forrás: MTI

A Magyar Idők című napilap csütörtöki számában azt írta, hogy az MSZP józsefvárosi „feketekasszájáról” beszéltek szocialista politikusok egy hangfelvételen. A lap szerint a 2014-es gazdálkodást tekintették át. A hangfelvételen el is magyarázzák a kerületi politikusok egymásnak, hogy ez arról szól, létezik egy „fekete” és egy „fehér” kassza és ezekből csoportosítanak át pénzeket – hangzott el az M1 Híradójában.

„Feketekasszáról”, alkalmazottak fekete foglalkoztatásáról, titokzatos vállalkozóról beszélgetnek a józsefvárosi MSZP-sek egy hangfelvételen, amelyet a Magyar Idők hozott nyilvánosságra.

hirmagazin_2015-09-18_063326

A hangfelvételen a lap beszámolója szerint Komássy Ákos kerületi elnök azt mondja, hogy a szervezet „feketekasszájából” finanszírozták 2014-ben azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni. A beszélgetésen ott volt Katona Tamás pártigazgató is, aki jelezte, nem örül a „feketekasszának”, de szerinte az élet bonyolult. Az MSZP Budapesti Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága azonnali vizsgálatot indított a párt józsefvárosi kerületi szervezetének gazdálkodásáról.

Tóbiás József, a párt elnöke azt mondta, nem tudott ezekről az ügyekről. Kijelentette: „Én a mai napon értesültem a mai újságban megjelent hírről”.

Az M1 Híradóban elhangzott: a párthoz közel álló Egyenlítő blog egykori főszerkesztője 2014-ben arról beszélt hogy szerinte egy titkos páncélszekrényt rejtettek el benne. A páncélszekrény kapcsán is biztos lenne egy jó pár ember, aki azt tudná mondani, hogy igen ott volt az a páncélszekrény, ahova én is vittem be pénzt, én is hoztam ki pénzt.”

Pár hónappal korábban Zuschlag János is beszélt egy titkos páncélszekrényről. Az egykori szocialista országgyűlési képviselő azt állította, hogy az MSZP régi köztársaság téri székházában volt egy pénzzel teli rejtett széf. Zuschlag arról is beszélt, hogy kétes eredetű pénzek szerinte a mai napig lehetnek az MSZP-ben, és most is lehet titkos kifizetőhely a pártban.