Szombat délután elvette közös gyermekük édesanyját az egykori Megasztáros, Molnár Ferenc Caramel. Bár az eső esett, a pár boldogsága beragyogta az eseményt. Minden jel arra utal, hogy az énekes teljes titokban akarta kimondani az igent és csak szűk körben akart ünnepelni a nagy napon, ami sikerült is neki, azonban az esemény nem maradt titokban.

A 33 éves énekes egy Tolna megyei kastélyszállóban mondta ki a boldogító igent 22 éves szerelmének. A 19. században épült kastély kertjében még egy színpadot is építettek az esemény miatt, azonban a rosszra fordult időjárás miatt a tervezett program elmaradt, így a kíváncsi szemek is csak kevesebbet láthattak a lagziból.

hirmagazin_2015-09-08_065621

Caramel a teljes hétvégére kibérelte a 48 férőhelyes szállót, de azt csak találgatni lehet, hogy pontosan mekkora volt a vendégsereg, ugyanis a sajtó képviselőit nem engedték be a meghitt eseményre. A parkolóban csak 16 autó és egy elsötétített kisbusz állt, így vélhetően azért nem egy többszáz fős közönség volt jelen a sztáresküvőn. A Blikk értesülései szerint tűzijátékot is terveztek a kastély parkjában, de arról nem érkeztek hírek, hogy végül az esőben sor került e rá, vagy sem.

hirmagazin_2015-09-08_065607

Caramel négy évvel ezelőtt ismerkedett meg a gyönyörű, félig vietnami származású Szilviával, aki tavaly augusztusban adott életet közös kislányuknak, Sophie-nak. Az értesülések szerint szombat este fél hét körül esküdtek egymásnak örök hűséget, amire a nem sokkal későbbi csokor reptetésből lehet következtetni. A főépületnél még a homlokzati, és a kültéri világítást is lekapcsolták, így csak az ablakokból szűrődött ki némi fény és zaj. Caramel és Szilvia akkor sem jött ki a kastélyból, amikor kislányukat elvitte egy közeli rokon vagy bébiszitter fél nyolc körül.

hirmagazin_2015-09-08_065545

Annyit lehet tudni az esküvő hátteréről, hogy állítólag a kis Szofi első születésnapjára, augusztus 28-ra tervezték, de végül csúsztak vele néhány napot. „Attól a pillanattól, hogy Szilvit megismertem, azt éreztem, hogy gyereket szeretnék tőle. Tudtam, hogy nagyon fiatal, még csak 18 éves, de hittem benne, hogy egy-két éven belül készen lennénk családot alapítani.” – nyilatkozta Caramel 2011-ben, megismerkedésük után öt hónappal. Abban az évben decemberben mégis szakítottak. Ezt követően az énekes a szintén Megasztáros Hiennel jött össze. Miután vele is zátonyra futott a kapcsolata, 2013 tavaszán Caramel visszatalált Szilvihez, akitől tavaly nyáron megszületett első gyermeke is. A mostani esküvő is bizonyítja, hogy Szilviben megtalálta élete párját.