéki frakció.
Kétségtelenül nyert Mélenchon azzal is, hogy jelöltjeinek olyan, a rezsimhez köthető emblematikus politikusokat is sikerült legyőzniük, mint Macron „Renaissance” névre keresztelt pártjának elnöke, a korábban belügyminiszterként (részint félig-meddig bűnöző múltjával, részint nőügyeivel is) megbukott Christophe Castaner, vagy a nemzetgyűlés jelenlegi elnöke, a Macron feltétlen hívének számító szocialista Richard Ferrand.
A „Republikánusok” bukása már a köztársaságielnök-választásokon megkezdődött. Jelöltjük, akit egyébként Nicolas Sarkozy egykori sikeres köztársasági elnök sem támogatott, Valérie Pécresse, a szavazatoknak mindösszesen 4,8%-kával az 5. helyen végzett, ez az eredmény arra sem volt elegendő, hogy a kampány költségeit az állam visszatérítse. A Republikánusok és az UDI centrista szövetségesei összesen 64-en lesznek az új nemzetgyűlésben, azaz elvesztették a vezető ellenzéki erő szerepét, de ennél jóval komplexebb a helyzet jelenleg.
A Republikánusok ugyanis nem egyszer szavaztak együtt Macron pártjával a nemzetgyűlésben már eddig is, sőt, a pártcsaládhoz tartozó politikusok (mint pl. a jelenlegi belügyminiszter, aki már a Republikánusok elődpártjának, az UMP-nek is a tagja volt) miniszteri tisztséget vállaltak, sőt Macron első miniszterelnöke, Édouard Philippe ugyanígy a jobboldalról érkezett Macron hatalmi centrumába. A francia politikai elemzők egyöntetűen úgy értékelik, hogy az ő súlyuk továbbra is döntő lehet abban, hogy Emmanuel Macron többséget kapjon, hiszen e nélkül Franciaország kormányozhatatlanná válna.
A (közel)jövő nagy kérdései
Jérôme Sainte-Marie, ismert francia politikai elemző, a tudományos társadalmi elemzésekkel foglalkozó PollingVox intézet elnöke szerint „a kormányzó politikai erő gyenge szereplése és a két ellentétes oldal, azaz a szélsőbaloldali-baloldali erők és a nemzeti jobboldal megerősödése jelentős fordulatot és változásokat hozhat a francia politikai életben”. Ahogy fogalmazott a Le Figarónak adott interjújában, Macron „elutasítottsága továbbra is óriási a francia társadalomban, (a köztársaságielnök-választáson) úgy tartotta meg a hatalmat, hogy közben nem sikerült neki még több franciát meggyőznie”, és ez visszaköszönt a törvényhozási választásokban, ami katasztrofális következményekkel járhat Macron számára. Ráadásul Mélenchon bejelentette, hogy július 5-én, azaz alig két hét múlva bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen, amelyet ha megszavaznak, új választásokat kell kiírni.
Prisca Thevenot, Macron választási koalíciójának (Ensemble!) képviselője, pártjának szóvivője drámai nyilatkozatot adott a konzervatív „Les Valeurs Actuelles”-nek arról, hogy mennyire félnek a kormányzástól, az ellenzéktől, attól, hogy blokkolni fogják javaslataikat, és végül nem tudnak kormányozni. De még mielőtt ezekre a kérdésekre választ kapnánk, vannak sürgősen rendezendő ügyek. Az első és legfontosabb feladata Macronnak, hogy a vasárnapi második fordulóban elbukó három minisztere helyett újakat találjon. Amélie de Montchalin (ökológiai átmenet minisztere), Brigitte Bourguignon (egészségügyi miniszter) és Justine Benin (tengerügyi államtitkár) ugyanis elbukták választási körzetüket, le kell mondaniuk emiatt. Macronnak különösen az ökológiai átmenetet felügyelő Montchalin miatt fájhat a feje, ez a tárca ugyanis különösen sokat jelentett Macronnak, aki szívesen ölti magára „a zöld átmenet és a klímavédelem vezető harcosa” szerepét európai és nemzetközi színtéren egyaránt. Hiszen a zöld szólamok általában úgy kezdődnek, hogy majd 2050-ben ez meg az lesz – vagyis, a választó egyhamar nem kéri számon az ígéreteket.
A Le Parisien elemzése szerint a kormányátalakítást Macron két lépésben oldja meg, elsőként, és erre még a héten megoldást találhat, három vereséget szenvedett miniszterét pótolja. Majd egy második lépésben, 3 héten belül nagyjából, átalakítja a kormányát, és miután a nemzetgyűlésben szüksége van a Republikánusokra, várhatóan a kormányba emel néhány opportunizmusra hajlamos jobboldali politikust, akiken keresztül biztosítani tudja a kormányzáshoz szükséges többséget a nemzetgyűlésben. Macron környezetéből kiszivárgó információk szerint viszont a kormányzáshoz nem lesz elegendő további jobbközép politikusok bevonása, a baloldalról is kellenek politikusok, főleg azért, hogy „kifogják a szelet Mélenchon vitorlájából”.
A Le Parisien szerint a mostani 17 miniszterből álló kormány akár további 10-12 miniszterrel, államtitkárral is bővülhet ennek következtében. De erre csak a hétvége után kerülhet sor, addig ugyanis Macronnak eredményt kell felmutatnia a június 23-24-i Európai Tanácson, amelynek egy részén a nyugat-balkáni vezetők is részt vesznek. Itt kellene majd arról dönteni, hogy megkezdi-e végre az Európai Unió a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával, valamint Albániával, aminek feltételeit mindkét ország már régen teljesítette, illetőleg megadja-e a tagjelölti státuszt Ukrajnának és Moldovának. Nehéz hete lesz az alig egy hónapja újjáválasztott Emmanuel Macronnak.
Ami tény: öt év után vált biztossá, hogy Macron taktikája (ahogy mindig mondta Macron: en meme temps – azaz, egyszerre, egyidőben mindenkinek megfelelni) teljes csődöt mutat. Lehetetlen egyszerre hízelegni a migránsoknak, a szélsőbalnak kedvező módon reklámfotókat készíteni (mint később kiderült, bűnöző) bevándorlókkal, példátlanul engedékeny bevándorlási politikát folytatni, deklaráltan „francia fehér embereket” gyűlölő szenegáli-francia oktatási minisztert kinevezni – és közben szegényellenes, szociálisan példátlanul érzéketlen gazdaságpolitikát folytatni.
Ez a macroni világ omlott össze vasárnap.
origo nyomán
