Vietnámi leves – Pho

Hozzávalók:

1 nagyobb fej vöröshagyma
10 dkg friss gyömbér
1 kg marhacsont
50 dkg olcsóbb marhahús
5 csillagánizs
5 szegfűszeg
1 rúd fahéj
pár szem egész feketebors
5 evőkanál halszósz

25 dkg rizstészta
15 dkg marhahátszín
1 teáskanál cukor
A tálaláshoz:
2 újhagyma
10 dkg szójacsíra
1 csokor koriander
2 chilipaprika
1 lime
chiliszósz

Elkészítés:

Egy nagy fazék hideg vízben feltesszük főzni a marhacsontot és a marhahúst (egészben), valamint a hagymát kettévágva, illetve a gyömbért 2-3 cm-es darabokra vágva. Ahogyan mindenféle más alaplevet is készítünk, a tetején megülő habot mindig leszedjük, lassan gyöngyöztetjük. Amikor már illatozik, egy forró száraz serpenyőben megpirítjuk a fűszereket (csillagánizs, fahéj, szegfűszeg, bors) és a forró levesbe szórjuk, sózzuk, ezekkel a fűszerekkel legalább 1 órát főzzük együtt.

A marhahátszínt a mélyhűtőbe helyezzük, erre azért van szükség, hogy tálalás előtt igazán vékony szeleteket lehessen vágni a húsból.

A rizstészta előnye, hogy „intelligens” tészta, azaz nem kell főzni, csak áztatni, és annyi vizet szív csak magába, amennyire szüksége van. Tehát a rizstésztát áztassuk forró vízbe, kb. fél órára van szüksége, amikor már fehér és nem áttetsző, megfelelő.

Amíg fő a leves és ázik a tészta, addig előkészítjük a friss zöldfűszereket: az újhagymát vékonyan felkarikázzuk, a koriandert leveleire szedjük, a lime-ot gerezdekre vágjuk, mindent egy-egy kistányérban előkészítünk, a csírákat is, illetve a chilit is vékonyan felkarikázzuk.

A tésztát leszűrjük, és nagyobb méretű, ázsiai típusú mélytányérba tesszük. A tésztára merjük a gőzölgő levest, majd a mélyhűtőből a húst kivéve, nagyon éles késsel hajszálvékony szeletekre vágjuk a marhahúst, amit a gőzölgő leves tetejére teszünk, annyira vékonyra kell vágni, hogy a forró leves hője elegendő legyen, hogy megfőzze azt.

Friss zöldekkel, csírával megszórva tálaljuk. Illetve pótlásként kínálunk még többet, ízlés szerint chilivel, lime levével tovább ízesítjük.

Autentikusan a leves sűrűkét pálcikával fogyasztják, a levét pedig kiszürcsölik a tányérból, de ehhez kínáljunk kanalat is.

Forrás: Péter András; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Cím: Nem köthető városhoz Vietnámi leves – Pho
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu