A helyi iskolaigazgató figyelmeztette a szülőket arra, hogy gyermekeik veszélyben lehetnek. A rendőrség is nyomoz az ügyben.

2015-09-18_063000

Már korábban is felröppentek hírek arról, hogy ismeretlen emberek, sötét autókba próbálnak becsábítani iskolás korú gyerekeket, de igazi konkrétummal csak most került elő ilyen eset. Méghozzá Soroksáron!

Gyurnik Judit, a Páneurópa iskola igazgatónője hívta fel a diákok szüleinek figyelmét a szülőkhöz intézett levelében.

„Tudomásomra jutott, hogy iskolánk egyik tanulóját délután hazafelé menet egy sötét színű autóban ülő idegenek arra szólították fel, hogy üljön be az autóba.Az esetről bejelentést tettem a rendőrségen és a Soroksári Rendészet illetékesénél is.

A gyerekeket az iskolarádión keresztül tájékoztattam, és arra kértem őket, hogy az egyedül hazajárók lehetőség szerint csoportosan, többen menjenek az utcán. Kérem önöket, hogy beszélgessenek erről a gyerekekkel, hogy mindegyikük biztonságban megérkezzen az iskolába illetve hazaérkezzen.” – írta a szülőknek levelében az igazgató asszony.

2015-09-18_063201

A rendőrség megerősítette, hogy érkezett bejelentés hozzájuk, vizsgálják az esetet. Az iskolák környékén pedig folyamatosan járőröznek.
Oszd meg te is hogy minél több szülőhöz eljusson!

Forrás: AktívBlog.net