A horvátországi Sibenik-Knin megyében található Pirovac település partjainál cápát láttak. Szakértők véleménye szerint ez a fajta akkor merészkedik ilyen közel a parthoz, ha élelmet keres.

A szakértők nem tudták teljes bizonyossággal megállapítani, de elmondásuk szerint a mozgásából ítélve valószínűleg egy kékcápa látható a félelmetes ragadozóról hozzájuk eljutott felvételen, amelynek kifejlett példánya több méter hosszúra is megnőhet.

A cápaszakértők szerint az összes cápa közül valószínűleg ennek a legjobb a szaglása: a vérszagot akár több száz méterről is képes megérezni.

A horvát tájékoztatási eszközök által megkérdezett szakemberek úgy vélik, ritkán fordul elő, hogy a kékcápa ilyen közel merészkedik a parthoz. Ha ezt mégis megteszi, annak két oka lehet: az egyik, hogy élelmet keres, a másik pedig, hogy igyekszik megszabadulni a parazitáktól. Az Adriai-tengerben 29 féle cápafaj él, közülük az egyik a kékcápa, amelyet veszélyezetetett fajként tartanak számon – írja a Szabad Magyar Szó.

blikk

Hirmagazin.eu

Előző6 eperföld, ahol degeszre szedhetjük magunkat mézédes földieperrel
KövetkezőNehéz döntés volt, de meghozta: Visszavonul a „Holtak Királynője”
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza