Negyvenmillió forint értékű rézhulladék elrablása miatt emeltek vádat egy három emberből álló csoport egyik tagjával szemben – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleménye szerint a vádlott és ismeretlen társai 2011 tavaszán egy éjjel az arcukat maszkkal eltakarva bementek egy budapesti cég XIV. kerületi telephelyére, berúgták a portásfülke ajtaját, majd a biztonsági őrt megkötözték. Ezt követően elvittek egy vontatót a pótkocsijával és az azon tárolt – egy másik cég tulajdonát képező – mintegy 23,5 tonna rézhulladékkal együtt.
Amikor a vontatóból kifogyott az üzemanyag, a járművet Herceghalom külterületén hagyták, a pótkocsit pedig az azon lévő fémhulladékkal ismeretlen helyre szállították – írta a főügyész.
A vádlott és társai által eltulajdonított vontató, illetve pótkocsi értéke több millió forint, míg a rézszállítmány értéke negyvenmillió forint volt – fűzte hozzá.
A férfival szemben jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, ez a bűncselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – zárul a közlemény.

Forrás: mixonline; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu