forrás: hellomagazine.com

Pont egy évvel ezelőtt varázsolta el a világot Amal Cloooney romantikus menyasszonyi ruhájában és George Clooney, a mindig sármos, boldog férj.

Tavaly szeptember 27-én mondta ki a boldogító igent a világ egyik legirigyeltebb párosa: az örökifjú George Clooney és a bájos libanoni származású ügyvédnő, Amal. Az esküvőre Velencében került sor, nem övezte túlzottan nagy felhajtás a nászt, ugyanakkor azért mindennek megadták a módját: a szertartás bensőséges volt, a család és a barátok (beleértve Clooney hollywoodi sztárbarátait is) később remekül mulattak a hajnali órákig. Az idő azonban még a boldog pár kedvéért sem áll meg – egy éve már, hogy házasságban élnek.

K__AP20140928060-714x1024
George Clooney amerikai színész-rendező és neje, Amal Alamuddin brit ügyvédnő vízitaxin utazik Velencében 2014. szeptember 28-án. A pár előző nap házasodott össze a lagúnák városában. (MTI/AP/Luigi Costantini)

Az első házassági évfordulónak sem csaptak túlságosan nagy feneket, idén nem Olaszországban, hanem Los Angelesben ünnepeltek – természetesen kettesben. Amal és George egy japán sushi étteremben vacsorázott, és legalább olyan meghitten bújt egymáshoz, mint egy évvel ezelőtt.

g_485034390_europress_EZA5-682x1024 K__AP20140928060-714x1024
Egy évvel az esküvő után –  Fotó: Getty Images

S hogy George Clooney mit is nyilatkozott a feleségéről legutóbb? Kizárólag legekben mesélt az Entartainment Tonight műsorában. „Amal csodálatos ember. Gondoskodó. És a legkedvesebb ember a világon, akivel idáig találkoztam. És fantasztikus humora van, oda vagyok érte.” Kell ennél kedvesebb üzenet az első házassági évfordulóra?