Közel 23 000 lakosú település a Balaton északnyugati sarkában. A part egyik legnépesebb városa, hagyományokban gazdag kulturális és oktatási központ, egyetemváros. Hangulatos, patinás városképe, műemlékei, múzeumai, kiemelkedő kulturális rendezvényei és Hévíz közelsége miatt jelenleg a Balaton egyik leglátogatottabb települése.

A IV. században, II. Constantinus császár uralkodása idején a mai Fenékpuszta területén a rómaiak nagy erődöt építettek. A vár kereskedelmi és hadiutak kereszteződését védte. A népvándorlás évszázadaiban a római légiók helyét a hunok, a keleti gótok, a longobárdok, majd az avarok foglalták el. Az Árpád-korban Keszthely királyi falu, „villa regia” volt, egy 1421-ben kelt oklevél pedig mezővárosként említi. A török hódoltság idején a város szívében álló kolostort és templomot erőddé alakították. A XVIII. század elején Keszthely tulajdonosa a Festetics-család lett. 1745-ben díszes kastélyt építettek, és ide helyezték át uradalmaik központját. Festetics Kristóf 1759-ben kórházat, Festetics Pál 1772-ben gimnáziumot alapított a városban. Gróf Festetics György 1797-ben alapította a Georgikont, Európa első mezőgazdasági felsőfokú tanintézetét, amely kezdetben csak az uradalom számára képzett szakembereket, de hamarosan országos jelentőségűvé vált.

Az először 1817-ben szervezett Helikon irodalmi ünnepség máig tartó hagyomány lett.
A város főterének uralkodó épülete a gótikus plébániatemplom és a mellette álló gimnázium. A templom az idetelepített ferences rend használatára épült, 1386-ban már létezett. Szentélye mellett láthatók hazánk legnagyobb felületű gótikus festményei. A török idők elmúltával a templomot barokk stílusban újították fel, a neogótikus tornyot az 1880-as években építették. A téren magasodó Szentháromság-oszlopot 1770-ben állították. A Fő térről északnak induló sétálóutca meghatározó épületei a múlt század második felében épültek. A 22. számú házban, Keszthely legrégebbi épületében született 1830-ban Goldmark Károly zeneszerző. Az árkádos barokk épület udvarán található a zsinagóga, amelynek helyén már 1769-ben zsidó imaház állt.

A sétáló utca a Festetics-kastély főbejáratához vezet. A gyönyörű barokk épület az ország harmadik legnagyobb kastélya, igazi főúri palota. Az épületben 101 helyiség található, és falai között működik a Helikon Kastélymúzeum. A déli szárnyban található az 1801-re elkészült, ma is eredeti berendezéssel pompázó nagy könyvtárterem. A könyvtár állománya meghaladja a 86 000 kötetet. A díszes könyvtártermen túl még 16 helyiséget rendeztek be korabeli bútorokkal. Az egykori ebédlőben országos hírű hangversenyeket rendeznek, a hozzá vezető folyosón a Nemzeti Múzeum legszebb díszfegyverei láthatók. Külön kiállítási teremben tekinthető meg a Windischgrätz-trófeagyűjtemény. A kastély parkja a számos növényritkaság miatt védelem alatt áll.

A Bercsényi utcában találjuk a Georgikon egykori tangazdasági majorjából kialakított Majormúzeumot. A magyar agrár-felsőoktatás történetén kívül gabonatermesztési, borászati gyűjtemény tekinthető meg, ezen kívül még bognár- és kovácsműhely, kocsikiállítás látható.

A Fő tértől dél felé indulva érünk a Balaton Múzeum 1928-ban átadott neobarokk épületéhez. A múzeumban a Balaton környékének történetével, növény- és állatvilágával ismerkedhetünk meg, értékes a római és középkori kőtár gyűjteménye is. Az egyik helyiség Halápy János festő munkásságát reprezentálja. A vasútállomástól nyugatra elterülő szép parkban a Helikon-emlékmű az egykori költői találkozók és játékok korát idézi. A parkban, a városhoz kötődő neves személyek szobrai között vezet az út a parti sétányra, a hajókikötőhöz.

A keszthelyi nyári szezon programja a Helikon-ünnepségekkel már április végén elkezdődik. A Balatoni Évadnyitót követi május hónapban a Balaton Fesztivál rendezvénye. A Festetics-kastély komolyzenei programjai országos jelentőségűek, a szólóestek és kamarazenekari koncertek mellett mesterkurzust is tartanak. A kastély parkjában kerül megrendezésre július-augusztus hónapban a Keszthelyi Nyári Színház. Nagy tömegeket vonz augusztusban a Borfesztivál. A Mikus Galériában Mikus Gyula festőművész emlékkiállítása látható. A Sétáló utcában található Pantheonban a Keszthelyhez kötődő személyek és kiemelkedő helyi események emléktáblái találhatók. A Babamúzeum és a Marcipán Múzeum is a város központjában találhatók.

Európa legnagyobb és leghíresebb meleg vizű tavához, a Hévízi-tóhoz kellemes sétaúton is eljuthatunk. A közeli Rezi várához szintén érdemes felsétálni.

Cím: Keszthely Fő tér
Tel:
E-mail: [email protected]
Web: www.keszthely.hu