MTI 2015. szeptember 20.

Budapest felé nyit a szegedi Szent Gellért Fesztivál: a komolyzenei programsorozat egyik koncertjét idén a Pesti Vigadóban tartják – mondta az MTI-nek Robert Christian Bachmann, a fesztivál életre hívója és művészeti vezetője.

„1992-ben jöttem Magyarországra, Szegedre pedig Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök meghívására érkeztem, hogy egy zenei akadémia és egy fesztivál létrehozásával fellendítsem a város kulturális életét. A Szent Gellért Fesztivált 2008 óta, tehát idén már 8. alkalommal rendezzük meg, és mondhatom, sikerült új zenei hagyományt teremtenünk a városban” – mondta a svájci születésű zeneszerző-karmester.

hirmagazin_2015-09-20_101441

A hétfőtől vasárnapig tartó fesztivál egyik koncertjét a Pesti Vigadóban tartják, ezzel a szegedi rendezvény a főváros felé nyit – mondta Robert Christian Bachmann, hozzátéve, hogy a budapesti jelenlét mostantól integráns része lesz a rendezvénynek, ez azért is természetes, mert a Szeged-Csanádi Egyházmegye első püspöke, Szent Gellért itt halt vértanúhalált.

A karmester kiemelte, hogy a Szent Gellért Fesztivál hosszú távú oktatási projekt is, lehetőséget teremt a fiatal magyar tehetségeknek, hogy kipróbálják magukat, és nemzetközi kapcsolatokat építsenek. A fesztiválnak pillanatnyilag főként Dél-Koreával, Olaszországgal és Ausztriával – a patinás salzburgi Mozarteummal – vannak kiépített kapcsolatai, ezekből az országokból érkezik a legtöbb vendégművész.

Fontos szerepet tölt be a fesztivál saját kamarazenekara is – hangsúlyozta Bachmann. „Az együttes megalakításánál kiemelt szempont volt a legmagasabb zenei színvonal. Elsősorban Ausztriából és Csehországból hívtunk meg zenészeket, de igyekszünk bevonni a magyar tehetségeket is. Ez ügyben nagy reményeket fűzök az új dékán, Tóth Péter tevékenységéhez: idővel szeretnénk minél több, a keze alól kikerülő tanítványt integrálni a zenekarba” – fejtette ki.

Tóth Péter zeneszerző, akinek Szent Gellért Oratórium című művét a fesztiválon mutatják be először, 2013 óta tölti be a dékáni posztot a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán.

hirmagazin_2015-09-20_101701Az idei Szent Gellért Fesztivál szeptember 21-én Miklósa Erika operaénekes és a Szegedi Szimfonikus Zenekar jótékonysági hangversenyével kezdődik a szegedi dómban. A koncerten fellép Szauer Bianka és Tóth Bettina, a Virtuózok televíziós tehetségkutató versenyből ismert két fiatal hárfás is. Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmester vezényletével többi között Händel-, Vivaldi- és Mozart-művek csendülnek fel.

A fesztivál kiemelt eseményeként szeptember 24-én ünnepélyes keretek között adják át a csaknem 2,1 milliárd forintból megújult szegedi dómot. A Dóm téren este kezdődő szentmisét és a köszöntőket követően Robert Christian Bachmann és Yoon Kuk Lee vezényletével Beethoven 7. és 8. szimfóniáját hallhatja a közönség.

A svájci karmester szerint Szeged előtt nagy lehetőségek állnak a kultúrában, a tudományban, az oktatásban és a gazdaságban, különösen pedig a kultúrák közötti párbeszédben, hiszen hármas határ közelében fekszik. Utóbbi körülmény miatt lehetőségei a – szintén hármas határhoz közeli – svájci Bázeléhoz mérhetők – mutatott rá.
Kép: Google,
Korrektúra: www.hirmagazin.eu