MTI 2015. szeptember 21.

Hat ország mintegy kétszáz fellépője közreműködésével rendezik meg a fővárosban a II. Kárpát-medencei Cigányprímások és Zenekarok Fesztiválját.

hirmagazin_2015-09-21_132815

A Cigányvarázs című kétnapos eseményen szeptember 27-én vasárnap a Vörösmarty téren 10 óra 30 perctől estig programok, másnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban 18 órától tartanak gálaestet – mondta Raduly József a fesztivál rendezője, igazgatója a hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

„A rendezvény célja a cigányzene és a magyar nóta társadalmi presztízsének visszaállítása. Ezt csak összefogással lehet elérni, amihez politikai akarat szükséges, a mindenkori kormányé és társadalomé” – hangsúlyozta.

Raduly József felidézte, hogy a cigány muzsikus társadalom évszázadokon keresztül szerzett dicsőséget a cigányságnak és Magyarországnak egyaránt. Kitért arra, hogy a muzsikusok képességeik, értékrendjük alapján a cigányság arisztokráciájához tartoztak és tartoznak ma is. Úgy vélte, hogy a cigány muzsikusok követendő életmintát és értékrendet tudnak mutatni az egész cigányság számára. „Nem a régi kort sírjuk vissza, hanem az értékeket”.

hirmagazin_2015-09-21_133039

A fellépők között lesz mások mellett Roby Lakatos és zenekara, Szakcsi Lakatos Béla, Bangó Margit, Kállai Kiss Ernő, Balogh Dezső, Kathy Horváth Lajos, a Rajkó Zenekar, a Józsefvárosi Cigányzenekar, a budapesti Cigány Filharmonikus Zenekar. A határon túlról színpadra lép a kárpátaljai E Fortunato Zenekar, a mohácsi Magyar Nemzeti Tambura Cigányzenekar, Molnár Júlia erdélyi énekművész, Schön Ignác prímás a Vajdaságból, a horvátországi Karovka Romani Dusa Zenekar és a Szlovák Cigányegyüttes.

A fesztivál keretében színpadi produkciókat is láthat a közönség szeptember 27-én vasárnap a Vörösmarty téren: Szakcsi Lakatos Béla Cigánykerék című musicaléből a József Attila Színház, a Bubamara című darabból a Turay Ida Színház művészei adnak elő részleteket.     Raduly József szólt arról, hogy a Cigányvarázson a zene mellett a cigány festőművészet, a fafaragás és a teknővájás is jelen lesz.

A fesztivál fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Tarlós István főpolgármester, a védnökök között szerepel Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, Zsiga Marcel, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint Benga Oláh Tibor, a Józsefvárosi Roma Önkormányzat elnöke.

Roby Lakatos és zenekara – 2012 02 27

Kép: Google;