Hirmagazin
Image default
Belföldi hírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Rendszeresíti a drónos ellenőrzést az egyik megyei rendőrség – videó

A közlekedők biztonságáéért.

A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében ezentúl videófelvétel készítésére alkalmas drónnal is rendszeresen ellenőrzi a közúton közlekedőket a rendőrség Baranyában – közölte a Police.hu oldalon a megyei rendőr-főkapitányság pénteken.

Tájékoztatásuk szerint a mostantól rendszeressé váló forgalomellenőrzés részeként a hét közepén a Pécsen tilos jelzésen áthaladó autósokra fókuszáltak a rendőrök a drón segítségével, és a tetten ért tizennégy vétkesekre fejenként ötvenezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki. A sofőröket a pénzbírság mellett nyolc–nyolc büntetőponttal is sújtották, három esetben pedig közigazgatási eljárást kezdeményeztek az egyenruhások a szabályszegőkkel szemben.

Közölték: az észlelt forgalmi szituációkról, szabályszegésekről a drón a távolból készített mozgóképeket a rá szerelt kamerával, ezek alapján pedig a közlekedési rendőrök rögtön az elkövetés helyszínének közelében intézkedés alá is vonták a szabályszegőket.

A tájékoztatás szerint a rendőrség megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalomellenőrzéseket a közúti közlekedési balesetek megelőzése és a szabályokat figyelmen kívül hagyó, magatartásukkal balesetveszélyes helyzetet előidéző közlekedők kiszűrése érdekében.

Nyitókép: Police.hu

infostart

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

Az új magyar hulladékbegyűjtési és hasznosítási rendszer, amelyet a MOHU koncesszió keretében vezettek be, nem kedvez az újratölthető italcsomagolások terjedésének.

Géza
Megszakítás