Ez egy olyan kérdés, ami a legtöbb emberben felmerül, de nem bizonyosodhat meg felőle egészen addig, amíg valóban búcsút nem int az életének. Hacsak… Számos olyan esetet jegyeztek fel, melynek során az adott személy gyakorlatilag elhunyt és megtapasztalta, mi következik ilyenkor, de rövid idő elteltével az orvosoknak sikerült visszahozniuk az életbe. Ezek az emberek egytől egyig bámulatos élményekről számoltak be, ráadásul egymástól függetlenül szinte ugyanazokról. Íme:

1. A Fény

Talán ez a leggyakoribb élmény: rengetegen számoltak be arról, hogy látták a „fényt az alagút végén”.

2. Kívülről látod a tested

hirmagazin_2015-09-27_153132

Arról is nagyon sokan tettek említést, hogy saját halott testük felett lebegtek. Erre az a legkézenfekvőbb magyarázat (már amennyiben valaki alapvetően fogékony az ilyesmire), hogy a lelkük elhagyta a testüket. Utóbbi a beszámolók szerint mindent lát, ami a szobában történik, és az ott tartózkodókkal is tisztában van.

3. Őrangyalok

Ugyancsak számos ember említette, hogy láttak legalább egy (sőt néha több) őrangyalt, vagy védőszellemet, aki vigyázott rájuk a halál torkában. Ez a valami, vagy valaki viselte gondjukat a halál utáni életben addig, amíg vissza nem tértek a testükbe.

4. Meglátogat az édesanyád

Sokan tapasztalták azt a látomást, hogy halálos ágyukon fekve meglátogatta őket az anyjuk, miközben ez a valóságban nem történt meg.

5. Halott rokonaidat látod

Ha nagy családod van, készülj fel rá, hogy halálod után újra találkozol velük. Nagyon sokan, akik visszatértek a klinikai halál állapotából, erről a jelenségről számoltak be. Sőt, arra is volt példa, hogy valakit a korébban elhunyt rokonai egyenesen üdvözlő összejövetellel köszöntöttek.

6. Lepereg előtted az életed

Talán ez a jelenség van benne leginkább a köztudatban. Rengetegen erősítették meg, hogy halálközeli állapotban újraélték életük legmeghatározóbb élményeit, jókat és rosszakat egyaránt. Ezek a szemük előtt peregtek le sorban egymás után, akár egy film, vagy diavetítés.

7. Mindenkit látsz és hallasz körülötted

Szintén nagyon sokan tapasztalták azt a képességet magukon, hogy látják és hallják a szobában tartózkodókat, akik igyekeznek kapcsolatba lépni velük. Ezt azonban nem képesek viszonozni, mert a testük már élettelen, a lelkük ugyanakkor még nagyon is élő.

8. Béke

A halálból visszatértek nagyon nagy hányada állítja, hogy hatalmas fokú béke és nyugalom lett úrrá rajtuk. Ez az érzés annyira erőteljes volt, amelyet azelőtt soha nem tapasztaltak.

9. Nem akarsz visszatérni

hirmagazin_2015-09-27_153108

Az előző pontból következik, hogy a halál állapotát megtapasztalók jó része nem szeretne visszatérni az életbe. Talán ez a legfurcsább: képzeld csak el, milyen érzés lehet úrrá rajtad ilyen esetben, ami annyira pozitív és kellemes, hogy felülír minden korábbit – hiába ragaszkodtál előtte foggal-körömmel az életedhez.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu