Rendkívül érdekes véleménycikk jelent meg a Reuters hírügynökség publicisztikai rovatában.

Régóta mondjuk, jelen állás szerint Európa sokkal többet veszít, ha betiltja az orosz földgáz- és kőolajimportot, mint amennyit nyerhet azzal, ha megpróbálja térdre kényszeríteni az orosz nemzetgazdaságot. Oroszország gazdasági összeomlása ugyanis jelen állás szerint legalábbis valószerűtlen elmélet, de sokkal inkább hiú ábránd csupán (a témában készített interjúinkat lásd a cikk alján).

A Reuters cikke azért érdekes, mert mainstream nyugati médium soha korábban nem mondta ki ilyen egyértelműen, a földgáz és kőolaj orosz importjának betiltása nem hozza meg a várva várt célt, Oroszország gazdasági összeomlását, Európát és az európaiakat azonban súlyos veszélybe sodorja. Sokan egyetlen vállrándítással intézték el a józanabb szakértők és politikusok kijelentéseit, sőt nem ritkán oroszbarátsággal vádolták meg azokat, akik ki merték mondani, Európa saját magát lövi lábon, ha statáriális jelleggel egyszerűen lemond az orosz nyersanyagokról.

Talán ezzel a cikkel elindul valami!

A Reuters londoni újságírója, Dasha Afanasieva ugyanis azt állítja, az egekbe szaladt olajárak, a szankciók által nem érintett orosz tartalékok és a Kreml olajozottan működő propagandagépezete elég ahhoz, hogy az európai importblokád ne kényszerítse térdre Putyin rezsimjét. Állítja ezt azzal együtt, hogy maga is elismeri, már az eddigi szankciók is komoly károkat okoznak Oroszország gazdaságának (vannak vizsgálatok, amelyek szerint akár 15%-os is lehet a GDP-ben számolt visszaesés), csakhogy az orosz gazdaság jelen helyzetben elég erős ahhoz, hogy ezt is kibírja.

A fekete arany

Lássuk a számokat! A kőolajból és földgázból származó orosz bevételek tavaly mintegy 125 milliárd dollárra rúgtak, ebből az európai export nagyjából 40%-ot tett ki, mintegy 50 milliárd dollárt. Ahhoz képest, hogy 2021-ben Oroszország költségvetési többlete nagyjából 7 milliárd dollár volt, írja a szerző, ez igen jelentős összegnek tűnik.

Csakhogy az orosz gazdaság mára kellően kipárnázott ahhoz, hogy egy ekkora ütést is kihordjon lábon!

A rendkívül magas olajárak például sokat segítenek. A földgázt ugyan lehetetlen egyik napról a másikra más helyre vinni megfelelő infrastruktúra (értsd: vezetékek, tranzitállomások nélkül), a kőolajat ugyanakkor viszonylag könnyű. A nyersolaj és egyéb kőolajszármazékok kivitele jelentik az orosz gazdaság gerincét, a teljes orosz exportérték háromnegyedét(!) adják. Itt jön képbe, mennyire jó Oroszországnak az aktuális, rendkívül magas nyersolajár.

Tavaly a kőolaj hordónkénti átlagára 71 dollár volt, idén 108! Könnyű belátni, jelen árak mellett az orosz gazdaság a kőolajexport harmadának kiesését is kibírná: bevételeiben akkor is nullszaldós lenne 2021-hez képest.

A szerző ráadásul azt állítja, az európai importtilalom (vagy, ha úgy tetszik orosz exporttilalom) bevezetésével a kőolajárak csak még inkább elszabadulnának, további mozgásteret adva az orosz gazdaságnak.

Egy másik keveset emlegetett tényező az orosz tartalékokat érinti. Afanasieva azt írja, ha az egyenletből ki is hagyjuk a nagyjából 140 milliárdos orosz aranytartalékot, amelynek felhasználását az USA épp most próbálja meg blokkolni (kérdéses, sikerül-e egyáltalán), Putyinnak még mindig marad nagyjából 160 milliárd dollárnyi egyéb tartaléka. Ezt egyelőre egyetlen szankció sem érinti, ahogy az orosz állam mintegy 50 milliárdos költségvetési alapját sem. Kisebb tétel, de Afanasieva szerint Putyin az egészségügyi kiadások megvágásával is lélegzethez juthat, a tavalyi 20 milliárdos kiadás megkurtítását, köszönhetően az állami média befolyásának, zokszó nélkül lenyelné az orosz nép.

A szerző tehát azt állítja, az európai földgáz- és kőolajimport teljes leállítása ugyan komoly sebet ejtene Oroszországon, de a fent felsorolt tényezőknek köszönhetően Moszkva csillapítani tudná a vérzést addig, míg új kereskedelmi partnereket nem talál. Putyin rezsimje tehát jelen állás szerint semmi esetre sem rokkanna bele a teljes importblokkba, hiába remélik ezt értelem helyett érzelmekkel politizáló európai vezetők.

Arról, hogy Ukrajna hogyan lehet az európai importtilalom nagy vesztese, Demkó Attila írt a Mandineren. A cikket jó szívvel ajánljuk olvasóink figyelmébe.

ma7, mandiner

Hirmagazin.eu