forrás: hirado.hu – CsP

A végéhez közeledik az évek óta húzódó szegedi és makói ingatlanügy. Csütörtökön ülnek tárgyalóasztalhoz a lakókat képviselő érdekvédők, a hitelt biztosító bank ügyvivői és a kölcsönt felvevő, ám azt nem törlesztő vállalkozó. Egy tucat család jövője a tét.

Október 1-je fontos napja lesz a kerekes székes Biharvári házaspárnak és a többi áldozatnak. Véget érhet a hosszú évek óta húzódó és megannyi bosszúságot, szenvedést és álmatlan éjszakát okozó ingatlandráma. Pedig az elején még minden olyan szépnek tűnt. A lakók beköltözhettek frissen vásárolt, új építésű lakásaikba, és élvezhették munkájuk gyümölcsét. Aztán hamar jött a hideg zuhany, egy banki levél, mely 14 ingatlan tulajdonosán követelte lakása vételárát, másodszor. A társasházakat építtető vállalkozó ugyanis a befizetéseket felvette a vásárlóktól, nem adta azonban tovább a banknak, mely a projektet finanszírozta. Mivel a keretjelzálogot az épülő lakásokra tették, így a pénzintézet a jogerős bírósági ítéletnek megfelelően a lakókon kezdte behajtani kintlévőségét.

Az elárverezésre felkínált első három ingatlan közül az egyik tulajdonosa a Biharvári házaspár volt, mindkét tagja mozgássérült. Maguk tehetetlennek bizonyultak harcolni, egyet azonban biztosan tudtak: megvették a lakásukat, jogosan laknak benne, ezért még egyszer nem fizetik ki a 20 millió forint körüli összeget, és ki sem költöznek.

Érdekvédők segítségét kérték, közbenjárásukra később tárgyalóasztalhoz ültek a felek, a megegyezés azonban egyelőre elmaradt. A másik két elárverezésre felkínált lakás tulajdonosa, félve attól, hogy mindenét elveszíti, inkább újra kifizette az ingatlan vételárának egy részét. Biharváriéknál megjelent a végrehajtó és a licitálók egy része. Körülbelül ötven civil és károsult segítségével sikerült megakadályozni, hogy bejussanak az ingatlanba. A Raiffeisen felajánlotta, hogy ha a vállalkozó kifizeti a lakás becsértékének ötven százalékát (kb. 8,5 millió forintot), akkor a család tartozása rendeződik. Ez bizonyította volna, hogy az építési vállalkozó is rendezni kívánja a kialakult helyzetet. Ez nem történt meg, de a következő megtekintés előtt a közvélemény nyomásának hatására a bank úgy döntött, felfüggeszti a végrehajtást, amíg nem születik megállapodás az ügyben.

A kérdés azóta is az, mekkora összeget kell a vállalkozónak befizetnie ahhoz, hogy a bank elálljon a lakók iránt támasztott követelésétől és kiengedje őket a keretjelzálog alól. Kerestük a feleket, de erről nem kívántak nyilatkozni. A hirado.hu információi szerint már csak néhány tízmillió forintnyi a különbség az álláspontok között, ami egy több százmilliós ügyletnél elhanyagolható.

A bank a tárgyalás ellenére nem állította le a Biharváriék lakásán kívüli végrehajtásokat, ám azoknak az ingatlanoknak az esetében csak novemberben esedékes az eljárás. Remélhetőleg a csütörtöki egyeztetések okafogyottá teszik az egészet.