A XVIII. században barokk stílusban emelt épület eredetileg a költő, Kisfaludy Sándor kis présháza volt, ma étterem.

Falán egy tábla arra emlékeztet, hogy Kisfaludy itt írta legszebb regéit.

Kisfaludy Sándor (Sümeg, 1772. szeptember 27. – Sümeg, 1844. október 28.)
költő

Sümegen született, hatéves korában családjával Tétre költözött. Győrben és Pozsonyban jogot tanult, majd a katonai pályát választotta. 1793-1796 között a bécsi testőrség tagja. Részt vett a franciák elleni hadjáratban, fogságba esett. 1799-ben leszerelt, a következő évben feleségül vette Szegedy Rózát. Ötvös-pusztán, majd Kámban laktak, 1805-ben pedig Sümegre költöztek, ahol haláláig élt. Bekapcsolódott a nyelvújítási harcba, majd Pápay Sámuel közvetítésével kibékült Kazinczyval. Részt vett a keszthelyi Helikoni ünnepségeken, kezdeményezője volt a balatonfüredi színház létrehozásának, 1830-1831-ben szervezi annak építését. (Megnyitották: 1831. július 2-án.)

Szegedy Róza badacsonyi házában írta alkotásai jelentős részét. Az épület ma irodalmi emlékmúzeum. Kisfaludy Sándor badacsonyi présháza pedig ismert vendéglő. Művei a vidéki nemesi életmód idealizálását, a magyar nemesség múltba-fordulását, hősi életszemléletét tükrözik. Jelentős szerepet játszik költészetében a dunántúli táj, Csobánc, Tátika, Somló, Döbrönte, Szigliget vára is.

Badacsonyban a két házon kívül a Szegedy Róza u. elején tábla őrzi emléküket. Balatonfüreden a Tagore-sétányon áll szobra, Vay Miklós alkotása. (Első szobrát, Züllich Rudolf alkotását 1860-ban avatták, de az nem felelt meg a várakozásoknak, így 1877-ben leplezték le a jelenleg is látható szobrot.) A Balatoni Panteonban emléktáblája látható, Füreden utca, valamint strand és üdülőtelep viseli nevét.

GPS koordináták: 46.7939 / 17.4959

Forrás:
http://www.vendegvaro.hu/Kisfaludy_Sandor_preshaza
Cím: Badacsonytomaj Szegedy Róza u. 87.
Tel: +36 (87) 431-046
E-mail: [email protected]
Web: http://www.badacsonytomaj.hu/