forrás: MTI

A nemzeti és a tartalékos haderő együtt, keretbe foglalva adja az ország teljes védelmét – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szombaton a szentendrei altiszti akadémián, a magyar tartalékosok napja alkalmából tartott ünnepségen.

Kun Szabó István köszönetet mondott a Magyar Tartalékosok Szövetségének (Matasz), amely segíti az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztését. Hozzátette: napjaink eseményeivel beigazolódott, hogy „tartalék nélkül nincs haderő”, s ez a jelenre és a jövőre nézve is megerősíti, hogy szükség van egy ütőképes tartalékos szövetségre is.

D_KOS201210180806-1024x575

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Matasz elnöke beszédében elmondta: számos Matasz-tag már korábban jelezte, hogy részt vennének a migrációs helyzet kezelésében. Jelezte, a szövetség készen áll arra, hogy igény esetén szervezetten is részt vegyen a határvédelmi feladatokban. Hozzátette: szövetségük tagjai között vannak férfiak, nők, hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák is, valamint olyan civilek, akik érdeklődnek a honvédség iránt. Kiemelte: a Matasz célja, hogy civil szervezetként egyfajta hidat képezzenek a társadalom és a honvédség között, és elősegítsék, hogy egy jól képzett, megfelelő önkéntes tartalékos haderő támogassa a Magyar Honvédséget. Emellett továbbra is kiemelt feladatként dolgoznak azon, hogy a fiatalok körében tovább népszerűsítsék az önkéntes tartalékos rendszert.

A Matasz által rendezett tartalékos napot idén a Magyar Honvédség (MH) Altiszti Akadémia és az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának (HKNYP) közreműködésével összekötötték a Pest megyei toborzónappal is.

A szentendrei altiszti akadémia parancsnoka, Bozó Tibor dandártábornok az MTI-nek elmondta: az MH HKNYP önkéntes, szerződéses és hivatásos katonai pályára is toboroz a rendezvényen. A dandártábornok elmondta: a szerződéses katonai pályát egyre többen választják. Emellett 2010-ben aktív szakaszába lépett az önkéntes tartalékosok toborzása és felkészítése, s mostanra több mint 5500 kiképzett önkéntes tartalékos katona erősíti a Magyar Honvédséget.

Bozó Tibor kiemelte: a jelenlegi migrációs helyzetben is jól látszik, hogy mekkora szükség van a jól képzett katonákra. Hozzátette: a honvédségben lövészkatonákra, orvosokra, jogászokra, s számos más szakemberre is szükség van, ezért a Magyar Honvédség mindenkit vár, aki érez magában elhivatottságot a haza védelme iránt.

A szentendrei rendezvényt hivatalosan egy Matasz zászlóval érkező ejtőernyős nyitotta meg délelőtt 10 órakor. A nap folyamán katonai közelharc- és kézitusa-bemutatókat tartottak, és katonai hagyományőrzők is bemutatkoztak. Többen családdal látogattak ki a rendezvényre, de volt számos fiatal is, akik a haditechnikai eszközök iránt érdeklődtek, vagy a honvédségi toborzósátornál konkrét pályaválasztási tanácsot is kértek.

Az eseményen előadást tartott Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója és Angyal Ágnes, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója a migrációs helyzet hátteréről és kezelési lehetőségeiről. Délután ünnepség keretében megkoszorúzták az akadémia főparancsnoki épületében Kossuth Lajos szobrát, majd a legeredményesebb munkát végző Matasz-tagoknak adtak át elismeréseket.

A magyar tartalékosok napja hivatalosan október 4., mivel 1848-ban ezen a napon mondta el Kossuth Lajos híressé vált szegedi toborzóbeszédét: „Látván a haza veszedelmét, zászlót ragadtam a kezembe, s megesküdtem, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, míg az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm”