Figyelmeztetést fogalmazott meg Oroszország külügyminisztériuma, amelyben Maria Zakarova szóvivő azt közölte, hogy a Nyugat próbára teszi az oroszok türelmét azzal, hogy Oroszország területére nyúló támadásra biztatja az ukrajnai vezetést.

A szóvivő azt is mondta, hogy Volodimir Zelenszkij a Nyugat bábja, és a Nyugat viselkedése próbára teszi Oroszország türelmét.

ZAKAROVA AZT IS MONDTA, HOGY AZOK A NYUGATI TANÁCSADÓK SEM LESZNEK BIZTONSÁGBAN A JÖVŐBEN, AKIK UKRAJNÁBA LÁTOGATNAK.

Zakarova megnevezte James Heappey brit védelmi minisztériumi államtitkár-helyettest, aki szerint teljesen legitim volt az ukránok határon túlnyúló támadása.

EZ GYAKORLATILAG AZT JELENTI, HOGY EGY NATO-ORSZÁG BIZTOSÍTOTTA A KIJEVIEK TÁMADÁSÁT.

– mondta Zakarova.

A szóvivő arról is beszélt, hogy a kijevi rezsim csak egy báb, amely képtelen függetlenül működni a nyugati szövetségesei nélkül, bármennyire is próbálja ezt a Nyugat letagadni.

Ahogy médiánk is beszámolt róla, robbanások voltak egy orosz városban; Belgorodban egy lőszerraktár, míg Brjanszkban egy olajtározó gyulladt ki.

Címlapkép: Ég egy olajtároló-üzem Belgorodban április 1-jénFORRÁS: AFP/HANDOUT

origo nyomán

Hirmagazin.eu