2022. május 22-ig lehet jelentkezni az AWE Hungary elnevezésű, kifejezetten női vállalkozókat ösztönző programra.

A kiválasztott 25 résztvevő a vállalkozása létrehozásához és növekedéséhez szükséges támogatást kapja meg egy nemzetközi tapasztalatok alapján, a magyar vállalkozói környezetre szabott 10 hónapos program során.

A végén pedig a legígéretesebb 3-4 vállalkozó között közel 7 millió forint támogatást osztanak ki – áll egy szerdán kiadott sajtóközleményben.

Az AWE Hungary (Academy for Women Entrepreneurs) programba olyan 25-55 év közötti nők jelentkezését várják, akiknek van vállalkozási ötletük, amit meg szeretnének valósítani, vagy nagyon korai szakaszban van még a vállalkozásuk, így a program lendületet tud adni a számukra.

A május 22-ig beérkező pályázatok közül összesen 25 női résztvevőt választanak ki az ország minden részéből, Pest megye és Budapest kivételével. A program fontos része, hogy vidéki vállalkozások megvalósítását támogatják, így a bekerülés feltétele, hogy a vállalkozást helyben indítsák el.

Heti 7 óra, 10 hónapon át

“A 10 hónapos program lehetővé teszi a résztvevő nők számára, hogy megerősítsék vállalkozói készségeiket, felépítsék az üzleti modelljüket egy angol nyelvű oktatási program, illetve folyamatos mentorálás segítségével. Így megkapják azt a tudást, eszközöket és kapcsolatrendszert, amely a vállalkozás létrehozásához szükséges. Olyan résztvevőket keresünk, akik legalább heti 7 órát tudnak az ötletükkel foglalkozni, hogy sikeresen meg tudják azt valósítani” – mondta Bedő Beatrix a Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvány vezetője.

A program megkoronázása egy őszi esemény, ahol minden résztvevő prezentálja a kidolgozott üzleti tervét. A legígéretesebb 3-4 vállalkozó között 20 000 dollár vissza nem térítendő támogatást osztanak szét, amelyet a vállalkozás elindítására fordíthatnak a nyertesek.

Fenntartható vállalkozások

A 2021-es program végén 5 nyertest hirdettek ki, így olyan vállalkozások beindításában segített az AWE mint a Csiriboo családi kívánságlista alkalmazás, vagy a Nanoplanet eszköz fejlesztése, ami mikrozöldek termesztését és applikáción keresztüli árusítását támogatja. “Az ötlet, az álom elindítása csak az első lépés. Nekem abban segített az AWE, hogy hogyan tud hosszú távon fenntarthatóan működni a vállalkozásom. Így magabiztosan állok a jövő elé, látom az előttem lévő feladatokat és utat” – mondta Mátyusné Gálik Zsuzsanna, a Liliom Születésközpont alapítója.

Magyarország 2021-ben először csatlakozott az AWE globális hálózatához, amely a program alap tananyagait biztosítja az Amerikai Nagykövetségen keresztül, a Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvány szakmai irányításával, mely az Impact Hub Budapest vállalkozásfejlesztési programjait működteti. Idén ugyanez a kör szervezi és bonyolítja le a programot, így az előző év tapasztalatait beépítve viszik véghez az idei AWE Hungary-t – írja a sajtóközlemény.

mti

Hirmagazin.eu