forrás: MTI

Egy főiskolai hallgatót támadott meg négy bevándorló Budapesten, körbevették, és csak a rendőrök megjelenésekor engedték el – hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában csütörtök este.

A Híradó a mandiner.hu internetes portálra hivatkozva azt közölte, hogy az eset egy héttel ezelőtt este történt az budapesti Erkel Színház közelében, a VIII. kerületben; négy migráns követni kezdte a nőt, majd körbevették, egyikük a karját, másikuk a táskáját fogta meg, ketten pedig eléálltak.

Csak akkor engedték el, amikor a rendőrök megjelentek a közelben. A nő szerint a támadásnak szexuális indítéka volt, feljelentést azonban nem tett.

A főiskolai hallgató a portál arra vonatkozó kérdésére, hogy biztosan migránsok voltak-e, azt mondta: „Biztos. Arabul beszéltek”.

Az M1 megkeresésére a nő csak annyit mondott, hogy „vigyázni kell, mert hasonló eset bárkivel megtörténhet”.

hirmagazin_2015-09-11_063749