A panelház ügyeit intéző Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezet munkatársa hibázott, akit azóta el is bocsátottak

– kommentálta vasárnap este Karácsony Gergely főpolgármester Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos közlését, miszerint jogtalanul számláztak ki két csepeli panelház lakóinak távhőfogyasztásért több mint százezer forintot.

Németh Szilárd vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenve olvasta a sajtóban, hogy Csepelen két panelház lakói is több mint százezer forintos távhőszámlát kaptak. Felszólította Karácsony Gergelyt a jogtalan számlák „azonnali stornójára, visszavonására, rendezésére, a rezsicsökkentés maradéktalan végrehajtására és a sértett lakóktól való bocsánatkérésre”.

Karácsony Gergely a közösségi oldalán reagált Németh Szilárd szavaira. Azt írta:

„Németh Szilárd felháborodott és a baloldalt, sőt engem okol, amiért két csepeli ház lakói magas számlát kaptak a Főtávtól”. Hozzátette: nem ő utasította a Főtávot, „hogy annak a két társasháznak legyen magas a számlája, már az is mókás, hogy ez egyáltalán bárkiben felmerül, hanem a panelház ügyeit intéző Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezet munkatársa hibázott, akit azóta el is bocsátottak”.

A főpolgármester bejegyzésében arról is írt: jövő héten egyeztet a Főtáv és szövetkezet, hogy hogyan oldják meg ezt a problémát úgy, hogy a lakókat ne érje kár.

Karácsony Gergely arról is írt: Brüsszelbe tart, hogy uniós vezetőkkel az EU-s pénzek mielőbbi hazahozataláról tárgyaljon. „Hogy legyen pénz például a panelprogram folytatására, épületek felújítására, szigetelésére, tehát környezetbarát rezsicsökkentésre Budapesten” – fogalmazott.

blikk

ElőzőNovák Katalin: Erős, stabil, ütőképes haderőre van szükség
KövetkezőRosszul lett Putyin: azonnali orvosi segítségre volt szüksége
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza