forrás: MTI

A bolgárok többsége aggodalommal tekint a migránsokra – derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott helyi felmérésből.

Az Alpha Research, az egyik legnagyobb független bolgár szociológiai intézet vizsgálatának eredménye szerint a bolgárok 63 százaléka veszélyt lát a migránsokban, és csupán 3,7 százalékuk véli úgy, hogy az ország szabadon befogadhat menekülteket.

hirmagazin_2015-09-29_113711
A kép illusztráció. MTI/EPA

A megkérdezettek nagy többsége (89 százalék) emellett úgy vélekedett, hogy az államnak szembe kell szállnia az illegális bevándorlás szervezőivel. Az emberek 82 százaléka szerint pedig meg kell erősíteni az ország határainak védelmét, míg 11 százalék a határok lezárása mellett állt ki.

A menekültekkel foglalkozó bolgár állami ügynökség adatai szerint az év eleje óta több mint 33 ezren fordultak menekültkérelemmel a bolgár hatóságokhoz, ebből 14 ezret kedvezően bíráltak el, míg 2 és fél ezret elutasítottak. A fennmaradó kérelmek elbírálása folyamatban van. A kérelmezők közül 4600 szíriai, míg 2000 iraki volt.

Az ügynökség szerint a migránsok 72 százaléka munkaképes korban van. Az „új otthont” keresők többségének életkora 18-34 év között van (59 százalék), közülük csak 3 százaléknak van diplomája, 24 százalékuk ugyanakkor iskolázatlan.