Mi várhat az idősekre a pszichiátrián?

Az idős hölgyet rosszullét miatt vitték kórházba, ahonnan rövid úton pszichiátriára került. Itt ideiglenes gondokság alá helyezték, majd gondnoka a hölgyet – akarata ellenére – pszichiátriai otthonba helyeztette át néhány hónap után, a néni lakását pedig eladta. Az otthonban az idős hölgynek havonta 136 500 forintot kell fizetnie a sivár körülményekért és a kétséges ellátásért.

hirmagazin_2015-09-05_143506

Amikor angyalföldi lakásában az idős nő rosszul lett és kórházba vitték, még nem sejtette, milyen kálvária vár rá a következő hónapokban. Nevét a kórházban rosszulléte miatt nem tudta  megmondani, de ezt nem vették figyelembe: egyszeriben demenciával (időskori elbutulással) diagnosztizálták, emiatt azután hónapokat volt kénytelen a pszichiátriai osztályon tölteni — ráadásul, elindították a gondnokság alá helyezését is.

Idén februárban a kirendelt ideiglenes gondnok az idős hölgyet – akarata ellenére – váratlanul egy budapesti pszichiátriai otthonba helyeztette át, a lakását pedig eladta, miközben a gondnokság alá helyezési bírósági eljárás még le sem zárult.
Ekkor a néni lakóházának közös képviselője és a házban lakók – megelégelve a lakótársukkal történő méltatlan bánásmódot – egy emberi jogi szervezethez fordultak segítségért. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány azonnal vizsgálni kezdte az ügyet, egyik első lépésként pedig, a lakótársakkal együtt, meglátogatta a nénit a pszichiátriai otthonban.

A látogatáskor ott talált körülmények lehangolóak voltak: a folyosókon terjengő vizeletszag, a nejlonnal behúzott ágymatrac, a közös férfi–női WC és zuhanyzó, a zárt teraszra napközben kizárt idős emberek, a sok helyütt elhanyagolt környezet komoly kétséget ébresztettek a jogvédőkben, vajon a 136 500 forint, amit a néninek – akarata ellenére – minden hónapban ki kell fizetnie, megéri-e a kapott ellátást.

A nappali–étkezőben egy nő – akinek teste félig lelógott a földre, amint a helyiség kopott kanapéján hevert – a néni tréningruháját viselte. Látogatói, miközben az idős hölgyet átöltöztették, arra lettek figyelmesek, hogy a néni lába tele van fekélyes sebekkel, bokái duzzadtak, lilák, kezelésnek pedig nyoma sincs. Emellett mellkasán, hátán és karjain is számos gyulladt, mély sebet találtak – dagadt, lila bokáival és nagyon piros arcával együtt mindezek keringési elégtelenségről tanúskodtak. Az otthonba kerülése előtt az idős hölgynek ilyen jellegű bőrbetegsége nem volt, és gyógyszerekkel keringését is rendben tartották.

A lakótársak és a jogvédők ott-járta óta az ideiglenes gondnok mindenki számáraszigorúan megtiltotta a néni látogatását az otthonban.

A jogvédők több hatósághoz is panasszal fordultak, az ügy vizsgálata folyamatban van.

forrás: CCHR Hungary