Az ukránok oldalán küzdő nemzetközi légió egyre komolyabb szerepet játszik a hadműveletekben.

Két videoklip jelent meg a Twitteren, amelyen amerikai harcosok szerepelnek: az egyikben egy amerikai harci felszerelésben pózol egy szerinte orosz tank kiégett maradványai előtt – írja a Guardian alapján a hvg.hu.

A másik videóban egy katona beszél amerikai akcentussal, a filmen katonák egy különítménye látható, akik egy út melletti falnál húzódnak meg, egy faluban, amelyet a narrátor állítása szerint visszafoglaltak az oroszoktól.

Az első videót James Vasquez, az amerikai hadsereg veteránja és connecticuti építési vállalkozó tette közzé, aki Twitter-bejegyzése szerint március 15-én érkezett Lengyelországba, majd másnap átkelt Ukrajnába, és több megfigyelő drónt hozott magával. Március 18-án Lvivből a frontra küldték.

„Úgy érzem magam, mintha egy fantasztikus, nagyon veszélyes vakáción lennék” – írta.

Beszámolt arról is, hogy miközben Ukrajnában járőrözik, számos ellenőrzőponton kell keresztülmennie, és mindenhol megmutatja az útlevelét. „Megdöbbentek, amikor az ellenőrzőpontokon amerikai útlevelet láttak – mondta. – Egyenesen átengednek, mert azt gondolják, hogy fantasztikus, hogy egy amerikai katona itt van, és mellettünk harcol.”

A csütörtöki, egy általa meg nem nevezett faluért vívott csatáról szóló beszámolójában Vasquez azt mondta, hogy azt a feladatot kapta, „találjon meg egy csapat orosz katonát, akiket civilek láttak bujkálni”, és egy drónt használt, hogy megpróbálja kiszúrni őket.

Néhány órával később újra tweetelt: “Épp túl vagyok hatórányi harcon. Csináltam egy vadállat videót, később posztolom. Ketten megsebesültek, de rendbe jönnek. Egy halálos áldozat.”

Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Andrzej Lange
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu