forrás: MTI

Csak a nép akaratának figyelembe vételével és a kisebbségi vélemények tiszteletben tartásával lehet komoly politikai döntéseket hozni, megoldásokat találni – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.

balog-zoltan

A Konrad Adenauer Stiftung, az Antall József Tudásközpont és az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem által szervezett Magyar-német kapcsolatok a német újraegyesítés tükrében című kétnapos nemzetközi konferencián a tárcavezető megnyitó beszédében kiemelte: ez alapvető elv Európában, és azt is jelenti, hogy mindig küzdeni kell a konszenzus megtalálásáért, ami a jelenlegi migrációs hullám kezelésekor is érvényes.

Balog Zoltán hangsúlyozta: hogy meg lehessen akadályozni az új kerítések létesítését Európán belül, meg kell védeni Európa határait. Nyitottnak kell lenni a befogadásra, de el kell tudni dönteni, kit fogadunk be és kit nem, ez a feltétele annak, hogy integrálni lehessen azokat, akiket befogadunk – magyarázta.

Heinz-Peter Behr budapesti német nagykövet elmondta: a német-magyar kapcsolatok megértéséhez nagyon fontos a német egység helyreállításának momentuma, és Németország az abban való közreműködésért mindig hálával gondol Magyarországra.